[Evangelium] 2010-12-05

[Evangelium minden nap]

   2010. december 5. – Advent 2. vasárnapja

   Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így
   tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről
   Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
   Készítsétek elő az Úr útját,
   tegyétek egyenessé ösvényeit!
   János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és
   vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán
   vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
   Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá
   megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított
   benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a
   bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok:
   A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud
   Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére:
   Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak
   vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb
   nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és
   tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa
   szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben
   elégeti!”
   Mt 3,1-12


   Elmélkedés: 
   Egyedül a pusztában
   A mai adventi vasárnapon is egy történettel szeretném kezdeni
   elmélkedésünket. Eszter nagymamája egy, a falutól legalább négy kilométernyi
   távolságra fekvő majorságban lakik. Hajdanában önálló kis település volt e
   hely, a háborút követően még 50 család lakott itt, de lassan
   elnéptelenedett, mivel a fiatalok inkább a faluba vagy a városba költöztek.
   Néhány éve még szentmise is volt évente egyszer, a búcsú napján a kis
   kápolnában, sőt még a harang is megszólalt naponta délben egészen addig,
   amíg valaki el nem lopta a kötelet. Egy évvel később, amikor a harangot is
   ellopták, meghalt az ott lakó idős ember, így Eszter mamája egyedül maradt a
   majorságban. Egyedül a pusztában. Nem félt egyedül lenni. Mindene megvolt, a
   kemencében tudott kenyeret sütni, a kertben pedig minden megtermett. Tavaly
   decemberben, a karácsony előtti napokban az egyetemista Eszter hazajött és
   elhatározta, hogy meglátogatja nagymamáját. Gyalog indult neki az útnak,
   hogy útközben is legyen ideje gondolkozni. A nagy tudományok után szüksége
   is volt erre, de még inkább a mama egyszerű bölcsességének hallgatására. A
   kis érkezvén nyitva találta a kertkaput, s a házba belépvén, a konyhában
   terített asztal fogadta, kedvenc ételével. „Már vártalak” – fogadta őt a
   nagymama, s a jelek alapján ebben nem volt érdemes kételkedni. A közös ebéd
   sötétedésig tartott, s közben a mama mesélt, csak mesélt unokájának a régi
   adventekről és karácsonyokról, s Eszternek éppen erre volt szüksége.
   Advent 2. vasárnapján gondolatban, lélekben mi is elmegyünk egy, a pusztában
   egyedül élő személyhez, Keresztelő Jánoshoz. Bizonyára nekünk is szükségünk
   van erre a találkozásra egy mozgalmas esztendő végéhez közeledvén. Bizonyára
   tud nekünk valami hasznosat mondani most, a karácsony előtti időben. Igen,
   nekünk is szükségünk lehet arra, hogy a földi kötődésektől függetlenül és a
   mulandóktól mentesen pusztai csendben figyeljünk arra, aki előfutárként
   rámutat a Megváltóra és odafigyeljünk a lelkünk mélyén megszólaló Istenre.
   Keresztelő János szavai ma nekünk szólnak: Teremjétek a bűnbánat méltó
   gyümölcsét!
   Keresztelő János tehát tanítja az embereket, prédikál, és az emberek
   felfigyeltek szavára. Nem csupán arról van szó, hogy különleges öltözéke,
   mindennapi étele és egyszerű életvitele feltűnést keltett, hanem arról, hogy
   az őt pusztai magányában felkereső emberek tanácsot vártak tőle és készek
   voltak arra, hogy megfogadják, megtegyék mindazt, amit János mond nekik.
   János prédikációinak nagy hatása volt az emberekre, sőt, olyannyira mély
   hatást gyakorolt kortársaira, hogy egyesek azt gondolták róla, hogy ő a
   Messiás. János természetesen visszautasítja ezt, mert tisztában van
   önmagával, saját küldetésével. Nem száll a fejébe a dicsőség, nem szédítik
   meg az elismerések és az eredmények, nem akar Jézus helyébe lépni, hanem
   csak egyszerűen megteszi azt, ami az ő feladata. Tudunk-e Krisztusra
   mutatni, Krisztusról tanúságot tenni, ahogyan ezt Keresztelő János is tette?
   Bár Isten Fiának földre jövetele sok embert váratlanul ért, mégsem volt
   egészen váratlan. A mennyei Atya évszázadokon keresztül a próféták által
   készítette fel a választott népet a megváltó jövetelére. Tőlük tudta meg a
   nép azt az ígéretet, amely aztán Jézus eljövetelével valósult meg. A
   prófétai ígéretek és jövendölések korszaka Keresztelő János személyével
   zárult le. Ő volt az, aki a messiás közvetlen előfutáraként lépett fel, s
   azt hirdette, hogy már nem kell sokáig várni a megváltó érkezésére. Napról
   napra közelebb kerülünk Jézus születésének ünnepéhez. Időben feltétlenül
   közelebb kerülünk. De vajon a bánbánat és felébred bennünk? Vajon lélekben
   is közelebb kerülünk Istenhez?
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Istenem, a te irgalmas tekintetedet keresem, amely rám tekint. Nem elítélni
   és megbüntetni akarsz, hanem megbocsátani. A Te Fiad Jézus eljön a mi bűnös
   emberi világunkban, hogy irgalmad jelen legyen köztünk. Megbocsátó szavad
   lelkünkig hatol, átalakít minket, hogy tiszta szívvel várjuk Megváltónkat.