[Evangelium] 2010-12-12

[Evangelium minden nap]

   2010. december 12. – Advent 3. vasárnapja

   Abban az időben: Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott,
   elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek
   el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik:
   „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a
   vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig
   hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!”
   Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit
   akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett
   nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert
   lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy
   miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még
   prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
   Íme, elküldöm követemet színed előtt,
   hogy elkészítse az utat teelőtted.
   Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb
   Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek
   országában.
   Mt 11,2-11


   Elmélkedés: 
   Megnyílnak a szemek
   Decemberben, valószínűleg éppen a közelgő karácsony miatt, sok érdekes dolog
   történik az emberekkel. Gyakran megosztják velem élményeiket az emberek, s
   ezeket a tanulságos eseteket szívesen megosztom sokakkal az elmélkedésekben.
   A következő történet még tavaly adventben történt egy fiatal budapesti
   édesanyával, Eszterrel. Ő mindig annak volt a híve, hogy szeretteinek maga
   készítsen valamilyen személyes ajándékot, s nem is volt arra lehetősége,
   hogy drága pénzen vásároljon a boltokban. Így volt ez tavaly is: két óvodás
   gyermeke számára például esténként, amikor ők már aludtak, kis pulóvereket
   kötött. December közepére mindenkinek elkészült a személyre szabott
   karácsonyi ajándék, már csak a csomagolás maradt vissza. Virágkötőként
   Eszternek volt érzéke a széphez, ezért elment kedvenc papírboltjába, hogy
   minden ajándékhoz megfelelő papírt és szalagokat válasszon. Nagyon igényes
   volt, még az árnyalatnyi színkülönbségekre is odafigyelt, hogy valóban szép
   kis csomagocskák készüljenek. Ráment egy fél délutánja, de megérte, mert
   sikerült nagyon igényes csomagolókat beszereznie, s így nyugodtan várhatta
   az utolsó napokban az ünnepet.
   Az egyik délután egészen jó kedve lett, amikor a főnökétől borítékban egy
   kis plusz pénzt kapott, s ráadásul előbb hazamehetett. Azt nem lehet
   mondani, hogy igazi boldogság vagy öröm töltötte el, mert Eszter számára a
   boldogságot nem néhány ezer forintban mérték. Hazafelé indulva azon kezdett
   el gondolkozni, mire költse a most kapott pénzt. A villamos egy ezernyi
   égővel kivilágított bevásárlóközponthoz érkezett, s ő engedett a
   csábításnak. Leszállt és bement a hatalmas áruházba, hogy meglepje magát
   valamilyen ajándékkal. Talán hiányzott valami a boldogságához? Lehet, de azt
   úgysem tudná pénzen megvásárolni. Egyszerűen csak úgy érezte, megérdemli,
   hogy a váratlanul jött pénzt önmagára költse. Több üzletet is végigjárt, de
   nem talált olyan holmit, ami igazán tetszett volna neki. Végül egy
   ajándékboltban találta magát, és nézegetni kezdte a csodálatos színű és
   különleges formájú gyertyákat. Váratlanul egy hatalmas kutya simult a
   lábához, de nem ijedt meg tőle, annyira barátságosan nézett fel rá az állat.
   A következő pillanatban vette észre a kutya gazdáját, aki bizonytalan, de
   óvatos mozdulatokkal tapintotta végig a polcon sorakozó gyertyákat egyik
   kezével, míg a másikkal a pórázt tartotta. Eszter rádöbbent, hogy a férfi
   vak. „Azok kék színűek” – mondta, s a férfi mosolyogva köszönte meg a
   segítséget. Arany színűt keresek – szólalt meg pár másodperc múlva. Eszter
   nem csodálkozott el azon, hogy még egy vaknak sem mindegy, milyen színű
   gyertya kerül karácsonykor az asztalra. Egy pillanat alatt elment a kedve a
   vásárlástól, s rögtön megértette, hogy mennyire boldog lehet, hogy lát, s
   kicsit szégyellte is magát amiatt, hogy pár napja még mennyire válogatós
   volt a színes csomagolópapírokkal. Levette a polcról az arany színű gyertyát
   és készséggel adta a férfi kezébe, majd gyors mozdulattal elővette
   táskájából a borítékot és azt is a vak kezébe helyezte. Megsimogatta a
   vakvezető kutya fejét, majd villámgyorsan elhagyta az áruházat. A szabadba
   lépve végtelenül boldognak érezte magát. Boldognak, mert a pénzzel járó gond
   nem húzta már a vállát, boldognak, mert hamarosan magához ölelheti
   gyermekeit, boldognak, mert lát.
   Advent 3. vasárnapján, az öröm vasárnapján Izajás könyvéből olvastunk fel
   egy részletet a szentmise olvasmányában. A prófétai jövendölés szerint a
   messiási időkben, amikor maga az Isten jön el, hogy szabadulás hozzon,
   „megnyílik a vakok szeme” (Iz 35,5). Örök boldogságot tükröz a
   megszabadultak arca, a fájdalom és a siralom helyébe öröm és ujjongás lép
   (vö.: Iz 35,10). Az evangéliumban szintén találkozunk azzal, hogy a vakok
   visszanyerik látásukat. Jézus bizonyára Izajás próféta jövendölésére is
   gondolt, amikor a messiási idők jeleiről beszélt Keresztelő János
   tanítványainak: „a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a
   szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt” (Mt 11,5).
   De vajon a látók szeme mikor nyílik meg? A látók szíve mikor fogja már fel,
   hogy mi jelenti az igazi örömöt? A látók mikor fogják keresni az igazi
   boldogságot? A látók szeme mikor nyílik meg végre?


   Imádság: 
   Uram, Jézus! A karácsonyhoz közeledve adj nekem igazi örömöt, a Te
   születésed ünnepét váró örömöt! Jóságodra és szeretetedre vágyom, amelyek
   messiási ajándékaid számomra és minden ember számára. Gyógyítsd meg lelki
   vakságom, hogy lássak és felismerjelek téged, mint Megváltót.