[Evangelium] 2010-11-07

[Evangelium minden nap]

   2010. november 7. - Évközi 32. vasárnap

   Abban az időben Jézus ezeket mondta a szadduceusoknak, akik azt tartják,
   hogy nincs feltámadás: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig
   méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra,
   nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé,
   mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.
   Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról
   szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob
   Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen
   mindenki érte él.”
   Lk 20,27. 34-38


   Elmélkedés: 
   Örök életre teremtve
   Ki ne emlékezne közülünk gyermekkorából olyan a mesére, amelyben vagy a
   halhatatlanság szerét kereső szegénylegény tűnik fel, vagy a
   halhatatlanságra vágyó királyfiról szól. Az ilyen történetekben számos
   próbatételt kell kiállnia a főhősnek, meg kell ismernie és a maga
   szolgálatába kel állítania a természet titokzatos erőit, s útja során soha
   nem feledkezhet meg nagy céljáról, a halhatatlanság titkának megfejtéséről
   és megszerzéséről. A nem hívők nem tudják, nem találnak magyarázatot arra,
   hogy honnét van az emberben a halhatatlanság utáni vágy, a hívők viszont úgy
   gondolják, hogy az örökkévaló Isten ültette belénk az örök élet utáni
   vágyat. A hívő ember nem azt akarja, hogy földi élete tartson örökké, hanem
   bízik abban, hogy halálát és feltámadását követően örökké élhet majd Isten
   közelében. A feltámadásban való hit természetesen jóval több mint megoldás,
   magyarázat arra, hogy milyen értelemben lehetünk halhatatlanok. Krisztus
   feltámadása nyújtja nekünk a reményt, hogy mi is feltámadunk.
   A feltámadásban való hit sok ember számára próbatétel. A halál könyörtelen
   tényével szembesülve könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s
   utána nem következik semmi. Valóban nem is tud semmit tenni a magunk
   erejéből, hogy ez ne így legyen. Isten viszont igen! Ő, aki életet ad minden
   embernek, képes arra is, hogy új életet adjon az embernek a halál után. Új
   életet adott Fiának, Jézusnak, akit húsvétvasárnap hajnalra feltámasztott,
   és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. A
   feltámadást követően találkozhatunk az örök szeretettel.
   A mai evangéliumban azokról olvastunk, akik nem hittek a feltámadásban. A
   szadduceusoknak nevezett vallási csoport tagjai arra hivatkozva nem fogadták
   el a feltámadás tanát, mert arról nincs szó a mózesi törvénykönyvekben.
   Saját álláspontjuk igazolása érdekében szállnak vitába Jézussal. Jézus felel
   a vitát kezdeményezőknek, s válaszában Istent az élők Istenének nevezi. A
   szentírás tanítása szerint Isten ad életet minden teremtményének, így az
   embernek is. De a földi életnél is nagyobbat akar adni az embernek: az örök
   életet a feltámadás által. Ha életünket neki ajánljuk fel, akkor halálunk
   után is vele fogunk élni.
   „Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él” (Lk
   20,38). – zárja le a feltámadással kapcsolatos kérdéskört Jézus. A
   kijelentést azt a gondolatot indítja el bennem, hogy Isten azoké, akik nem
   időznek sokáig a lelki halál állapotában, azaz a bűnben. Isten azoké, akik
   nem érzik jól magukat akkor, ha bűneik révén eltávolodnak Istentől. Mert
   vagy az Isten él énbennem vagy a gonosz lélek. Vagy Istennel élek vagy
   bűnben élek. Földi életünkben Istennek köszönhetjük a lelki feltámadást,
   azaz a bűnbocsánatot, miként egykor majd Istennek köszönhetjük a testi
   feltámadást is. És miként feltámasztásunk is Isten ajándéka lesz, ugyanígy a
   bűnből való új életre támadásunkat is Istennek köszönhetjük. A
   feltámadásában halhatatlannak mutatkozó Jézus megosztja velünk életét, s
   nekünk adja az örök életet. Ne érjük be kevesebbel, mint az örök élettel! A
   feltámadásban való hit különleges erőt, segítséget ad nekünk törekvésünkhöz
   az örök élet felé!
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Uram, Jézus! Hiszek feltámadásodban, s hiszem, hogy te vagy a halhatatlan
   Úr. Te vállaltad emberi sorsunkat, s életedet megosztottad velünk. Hozzád
   kötöm magam, hogy veled éljek, s részesüljek a feltámadásban. Segíts engem
   szüntelenül törekedni a menny felé!