[Evangelium] 2010-08-20

[Evangelium minden nap]

   2010. augusztus 20. - Péntek, Szent István király

   Abban az időben Jézus így  szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki  meghallgatja
   szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki  a
   házát sziklára építette. Szakadt a zápor,  ömlött az ár, süvített a  szél,
   és nekizúdult a  háznak, de az  nem dőlt össze,  mert sziklára épült.  Aki
   viszont hallgatja  szavaimat,  de  nem  követi  azokat,  ahhoz  az  ostoba
   emberhez hasonlít, aki a házát  homokra építette. Szakadt a zápor,  ömlött
   az ár,  süvített  a szél,  nekizúdult  a  háznak, az  összedőlt,  és  nagy
   romhalmaz  lett   belőle.   Ezzel   Jézus  befejezte   beszédét.   A   nép
   elragadtatással  hallgatta  tanítását,  mert  úgy  tanított,  mint  akinek
   hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
   Mt 7,24-29

   Elmélkedés:

   Bölcsen és bátran
   Augusztus huszadikán megszoktuk nagyformátumú beszédeket az évek során. Az
   egyházi méltóságok és  a világi elöljárók  egyaránt ünnepélyes  hangvételű
   szónoklatokban  méltatják  ilyenkor   a  magyar  nép   első  királyát,   s
   szenvedélyes lelkesedéssel hasonlítják össze az ezer esztendővel  ezelőtti
   időket  jelen  korunkkal,  hogy  hasznos  tanulságok  szülessenek  meg   a
   hallgatóság  fejében.  Az  ünnep  hangulata  és  az  ünnepi  események   a
   szónokokat magasztos, fennkölt beszédekre ösztönzik, s ez talán így is van
   rendjén. Én azonban  most mégsem szeretnék  ilyen túlbuzgóan  szenvedélyes
   beszédet tartani, csupán az a  szándékom, hogy egyszerűen és  közérthetően
   elmondjam néhány gondolatomat.

   Már régebben olvastam  egy történetet  egy vak  emberről. Sosem  kutattam,
   hogy a valóságban  megtörtént-e az  eset vagy sem,  helyette inkább  annak
   igaz tanulságát jegyeztem  meg. Ez  a vak  ember koldulásból  élt, bár  az
   "élt" kifejezés ebben az esetben  erős szépítésnek számít. Szóval,  inkább
   csak tengette  életét  nagy szegénységben,  mert  hiszen abból  a  kevéske
   aprópénzből, amit kopott kalapjába naponta dobtak a járókelők, az  élelmen
   kívül sok  mindenre nem  futotta. Kartonpapír  táblájára valaki  ákombákom
   betűkkel ezt írta: "Vak vagyok. Kérem, adakozzanak!" Egy délelőtt egy arra
   járó fiatalember,  látva,  hogy  a szöveg  mennyire  kevés  bevételt  hoz,
   elhatározta, hogy segít neki. Elvette a táblát, hátoldalára írt valamit és
   visszaadta  a  vak  koldus  kezébe.  Délután,  amikor  hazafelé   tartott,
   elégedetten látta, hogy a szokásosnál  több adományt kapott a vak.  Persze
   most mindenki  arra  kíváncsi,  hogy  mi volt  a  táblán,  ami  adakozásra
   indított sokakat?  Bár a  történetnek nem  ez a  lényege, mégis  elárulom:
   "Tavasz  van.  De  én  nem  láthatom."  A  történetben  valójában  nem   a
   reklámszöveg tartalma a fontos, hanem az,  hogy ha valami nem megy,  akkor
   változtatni kell.  Ha  valami nem  hoz  eredményt, akkor  új  ötletre,  új
   módszerre, új stratégiára  van szükség.  Ha jobbat  szeretnénk a  jövőtől,
   akkor nem szabad félnünk a változtatásoktól.

   Talán ilyen gondolatok járhattak Szent István király fejében is, amikor  a
   magyar nép  jövőjét szem  előtt  tartva a  régi  pogány vallás  helyébe  a
   kereszténységet kívánta elterjeszteni.  S bizonyára nem  csupán az  újítás
   szándéka vezette ebben,  hanem az  is, hogy a  keresztény vallásban  olyan
   értéket ismert fel,  amelyre személyes életét  és nemzete sorsát  egyaránt
   bátran bízhatta. Döntése helyesnek bizonyult  és kiállta az idő  próbáját.
   Bölcs döntésének köszönhetően országunk a kereszténység sziklájára épült.

   Wass Albert írja a  Nagyapám tanítása című  művében: "A megbízható  embert
   még  ellensége  is  tiszteli,  mert   a  megbízható  ember  a   társadalom
   sziklaköve, amire  országot lehet  építeni. A  többi szemét,  amit elfú  a
   szél." Szent István király  ünnepének evangéliumában szintén szikláról  és
   szélviharról  hallottunk.  Házat  csak   szilárd  alapra,  országot   csak
   becsületes, megbízható emberekre lehet  alapozni. Viharokat, árvizeket  és
   más természeti katasztrófákat,  valamint válságokat kiálló  és a  csapások
   után felegyenesedő nemzetet  csak becsületes,  megbízható emberekre  lehet
   alapozni. És az ilyen emberek mindig számíthatnak Isten segítségére.

   Amikor egyszer nagy  vihar volt, és  sajnos az idei  évben bőven  kijutott
   belőle az ország minden területén, egy  családban az egyik gyermek a  nagy
   dörgés és villámlás  elől behúzódott a  szobájába, letérdelt és  csendesen
   imádkozott: "Istenem! Nézd,  mekkora vihar támad  rám! Elpusztít engem  és
   mindent!" A testvére, nem törődve az esővel és a viharos széllel, kiállt a
   házuk teraszára és ezt  kiáltotta: "Idenézz, te  vihar, mekkora Isten  áll
   mögöttem! Ő védelmez engem!" Ez egy olyan bátor imádság, bátor hozzáállás,
   amelyre a mai  időkben ugyanúgy  szükség van, mint  a háttérben  csendesen
   imádkozókra. Szent István király napján  kérjük Istent, hogy adjon  nekünk
   bölcsességet országunkat  jobbító  és embertársainkat  felemelő  teendőink
   felismeréséhez és ő adjon nekünk bátorságot mindezek véghezviteléhez!
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Urunk, Jézus! A te tanításod útján,  a keresztény igazság útján indult  el
   magyar népünk  ezer  esztendővel  ezelőtt,  s  ez  segítette  népünket  az
   évszázadok viharaiban. Bölcs emberként most mi is erre az igazságra,  mint
   sziklára építjük országunkat és egyéni életünket. Segíts minket  személyes
   feladatként felismerni  a nemzet  felemelkedéséhez  szükséges jót  és  adj
   nekünk  bátorságot  és  erőt,  hogy   meg  tudjuk  ezt  valósítani  a   te
   dicsőségedre!