[Evangelium] 2010-12-11

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Dec. 11., Szo, 01:00:02 CET


   2010. december 11. - Szombat

   Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az
   írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön
   ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már
   eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így
   szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy
   Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
   Mt 17,10-13


   Elmélkedés: 
   Jézus arról beszél a mai evangéliumi részben, hogy Keresztelő Szent Jánosnak
   ugyanaz lett a sorsa, mint Illés prófétának, s ehhez hozzátehetjük még, hogy
   ugyanaz, mint sok más prófétának. Az ószövetségi próféták egyáltalán nem
   voltak népszerűek, hiszen az Istentől eltávolodott életmódjukra,
   látszatvallásosságukra és hamis buzgóságukra figyelmeztették az embereket. S
   mivel az embereknek nehéz beismerniük, hogy vétkeztek, ezért a könnyebb utat
   választották: megharagudtak azokra, akik bűneikre figyelmeztették őket. Ez a
   harag szinte mindig ellenségeskedésbe ment át és megölték a prófétákat.
   Keresztelő Jánosnak is ugyanez lett a sorsa. Mindez előrevetíti Jézus sorsát
   is, aki a mennyei Atya küldötteként szintén a megtérésről beszélt, s akit
   szintén megöltek.
   Jézus születésének közelgő ünnepe indítson engem is bűnbánatra!
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből
   szeretünk. Te az Evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük
   is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk,
   hogy Rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani Veled
   mindazt, ami az életben ránk nehezedik.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról