[Evangelium] 2010-10-20

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Okt. 20., Sze, 01:00:01 CEST


   2010. október 20. - Szerda

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a
   házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába.
   Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem
   is gondoljátok.”
   Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy
   mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái
   fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az
   a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom
   nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában:
   „Uram bizonyára késni fog”, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót,
   eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan
   napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony
   kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki
   ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok
   verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést
   érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat
   követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
   Lk 12,39-48
   Elmélkedés: 
   Nem csak a gazdának, de a szolgának is megvan a maga felelőssége. Hűségesen
   kell teljesítenie mindazt, amit ura rábíz, mert akire sokat bíztak, attól
   többet is kérnek számon. Isten azt a feladatot bízza ránk, hogy
   közreműködjünk szándékainak megvalósulásában a világban és az egyházban.
   Követendő példánk maga Jézus, az Atya alázatos szolgája, aki a végsőkig, a
   keresztig hűséges marad küldetéséhez, megteszi, amit Atyja kíván tőle.
   Engedelmessége jutalmaként részesül a feltámadásban. A mi szolgaságunk nem
   rabszolgaságot jelent, amely elvenné szabadságunkat, hanem szolgálatot,
   amely kitart a hűségben. Isten szolgáiként a szenvedéseken és a
   próbatételeken keresztül juthatunk be Isten Országának dicsőségébe.
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Uram, nincs üdvösségem, csak tebenned;
   ha te nem leszel nyugalmam,
   nem gyógyul meg gyöngeségem.
   Istenem, légy védelmezőm,
   biztos menedék, hogy megszabaduljak!
   Adjon nekem kegyelmed állhatatosságot,
   tegyen mozdíthatatlanná
   az ellenség kísértései közepette.
   ________________________________
   Aktuális:
   „Tiéd a döntés” címmel a Házas Hétvége Mozgalom 20–30 év közötti
   egyedülálló fiataloknak szervez programot. „Ha 20 és 30 év közötti vagy, és
   szeretnéd önmagad jobban megismerni, akkor itt a helyed. Nagy szeretettel
   várunk két és fél napos programunkra!" - írják a hétvége szervezői. A
   következő Tiéd a döntés-hétvégére Vácon kerül sor, 2010. október 29–31.
   között, amelyre szeretettel várják a jelentkezőket.
   Bővebben: http://www.magyarkurir.hu/hirek/?34558


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról