[Evangelium] 2010-06-27

[Evangelium minden nap]

   2010. június 27. - Évközi 13. vasárnap

   Amikor már közel  voltak Jézus szenvedésének  és megdicsőülésének  napjai,
   elhatározta, hogy Jeruzsálembe  megy. Követeket küldött  maga előtt.  Ezek
   elindultak,  betértek  a  szamaritánusok  egyik  falujába,  hogy  szállást
   készítsenek neki.  De  azok  nem fogadták  be  Jézust,  mert  Jeruzsálembe
   tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak:  "Uram,
   akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?" De ő
   hozzájuk fordult, és megfeddte őket:  "Nem tudjátok, hogy milyen  lelkület
   van bennetek. Az Emberfia nem  azért jött, hogy az embereket  elpusztítsa,
   hanem hogy megmentse." Ezután másik faluba mentek.
   Történt pedig, hogy  útközben valaki így  szólt hozzá: "Követlek,  bárhová
   mégy." Jézus így válaszolt: "A rókának van odúja, az ég madarainak fészke,
   de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania."
   Egy másikat Jézus szólított fel: "Kövess engem!" Az így válaszolt:  "Uram,
   engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat." "Hagyd a  holtakra,
   hadd temessék el halottaikat - mondta neki -, te pedig menj, és hirdesd az
   Isten országát."
   Egy harmadik ezt mondta neki: "Uram,  követlek téged, de engedd meg,  hogy
   előbb elbúcsúzzam a családomtól." Jézus  így válaszolt: "Aki kezét az  eke
   szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."
   Lk 9,51-62

   Elmélkedés:

   Légy készen az indulásra!
   A napokban érdekes összeállítást olvastam arról, hogy mire tanít bennünket
   Noé elbeszélése. Emlékszünk rá,  hogy ő volt az  a bibliai ember, aki  nem
   sokkal a  világ teremtése  és a  bűn elszaporodása  után Isten  parancsára
   bárkát épített, s a  hatalmas vízözönt családjával  és az állatokkal  ezen
   vízi járműben vészelte  át. Ilyen  megállapítások voltak  többet között  a
   történettel kapcsolatban. Ne maradj le  a hajóról! Tervezz előre és  akkor
   építs, amikor még nem esik az eső! A bárkát egy amatőr, a Titanicot profik
   építették, mégis az első vízen maradt, a második pedig elsüllyedt mindjárt
   az első útján. Az általam legszellemesebbnek tartott kijelentés pedig  így
   hangzik: Tartsd magad mindig jó kondiban, mert lehet, hogy már 60 éves  is
   leszel, amikor valaki egy igazán nagy feladattal bíz meg!

   A mai  vasárnap evangéliumához  kapcsolódóan ezt  mondhatjuk: Légy  mindig
   készenlétben, mert sosem tudhatod, mikor  hív Jézus a követésére vagy  egy
   új feladatra!  Az evangéliumi  részben  három rövid  találkozásról,  három
   párbeszédről hallottunk. A  három jelenetet  a Jézus  követés köti  össze.
   Ketten maguk jelentkeznek, egyet pedig Jézus szólít meg. Ismerkedjünk  meg
   ezekkel az  emberekkel,  akiknek  természetesen  nem a  neve,  nem  is  az
   életkora vagy  családi származása  a lényeges,  hanem a  szívük  szándéka.
   Ezen, tehát a bennük élő szándékon múlik ugyanis, hogy elindulnak-e  Jézus
   nyomában vagy  sem.  E  három  találkozás  pontos  irányelveket  tartalmaz
   számunkra azzal kapcsolatban, hogy mire is vállalkozik, aki Jézus követője
   lesz.

