[Evangelium] 2010-09-28

[Evangelium minden nap]

   2010. szeptember 28. - Kedd

   Amikor már közel  voltak Jézus szenvedésének  és megdicsőülésének  napjai,
   elhatározta, hogy Jeruzsálembe  megy. Követeket küldött  maga előtt.  Ezek
   elindultak,  betértek  a  szamaritánusok  egyik  falujába,  hogy  szállást
   készítsenek neki.  De  azok  nem fogadták  be  Jézust,  mert  Jeruzsálembe
   tartott. Ennek láttán a tanítványok,  Jakab és János felháborodtak:  Uram,
   akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De  ő
   hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van
   bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem
   hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek.
   Lk 9,51-56

   Elmélkedés:

   Vajon komolyan  gondolta Jakab  és  János, hogy  ha  lehívják az  égből  a
   villámot, akkor az lejön és  elpusztítja a városlakókat? Vagy talán  Jézus
   segítségére  számítottak  a  rettenetes  büntetés  végrehajtásában?  Vajon
   tudták, hogy mit akarnak tenni? Kitől tanulták ezt? Mesterüktől? Ismét egy
   példa arra,  hogy  az apostolok  gondolkodása,  annak ellenére,  hogy  már
   hosszabb  ideje  vannak  Jézussal,  egészen  más,  mint  mesterüké.  Talán
   védhetnénk Jakabot és Jánost azzal, hogy hirtelen felindulásból kívánják a
   szamaritánusok pusztulását, de ez sem szolgálna mentségükre.
   Életünk erkölcsi  minősítésekor  nem is  az  a mérvadó,  hogy  a  többitől
   elkülönítve egy-egy cselekedetünk milyen, hanem, hogy milyen lelkület  van
   bennünk. Mi az alapvető szándékunk, irányultságunk, amely a cselekedeteink
   sorozatát meghatározza. Törekedjünk a békességes, a megbocsátó lelkületre!
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Add Uram, hogy egyek legyünk minden testvérünkkel, a legtávolabbiakkal is,
   azokkal  is,  akikkel  másképp  bánsz,  mint  velünk.  Te  taníts   minket
   szeretetre, hadd  kamatoztassuk adottságainkat  hátrányos helyzetben  lévő
   testvéreink javára.
   Add, hogy  testvér módjára  szeressük őket,  hogy megosszuk  velük  minden
   javunkat, eléjük sietve felkínáljuk nekik, és könyörögjünk, hogy  fogadják
   el.
   Boldog Charles de Foucauld