[Evangelium] 2010-12-02

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Dec. 2., Cs, 01:00:02 CET


   2010. december 2. - Csütörtök

   A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt
   mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki
   teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is
   váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a
   zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt
   össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat,
   de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra
   építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a
   házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”
   Mt 7,21. 24-27


   Elmélkedés: 
   Aki Jézus tanítását hallgatja vagy olvassa az Evangéliumban, döntés elé
   kerül. A bölcs nem elégszik meg a szavak hallgatásával, hanem életében azok
   tettekre váltására törekszik. Az oktalan csak a fülét nyitja meg a tanítás
   előtt, de a szívét zárva tartja. A bölcs megérti, hogy egyedül Krisztusra, a
   sziklaszilárd alapra érdemes életet építeni, amely majd ki fogja állni a
   kísértések viharait. Csak akkor válhatunk élő kövekké Krisztus sziklára
   épült Egyházában, ha életünkben maradéktalanul betartjuk Jézus tanítását.
   Krisztus igaz tanítása kiállta az évszázadok történelmi viharait, minden
   korban időtállónak bizonyult, s ma is időszerű. Ajándékozzuk önmagunkat
   egészen Istennek, aki szeretetből nekünk ajándékozta a betlehemi Gyermeket!
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Jöjj el, Úr Jézus, akire a népek várakoznak, s akire mi is várakozunk!
   Örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel! Nagy szükségünk van arra, hogy
   fényt hozz bűnös életünk sötétségébe. Saját erőnkből képtelenek vagyunk
   arra, hogy legyőzzük a sötétséget. Nehezen tudjuk megkülönböztetni a világ
   csalóka fényeit a te világosságodtól, amely most még oly erőtlennek látszik.
   Jézus, legyél Te bennünk a Fény! Növekedjél bennünk Te, az igazi fény! És
   add, hogy Téged, az igazi fényt sugározzunk a világba!

   ________________________________
   \
   Aktuális:
   Kedves Barátaim!
   Ezúton jelzem, hogy az Igéddel éltess engem című könyvem elfogyott. A 2010.
   december 1., szerdán éjfélig elküldött megrendeléseket még postázom. Aki
   megrendelte, nem kell nyugtalankodnia, legkésőbb a jövő hét elején kézhez
   kapja.
   Utánnyomás 2011. februárban várható.
   A Szívünkben mély nyomott hagyott kötetek szintén fogyóban vannak, csupán 50
   db maradt még.
   Annak, aki evangelizációs munkáim gyümölcséből szeretne valakit
   megajándékozni karácsonyra, ajánlom kórusunk CD lemezeit, a Téren és időn át
   Betlehembe, az Advent legszebb ajándéka albumokat, illetve más, zenés
   evangelizációs lemezeinket.
   Bővebb információ:
   http://zalalovo.plebania.hu/szent_veronika_korus/kiadvanyok2
   Köszönettel: István atya


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról