[Evangelium] 2010-12-06

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Dec. 6., H, 01:00:02 CET


   2010. december 6. - Hétfő

   Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek
   körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből
   jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
   Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a
   házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek
   a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük
   láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
   Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így
   mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus
   pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi
   könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl
   és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a
   bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl,
   fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta
   ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament.
   Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel
   eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
   Lk 5,17-26


   Elmélkedés: 
   A béna ember gyógyulásához szükség volt barátai leleményességére, akik
   ügyesen megkerülték a tömeget, amely akadályozta őket abban, hogy Jézus
   közelébe kerüljenek. Amikor a beteg Jézus előtt van, két csoda történik: egy
   testi és egy lelki. Jézus megszűnteti a testi bajt, hogy az ember
   megszabaduljon az őt fogva tartó bénaságtól, és megbocsátja bűneit, hogy
   megszabaduljon a lelkét rabságban tartó bűnöktől. A tömeg talán csak a testi
   gyógyulást látta és nem hallotta a bűnbocsátó szavakat, de ebből is azt
   állapították meg, hogy csodálatos dolgot láttak. Ha Jézus közelébe jutunk,
   velünk is csoda történik. Érdemes feltalálnunk magunkat és észrevenni a
   lelki gyógyulás lehetőségét a szentgyónásban.
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem
   tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban
   fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget
   tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem,
   adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod
   birtoklására!
   Szent Ágoston

   ________________________________
   \
   Aktuális:
   Kedves Barátaim!
   Ezúton jelzem, hogy az Igéddel éltess engem című könyvem elfogyott. A 2010.
   december 1., szerdán éjfélig elküldött megrendeléseket még postázom. Aki
   megrendelte, nem kell nyugtalankodnia, hamarosan kézhez kapja.
   Utánnyomás 2011. februárban várható, az előjegyzéseket felírom.
   A Szívünkben mély nyomott hagyott kötetek szintén fogyóban vannak, csupán 50
   db maradt még.
   Annak, aki evangelizációs munkáim gyümölcséből szeretne valakit
   megajándékozni karácsonyra, ajánlom kórusunk CD lemezeit, a Téren és időn át
   Betlehembe, az Advent legszebb ajándéka albumokat, illetve más, zenés
   evangelizációs lemezeinket.
   Bővebb információ:
   http://zalalovo.plebania.hu/szent_veronika_korus/kiadvanyok2
   Köszönettel: István atya


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról