[Evangelium] 2010-09-12

[Evangelium minden nap]

   2010. szeptember 12. - Évközi 24. vasárnap

   Abban az időben: A vámosok és  a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy  hallgassák
   őt. A farizeusok  és az írástudók  zúgolódtak emiatt, és  azt mondták:  Ez
   szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.
   Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: Ha közületek  valakinek
   száz  juha   van,   és   egy   elvész  belőlük,   nem   hagyja-e   ott   a
   kilencvenkilencet, s  nem  megy-e az  elveszett  juh után,  amíg  meg  nem
   találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele,  összehívja
   barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek, mert  megtaláltam
   elveszett juhomat. Mondom nektek, éppen  így nagyobb öröm lesz a  mennyben
   egy megtérő bűnösön,  mint kilencvenkilenc igazon,  akinek nincs  szüksége
   megtérésre. Ha pedig  egy asszonynak  tíz drachmája van,  és elveszít  egy
   drachmát, nem  gyújt-e  világot, nem  sepri-e  ki a  házát,  nem  keresi-e
   gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg
   a szomszédasszonyokat, és  azt mondja: Örüljetek  velem, mert  megtaláltam
   elveszett drachmámat.  Mondom  nektek,  az Isten  angyalai  is  éppen  így
   örülnek majd egy megtérő bűnösnek.
   Lk 15,1-10

   Elmélkedés:

   Isten keres engem
   Sok évvel  ezelőtt,  emlékeim  szerint  még  első  lelkipásztori  helyemen
   történt, hogy a hittanórán éppen az elveszett bárány történetét  tanultuk.
   S mint máskor  is, egy  kis játékkal  próbáltuk beleélni  magunkat nem  az
   elveszett bárány, hanem  a kereső pásztor  helyzetébe. Akkoriban volt  egy
   kulcstartóm, amely egy plüss bárányka  volt. Levettem róla a kulcsokat,  s
   miközben az egyik gyermek kiment az osztályteremből, egy másik  elrejtette
   a báránykát.  Aztán kezdődhetett  is az  elveszett bárány  keresése.  Nagy
   mulatság volt a hittanosok számára.  A csoport egyik legjobb tanulója  egy
   kislány volt, akit szokásomnak megfelelően most is csak Eszternek nevezek.
   Ő csak úgy volt  hajlandó bárányt keresni, ha  én rejtem el azt  előzőleg.
   Beleegyeztem, de egy kis cselhez folyamodtam. Nem kerestem rejtekhelyet  a
   báránynak, hanem  amikor  Eszter visszajött  az  osztályba,  bátorításként
   barátságosan megveregettem  a  vállát, s  közben  pulóverének  kapucnijába
   csúsztattam a kis állatkát úgy, hogy ne vegye észre. A többi gyerek a  pad
   alatt feküdt  a nevetéstől,  Eszter  pedig a  háta közepén,  a  kapucniból
   kikandikáló báránnyal  megkezdte  az elveszett  bárány  keresését.  Sokáig
   kereste, mígnem kiesett,  s akkor mindjárt  észrevette. Eszter nem  maradt
   adósom. Egy  hét múlva,  amikor visszaértem  az iskolából  a plébániára  a
   hittanóra  után,  hiába  kerestem  a  kulcsaimat.  Kiforgattam  az  összes
   zsebemet, kipakoltam  a táskámat,  de bizony  nem találtam.  Akkor  vettem
   észre a templom mellett elbújó és engem figyelő gyerekeket. Eszter volt és
   a  testvére.   Eszter  nevetve   lóbálta  kezében   a  szünetben   elcsent
   kulcscsomót: ?Na, milyen keresni az elveszett bárányt??

   Szándékosan nem  akartam olyan  történetet elmesélni,  amikor például  egy
   kirándulás alkalmával egy gyerek vagy egy zarándoklaton egy felnőtt  ember
   veszett  el  hosszabb-rövidebb   időre,  mert  az   ilyen  esetek   nagyon
   megviselnek lelkileg és  még visszagondolni is  szörnyű rájuk. Ezért  csak
   egy  egyszerű  esetet   idéztem  fel,   amelynek  segítségével   bizonyára
   mindannyiunknak eszünkbe  jut,  amikor  valamit  elvesztettünk,  kitartóan
   kerestünk, s aztán boldogan találtunk meg. A mai evangéliumban Jézus  két,
   a hosszabb változatban három példát  mond, amelyek szintén erről  szólnak.
   Az elsőben egy pásztor keresi elveszett bárányát, a másodikban egy szegény
   asszony kutat  elveszett pénze  után, a  harmadik pedig  az elveszett  fiú
   története, akit tékozlóként  szoktunk emlegetni.  A keresés  izgalma és  a
   megtalálás öröme  egyaránt magával  ragad minket,  s könnyen  a  szereplők
   helyébe  képzeljük  magunkat.   De  ne  engedjük   át  magunkat  ennek   a
   gondolatnak, mert a példabeszédek  igazi mondanivalóját akkor értjük  meg,
   ha inkább az elveszett bárány vagy a pénzdarab helyébe képzeljük magunkat.
   A tékozló fiú esetében ez bizonyára könnyebb.

   A  példázatok  ugyanis  azt  szemléltetik,   hogy  az  ember  elszakad   a
   közösségtől, amelyhez tartozik, és bűnei eltávolítják Istentől, akit ez  a
   helyzet arra  indít,  hogy  irgalmasságában elinduljon  és  megkeresse  az
   elveszettet. Teszi ezt azért, hogy visszafogadja magához és  visszavezesse
   a közösségbe az eltévedt, bűnös embert.

   Mit jelent az  elveszettség érzése? Hogyan  vehetem észre, hogy  elveszett
   vagyok?  Amikor  kételkedni  kezdek   abban,  hogy  az  Egyház   közössége
   biztonságot nyújt számomra, amikor a  gyanakvás uralkodik el szívemben  az
   emberek iránti bizalom helyett, amikor elvesztem lelki szabadságomat, vagy
   amikor mindenkiben csak ellenséget látok, akkor ez mind annak a jele, hogy
   nem élek  békességben az  emberekkel. Amikor  megkérdőjelezem, hogy  Isten
   vagy bárki más szeret, amikor értelmetlennek  látom életem és nem látom  a
   végső célt, vagy amikor minden kilátástalannak tűnik számomra, akkor  ezek
   azt jelzik, hogy eltávolodtam Istentől. Az elveszett bárány, az  elveszett
   fiú szerepében  vagyok.  Az ilyen  nehéz  helyzetekben, a  lelki  sötétség
   pillanataiban mégis  megmarad számomra  annak vigasztaló  tudata, hogy  az
   irgalomban gazdag Isten nem  feledkezik meg rólam,  s már elindult  felém,
   engem keres, s  biztosan meg fog  találni. A megtalálás  ne csak  Istennek
   jelentsen örömöt, hanem örvendezzek én is, hogy újra visszakerültem a vele
   való szeretetközösségbe!
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Uram, Jézus, nyisd meg szívemet az elveszett bárány reményére, hogy minden
   eltévedésem és bűnöm ellenére te keresel engem, s nem engeded, hogy örökre
   elvesszek. Add szívembe a megtalált  bárány örömét, aki újra  biztonságban
   érezhetem magam a te  közeledben! Add, hogy  őszintén megbánjam bűneim  és
   megtapasztaljam a te végtelen irgalmadat!