<html><body><div style="font-family: arial, helvetica, sans-serif; font-size: 12pt; color: #000000"><div>Kedves Testvérek!<br data-mce-bogus="1"></div><div><br data-mce-bogus="1"></div><div>Az Eucharisztikus Kongresszusra való készület extra évére indult egy kezdeményezés, mi szerint egy év leforgása alatt elolvashatjuk az Anyaszentegyházunk tanítását összefoglaló Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK). Szent II. János Pál pápa és XVI. Benedek, az akkor még Joseph Ratzingerként közreműködő bíboros nagy ajándéka ez a könyv az Egyház számára. Négy nagy fejezetre bontva, logikus felépítésben elénk tárja mindazt, amit a Katolikus Egyház 2000 éve hisz és tanít és amit nekünk ismernünk illik. Először hitünk titkait taglalja (a Hitvallás nyomán), majd hitünk titkainak ünnepléséről beszél (a Szent Liturgiáról), ezután szól a hit megéléséről (erkölcsi tanítást ad), végül a hitet, mint Istennel való személyes kapcsolatot tárgyalja (az imádságról beszél).<br data-mce-bogus="1"></div><div>A csatolt táblázat egy KEK olvasó kalauz, mely egy éven keresztül minden napra ajánl néhány bekezdést (nem megerőltető mennyiség), és így a NEK-re olvassuk el pont a Katekizmust.<br data-mce-bogus="1"></div><div>Ha valakinek kedve támad "elfogadni ezt a kihívást", lehet közösségben is tenni. Ha van pár ember, aki olvasni akarja folyamatosan, felajánlom, hogy havi egy vagy két alkalommal összeülhetünk hogy megbeszéljük az olvasmányélményeket, az új felismeréseket, és segítsek megválaszolni az olvasás során felmerülő kérdéseket.<br data-mce-bogus="1"></div><div>Ha nem is olvassuk el az egészet, a NEK-re készülve mindenképp hasznos lehet az Eucharisztiáról/szentmiséről szóló résszel megismerkedni.<br data-mce-bogus="1"></div><div>Akinek otthon nincs meg a katekizmus, annak jelzem, hogy elérhető online:<br data-mce-bogus="1"></div><div>https://archiv.katolikus.hu/kek/<br data-mce-bogus="1"></div><div>és letölthető a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból is<br data-mce-bogus="1"></div><div>http://www.ppek.hu/k85.htm<br data-mce-bogus="1"></div><div><br data-mce-bogus="1"></div><div>Üdv.: László atya<br data-mce-bogus="1"></div></div></body></html>