   Az első személy határozottan és  magabiztosan lép Jézus elé és  kijelenti:
   "Követlek, bárhová  mégy."  E magabiztos  viselkedés  arra utal,  hogy  az
   illető elszánt és  kész mindenáron  követni Jézust.  A követésnek  azonban
   nagy ára van, talán  nagyobb, mint amit elképzelt.  A veszélyek talán  még
   annál is nagyobbak, mint amit gondolt.  Sorsa még annál is nehezebb  lesz,
   mint  amit  sejt.  Jézus  figyelmeztetése  neki  és  napjaink   magabiztos
   embereinek egyaránt szól: "A rókának  van odúja, az ég madarainak  fészke,
   de az  Emberfiának  nincs hová  fejét  lehajtania", a  tanítványnak  tehát
   mindenben vállalnia kell  mestere sorsát.  Jézus mintha  kissé lehűtené  a
   lelkesedőt, s  próbára  akarja tenni,  vajon  valóban tudja-e,  hogy  mire
   vállalkozik. Napjainkba persze  nincs vagy  alig van  szükség a  túlzottan
   lelkesedők buzgóságának csillapítására, hiszen  oly kevés fiatal van,  aki
   ennyire  céltudatosan  döntene  arról,  hogy  életét  Jézus   szolgálatába
   állítja.

   A történet további részében  Jézus szólít meg valakit,  s arra kéri,  hogy
   kövesse. Új életre hívja meg őt,  új feladattal bízza meg, új  lehetőséget
   kínál neki. De ez az ember mégis a régi dolgaihoz kötődik. A régi életéhez
   és személyes kapcsolataihoz fűző kötelezettségek terhelik, amelyek könnyen
   megakadályozhatják abban,  hogy szabad  szívvel elinduljon  a Jézus  által
   mutatott új úton.  Vajon képes-e felszámolni  múltját? Képes-e  elszakadni
   régi  életétől?   Képes-e  megszabadulni   "holt  terheitől",   hogy   élő
   lendülettel induljon neki az új feladatnak?

   Az elbeszélés harmadik jelenetében ismét önkéntesen áll egy személy  Jézus
   elé. Őt a családi kötelék  késlelteti, húzza visszafelé. Nehéz számára  az
   elszakadás a családtól, a biztonságot nyújtó otthontól, tehát,  mindattól,
   ami eddigi életében meghatározó volt.  Még visszafelé tekintene, mert  nem
   érzi át  annak jelentőségét,  hogy  aki nagy  útra indul,  nagy  feladatot
   vállal, annak csak előre, az elérendő cél felé szabad néznie.

   A három találkozás  közös jellemzője,  hogy az  evangéliumi leírásból  nem
   tudjuk meg, hogy miként  döntenek. Az első személynél  nem derül, ki  hogy
   vállalja-e a hontalanságot, az állandó úton levést. A másodiknál sem derül
   ki, hogy hazatér-e elvégezni a temetést vagy elindul-e azonnal Jézus után.
   S a harmadik  esetben sem tudjuk  meg, hogy  a búcsúzás vagy  a követés  a
   fontosabb. Mindhárom esetben nyitott marad a kérdés, s ezzel Szent  Lukács
   evangélistának az  lehetett a  szándéka, hogy  az olvasókat,  azaz  minket
   hozzon döntési  helyzetbe.  Vajon  én  mit  tennék  ilyen  élethelyzetben?
   Kifogásokat  keresnék?  Meghátrálnék?  Visszafelé  indulnék?  Csillapodna,
   megszűnne lelkesedésem? Vagy  kész vagyok-e  még nagyobb  határozottsággal
   indulni? Készen állok-e  az azonnali, késlekedés  nélküli indulásra?  Kész
   vagyok-e Jézusnak adni egész életem?
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Uram,  Jézus!  Készen  állok  arra,  hogy  tétovázás  nélkül  induljak  és
   kövesselek téged!  Tudom, hogy  mennyire  nehéz lesz  ez út  számomra,  de
   vállalom, mert  ez vezet  holt múltamból  a jövő  felé, az  élet felé,  az
   üdvösség  felé.  Nem  tart  vissza  semmi.  Nem  hátráltathat  semmi.  Nem
   akadályozhat semmi. Te  vagy számomra  az út  és te  vagy a  cél! Te  légy
   vezetőm az örök élet felé!