<div dir="ltr"><div dir="ltr"><br><div class="gmail-gs"><div class="gmail-gE gmail-iv gmail-gt"><table class="gmail-cf gmail-gJ" cellpadding="0"><tbody><tr class="gmail-acZ"><td class="gmail-gF gmail-gK"><table class="gmail-cf gmail-ix" cellpadding="0"><tbody><tr><td class="gmail-c2"><br></td></tr></tbody></table></td><td class="gmail-gH gmail-bAk"><br></td></tr></tbody></table></div></div><br><br><p dir="ltr"><br>
Dr. Arbanász Zoltán: A legrövidebb ima<br>
>><br>
>>  <br>
>><br>
Egy órája sincs, hogy újból átnyálaztam a tájanatómiát, a Littmann-féle 
Sebészeti műtéttant. Memorizáltam a régió képleteit, hogy mit szabad és 
mit nem. Érdekesek a tájanatómia atlaszok. Az artériák pirosak, a vénák 
kékek, az idegek sárgák, az inak fehérek. Ráadásul mindegyikhez egy 
parányi fekete nyílvessző tart, a képlet pontos anatómiai nevével. Hát ?
 Persze, így könnyű ! - s majdnem nevetek.<br>
A valóság egészen más, az állandó szívás és törlés ellenére alig látunk a
 vérmaszattól, s semmi sem emlékeztet az atlaszban látottakra. A kendők<br>
által szabadon hagyott kis négyzet semmilyen tájékozódási pontot sem nyújt.<br>
Egyedül az anaesthesiológus kolléga helye biztos, többnyire a beteg feji végénél ül vagy áll.<br>
Isten kezében vagyunk, a beteg és a személyzet egyaránt...<br>
A bevonuláskor nem szólnak fanfárok, csak néhány készülék zümmögése jelzi, hogy működésre kész.<br>
Kölcsönösen köszöntjük egymást.<br>
A beteg 75 feletti, az elképzelhető összes betegség birtokában.<br>
Váratlanul szólal meg:<br>
- Mielőtt elaludnék, szeretnék imádkozni! Lehet?</p>
<p dir="ltr">- Persze, csak tessék! - mondom bosszúsan.</p>
>> - Köszönöm, fiam - s belekezd csendesen.<br>
>> - Domine ! ... Ámen ! - mondja e két szót.<br>
>> - Csak ennyi ? - kérdezem meglepetten.<br>
>> - Csak ennyi.<br>
>> - Uram !...Úgy legyen !<br>
>> - Igen, fiam. Ez minden. E két szó közöttieket az Úr úgyis tudja.<br>
>> Tudja, hogy mit mondanék, mit kérnék.<br>
>> Én nem kérek magamnak semmit, de elfogadom, amit Tőle kapok.<br>
>> Tudom, ma Ő vezeti a doktor urak kezét.<br>
>> Mereven állunk, feltartott kézzel.<br>
>> Talán csak a maszkok mögötti szemüvegek csillognak fényesebben, mint korábban.<br>
>> - Lehet még egy kérésem ?<br>
>> - Igen, természetesen. - de már nem vagyok bosszús a késés miatt.<br>
>> Életem legrövidebb, és leginkább hittel teli imáját hallottam egy perce.<br>
>> Gondolatban még kitöltöm a két szó közötti helyet.<br>
>> - Szeretném elénekelni a legszebb énekünket, ha még tudom, mert nagyon álmosodom.<br>
>> S, ekkor remegő, halk hangon belekezd a 42. zsoltár első sorába:<br>
>> - Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik,...<br>
>> A következő sortól az egyik műtősnő csatlakozik:<br>
>> - Lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik...<br>
>> A versszakot már öten fejezzük be:<br>
>> - Tehozzád én Istenem, szomjúhozik én lelkem. Vajon színed eleiben mikor jutok, élő Isten ?<br>
>> Egy mély sóhajjal álomba merül a néni .<br><br>
>> - Törlést kérek! A szemüvegemre.<br>
>><br>
>> Még várok egy percet, hogy összeszedjem magam.<br>
>><br>
>> - Ha Isten velünk... Kezdhetjük!... Kérem intubálni !<br><br>
>> Elgondolkodtató:<br>
>> Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed, csak Téged bánt az 
Élet... Nézz körül a világban ! Láthatod az embereket, akik az utcán 
élnek.<br>
>> Ha azt hiszed, hogy csak neked fáj, mikor akit szeretsz, mással látod<br>
>> Nézz meg egy vakot ... ki soha nem láthatja meg a napvilágot.<br>
>> Ha azt hiszed ver a sors, mikor az emberek rosszat kiabálnak Rád<br>
>> Nézz meg egy süketet, ki soha nem hallhatja az Élet dallamát...<br>
>> Ha azt hiszed Te vagy az egyetlen, akit akadályok veszik körül ...<br>
>> Nézd azokat, kik nem tudnak járni, arcukon mégis mosoly derül.<br>
>> Ha azt hiszed rossz helyre születtél, s Téged senki nem szeret,<br>
>> Nézz meg egy árvát, ki könnyes szemmel nézi a szüleidet...<br>
>> Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt, hogy begyógyuljanak a sebek,<br>
>> Nézd azokat, kik hirtelen hunytak el, nem ölelhették át szeretteiket !<br>
>> Mielőtt panaszkodnál, nyisd ki a szemed, rosszabb is lehetne...<br>
>><br>
>> S rájössz, hogy nem sírva kell eltöltened a napot, hanem nevetve.<br>
>> Köszönd meg, amit a sorstól kaptál, ne háborogj sohasem, <br>
>><br>
>> Nem tudhatod, mi lesz holnap...<br>
>><br>
>> Ez vezessen az Életben!<br>
>></div></div>