[Otthonunk] Tájékoztató levél az induló lelki segítő szolgálatról

Burger Ferenc burger.ferenc at gmail.com
2020. Ápr. 9., Cs, 10:01:18 UTC


A koronavírus okozta helyzet komoly egészségügyi kockázatot jelent
mindannyiunknak. Épp ezért a helyes döntés a személyes találkozások
radikális lecsökkentése, ami azonban lelki bezártságot, feszültséget
okozhat gyerekeknek, felnőtteknek, fiatal és időseknek egyaránt. Ebben is
szeretnénk az emberek mellé állni segítő kezet nyújtva a kétségbeesetteknek,
akik elfáradtak és meg vannak terhelve, hogy rajtunk keresztül Krisztus
felüdítse őket.

Tudjuk, hogy amikor egészségről beszélünk, különösen járvány idején az
emberek hajlamosak kizárólag a fizikai állapotukra gondolni, holott még
fontosabb lelki harmóniájuk, hitük megőrzése, ápolása. Papi feladatainkat
most másképpen tudjuk ellátni, sok leleményes, kreatív kezdeményezést látok
és köszönöm, hogy helytálltok híveink mellett ebben az helyzetben is! A
személyes találkozásnál nincs jobb, mégis most használva a technika
lehetőségeit, minél szélesebb skáláját kell adni a lelki gondoskodásnak.
Éppen ezért széles körű szakmai összefogás eredményeként egyházunk szeretné
a gyerekek, ifjak, felnőttek és idősek számára a lelki gondozás internetes
és telefonos kapuját kinyitni. Elsősorban azok részére, akiket közvetlenül
vagy közvetetten megérintett a járványidőszak okozta érzelmi bezáródás,
szorongás, magány és demotiváltság.

Nagyhéten elindítjuk a Váci Egyházmegye lelki segítő szolgálatát a járvány
idejére.

A szolgálat célja, Isten szeretetének, segítségének közvetítése a
bajbajutottak felé. Ehhez igénybe vesszük a telefon és az internet adta
lehetőségeket. Korosztályonként fókuszált segítésre gondoltunk. A
gyerekeket és szülőket az EKIF intézményein keresztül nyolc pszichológus
segíti, az ifjakat az ifjúsági pasztoráció munkatársai, a felnőtteket,
időseket pedig hitoktatókból, lelkigondozókból, önkéntesekből álló lelki
segítségnyújtók várják, akik szakmai szupervízió mellett végzik
szolgálatukat. A betegeket a kórházi lelkigondozók várják munkaidőben
(8-16-ig) a telefonoknál. A lelkigondozás teljes mértékben térítésmentes.
Hétfőtől-péntekig reggel 8 órától este 8-ig egy központi diszpécser
szolgálaton keresztül fog működni. Szeretnénk, ha embertársaink éreznénk,
hogy a nehéz időben így is mellettük vagyunk.

Nagy a remény bennünk, hogy sokakhoz eljuthat ez a lelki segítség és
rajtunk keresztül Isten vigasztalása ebben a nem könnyű helyzetben. A
csatolt plakátban láthatjátok a szolgálat elérhetőségét.

Külön kérem továbbra is Tőletek a imádságos hátteret, hogy gyümölcsöző
legyen ez a kezdeményezés! Hordozzuk együtt ezt a szolgálatot és a
segítséget kérőket!

Főpásztori áldással, Zsolt püspök.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lista.hcbc.hu/pipermail/otthonunk/attachments/20200409/e52dfebf/attachment-0001.htm>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: VaciEgyhazmLelkiSegito_szoroJAV.jpg
Type: image/jpeg
Size: 2027892 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lista.hcbc.hu/pipermail/otthonunk/attachments/20200409/e52dfebf/attachment-0001.jpg>


További információk a(z) Otthonunk levelezőlistáról