[Evangelium] 2010-11-06

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Nov. 6., Szo, 01:00:02 CET


   2010. november 6. - Szombat

   Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz:
   „Mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy
   amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben
   hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen.
   Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi
   értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
   Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a
   másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem
   szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a kapzsi
   farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: „Ti igazaknak
   mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami
   ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség.”
   Lk 16,9-15


   Elmélkedés: 
   Természetes emberi viselkedésnek tartjuk azt, hogy nem szeretünk hibáinkról
   beszélni, hanem inkább a jobbik arcunkat mutatjuk mindenki felé. Ez a
   viselkedés azonban gyakran átlépi az alakoskodás, a megjátszás és a
   színészkedés határát. Először mások előtt igyekszünk tökéletes és hibátlan
   embernek feltüntetni magunkat, aztán már mi magunk is elhisszük, hogy milyen
   kiváló emberek vagyunk. Jézus megjátszás nélküli tekintete azonban rögtön
   leveszi rólunk álarcainkat, s kiderül, hogy milyenek vagyunk valójában.
   Jézus jól ismeri szívünket, ismeri gondolatainkat és szándékainkat. Őt nem
   lehet ugyanúgy megtéveszteni, mint az embereket. Őszinte és igaz élettel
   válhatunk Isten előtt naggyá.
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Urunk, állj mellettünk, oltalmazz minket!
   Mentsd meg a bajban levőket, emeld fel az elesetteket, az imádkozóknak
   mutasd meg magad!Segítsd a betegeket, vezesd vissza helyes útra a
   tévelygőket! Tápláld az éhezőket, szabadítsd meg a foglyokat, erősítsd a
   gyengéket, bátorítsd a kishitűeket! Add, hogy minden nép megismerjen téged!
   Szent Kelemen pápa


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról