[Otthonunk] Az alábbi rendelkezést küldte Zsolt püspök számunkra
Burger Ferenc
burger.ferenc at gmail.com
2020. Már. 14., Szo, 20:40:40 UTC
A Váci Egyházmegye főpásztoraként, Dr. Udvardy György veszprémi érsek
atyához csatlakozva, a rámbízottakért érzett felelősségtől vezérelve a
COVID-19-járvány Magyarországra való betörése után, Magyarország
Kormányának 40/2020. (III. 11.) rendelete által az ország egész területére
kihirdetett rendkívüli jogrend és veszélyhelyzet kapcsán és a
Miniszterelnök úr 2020. március 13-án este történt bejelentése nyomán a
koronavírus további terjedésének megakadályozására a Váci Egyházmegyében az
alábbi rendelkezéseket léptetem életbe.
1.Általános rendelkezések
-
Aki influenzaszerű tüneteket észlel magán, kérjük, feltétlenül maradjon
otthon, tartson távolságot másoktól, s haladéktalanul telefonon hívja
háziorvosát.
-
Aki az elmúlt időben külföldön tartózkodott, maradjon otthon, vonuljon
házi karanténba legalább 14 napig. Külföldi utazást átmenetileg senkinek
sem javasolunk.
– Az egyházmegyei intézményvezetőknek haladéktalanul fel kell mérni, hogy a
köznevelési intézmények bezárása esetén kik azok a munkavállalók, akik a
kiskorú gyermekeik felügyeletéről csak személyesen tudnak gondoskodni,
továbbá, hogy az érintett munkavállalók közül kinek a munkaköre teszi
lehetővé az otthonról történő munkavégzést.
-
Intézményeinkben azon ajtókat, átjárókat, ahol ez biztonsági vagy egyéb
okból lehetséges, hagyjuk nyitva, ezzel is megelőzve a napi többszöri
kilincs használatot.
-
Mindenki fokozottan ügyeljen az alábbi higiéniai szabályok betartására:
-
Kerüljük a fizikai érintkezést, mint például a kézfogást és lehetőség
szerint készpénzhasználatot is.
-
Fokozottan ügyeljünk a mellékhelyiségek, konyhák tisztaságára, valamint
az ajtók, fogantyúk, kilincsek tisztántartására (rendszeres
fertőtlenítésére).
-
Mindenki naponta többször végezzen meleg vizes és fertőtlenítős
kézmosást.
-
Az intézmények mellékhelyiségeiben és a bejáratoknál elhelyezett
kézfertőtlenítők használatát mindenki tekintse kötelességének.
-
Köhögéskor, tüsszentéskor feltétlenül ügyeljünk a papír zsebkendő
használatára.
-
Zárt terekben gyakran végezzünk alapos szellőztetést.
-
A személyes találkozások számát próbáljuk a minimálisra csökkenteni,
használjuk ki a telefon és az internet általi kommunikáció lehetőségét.
2. Liturgikus és lelkipásztori események
-
Az MKPK március 5-én kiadott intézkedései és március 13-i közleményében
leírtak továbbra is érvényesek.
-
A meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok, mint a lelki feltöltődés
és imádság helyei különösen is fontosak. Templomainkat nem zárjuk be, mégis
felelősen és körültekintően kell eljárni. Kérjük, hogy aki betegnek érzi
magát, önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének, hogy
mielőbb orvoshoz forduljon, mielőtt közösségbe megy. Különösen is
figyeljünk idősebb embertársainkra.
-
Mint ismeretes, a 60 év felettiekre, a súlyos és a krónikus betegségben
szenvedőkre különös veszélyt jelent ez a vírusfertőzés. Az Egyház tanítása
szerint a vasár- és parancsolt ünnepnapi miselátogatási kötelezettség nem
vonatkozik azokra, akik ezt komoly ok miatt nem tehetik meg (KEK 2181. és
CIC 1245. kán.). Kérem, hogy az idősek és betegek a fennálló helyzetet
lelkiismeretükben tekintsék komoly és súlyos oknak, ezért önmaguk és mások
érdekében inkább maradjanak otthon.
-
Kérjük az idős, beteg, kórházi kezelés, műtét előtt álló híveket, hogy
lehetőség szerint még kórházba kerülésük előtt kérjék a betegek
szentségének kiszolgáltatását papjainktól otthonaikban.
-
Az otthon maradottak igyekezzenek több időt tölteni imádsággal egyénileg
vagy szűk családi körben (CIC 1248. kán. 2. §.), a közszolgálati médián
keresztül bekapcsolódni a szentmise ünneplésébe.
-
Kérjük, lehetőség szerint minden templomban biztosítsanak
kézfertőtlenítési lehetőséget, s kérjék meg a híveket, hogy be- és
kimenetelkor éljenek ezzel a lehetőséggel, s tartsák be az alapvető
higiéniai előírásokat.
-
A szentmiséken a perselyezést távozáskor az ajtóban állva tegyük meg (mivel
a készpénz a betegség átadása szempontjából veszélyforrás, ezért nem
célszerű, ha ez a kézbe áldozás előtt történik).
-
A gyermekek homlokának kereszttel történő megjelölését a fizikai
kontaktus elkerülése miatt hagyjuk el. Helyette testi érintés nélküli
áldást adhatunk a gyermekeknek.
-
A szenteltvíztartók használatának mellőzése idején bátorítjuk a híveket,
hogy vigyenek haza otthonaikba szenteltvizet, melyet a sekrestyékben
kérhetnek.
-
A búcsújáróhelyeken, amennyiben a résztvevők nagy száma indokolja,
igyekezzenek szabadtéri szentmiséket tartani.
-
Buzdítom a Paptestvéreket, különösen a városokban, ahol száz fő fölötti
létszám rendszeresen előfordul, lehetőleg tartsanak gyakrabban kisebb
közösségeknek szentmisét a hívek arányosabb eloszlása érdekében, igénybe
véve a szombati előesti szentmisék lehetőségét is. A miserend változásáról
a hívek a plébániákon érdeklődjenek.
-
Paptestvérektől kérjük, hogy átmenetileg ne utazzanak külföldre. A
külföldről visszatérő papoknak kötelező két hétre házi karanténba
vonulniuk, mielőtt a hívek között folytatják szolgálatukat.
-
A kórházlelkészi szolgálat keretében az önkéntes beteglátogatók
szolgálata szünetel, a kórházi lelkigondozók és a papok jelenlétét a
kórházakban továbbra is biztosítjuk.
-
Az alábbi egyházmegyei programok elmaradnak:
-
Püspökség dolgozóinak nagyböjti lelkinapja (Váci Püspökség, március 16.)
-
Egyházmegyei papi rekollekció (Máriabesnyő, március 17.)
-
Egyházmegyei összrégiós ifjúsági találkozó (Vác, március 27-29.)
-
A nagyheti és húsvéti szertartásokról, valamint a további egyházmegyei
programokról később adunk információt a hatósági intézkedéseknek
megfelelően.
3. Hitoktatás
-
A járvánnyal kapcsolatos intézkedésekben követni kell a köznevelési
intézményekre vonatkozó rendelkezéseket.
-
A fakultatív hitoktatás esetén is vegyék figyelembe a hitoktatók a
nevelési intézményeknek kiadott előírásokat.
-
Minden esetben a hitoktatók is hívják fel a tanulók figyelmét a higiénia
fokozott betartására, az egymás iránti fokozott felelősségvállalásra.
-
A hitoktatás közeljövőbeli gyakorlatáról, tervekről, elképzelésekről,
tervezett intézkedésekről hivatalosan nem nyilatkozhat senki, csak a
Hitoktatási Bizottság írásos engedélyével. Kérjük, hogy mindenki
tartózkodjon a felesleges pánikkeltéstől és találgatásoktól!
4. Köznevelési intézmények – az intézményfenntartó EKIF iránymutatása
alapján járjanak el
5. Szociális intézmények – az intézményfenntartó Szamaritánus Szolgálat
iránymutatása alapján járjanak el
6.Gyűjtemények látogathatósága
-
március 16-tól április 30-ig a Váci Püspöki és Káptalani levéltár és a
Váci Egyházmegyei Könyvtár személyes látogathatóságát felfüggesztjük.
7.Püspöki Hivatal
-
A Püspöki Hivatal működését rendkívüli helyzetben is biztosítani kell.
-
A személyes ügyfélfogadást igyekezzünk minimálisra csökkenteni.
-
A nagyobb létszámú személyes megbeszélések egyeztetéseket mellőzzük, s
áttérünk a telefonos konferenciabeszélgetésre, illetve e-mailes
egyeztetésre.
-
A rendkívüli helyzetre való tekintettel, kérem, hogy a gyors
információáramlást érdekében naponta többször ellenőrizzék e-mail fiókjukat!
A fentiek további rendelkezésig érvényesek.
További megfontolásra ajánlom Varga László kaposvári püspök: Őrzője vagy
testvérednek! c. írását, amely megtalálható az alábbi linken:
https://kaposvar.egyhazmegye.hu/index.php/hirek/item/364-orzoje-vagy-testverednek
Március 15-én, a 8.00-kor kezdődő szentmise keretében, Vácon, a
Székesegyházban imádságos fölajánlást végzek Isten segítségét kérve
egyházmegyénkért, hazánkért és az egész világért a járvány mielőbbi
megfékezése érdekében. Kérjük, hogy templomainkban és otthonainkban
kapcsolódjunk be ebbe a felajánlásba Ferenc pápa imádságának elmondásával:
Ó, Mária, te mindig az üdvösség és a remény jeleként ragyogsz utunkon.
Rád bízzuk magunkat, betegek Egészsége, aki hitedben szilárdan kitartva a
kereszt alatt osztoztál Jézus fájdalmában.
Római nép Üdvössége, te tudod, mire van szükségünk, és biztosak vagyunk,
hogy gondoskodni fogsz arról, hogy mint a galileai Kánában visszatérhessen
az öröm és az ünneplés a mostani megpróbáltatások után.
Isteni Szeretet anyja, segíts, hogy felismerjük és elfogadjuk az Atya
akaratát, és megtegyük, amit Jézus mond majd nekünk, aki magára vette
szenvedéseinket és fájdalmunkat, hogy a kereszt által elvezessen bennünket
a feltámadás örömére. Ámen.
Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd
szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó,
dicsőséges és áldott Szűz!
Mindenkit bátorítok a Szentírás gyakoribb és buzgóbb olvasásra, az
elmélyültebb imádságra, fordítsunk különös figyelmet az idős, beteg
testvéreinkre. Mindenkit buzdítok, hogy mindent tegyen meg a járvány
továbbterjedésének megakadályozása érdekében. Szívből ajánlom Erdő Péter
bíboros úr által megfogalmazott alábbi fohász elimádkozását:
Mindenható Urunk, atyáink Istene!
Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét.
Hálát adunk a teremtés egész gazdagságáért és csodálatos
törvényszerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy minden pusztító erő ellenére
megmaradtunk, és képesek vagyunk arra, hogy világunkról és önmagunkról új
és új felismerésekre jussunk.
Köszönjük, hogy egyénileg és közösségben is harcolhatunk megmaradásunkért
és azért, hogy életünk egyre szebb és tartalmasabb legyen. De mindennél
inkább köszönjük neked, hogy örök életre hívtál meg minket, és Krisztus
Urunk megváltó halála és feltámadása által utat nyitottál nekünk az örök
boldogságra.
Amikor olyan természeti csapások érnek minket, amelyek ellen a magunk
erejéből teljesen biztos védelmet még nem találunk, átéljük, hogy végül is
mindig a te kezedben van az életünk.
Alázattal kérünk, segítsd a tudomány embereit, hogy mielőbb megtalálják a
mostani járvány ellenszerét! Adj a társadalmak vezetőinek éleslátást, hogy
megfelelő intézkedésekkel gátat szabjanak a fertőzés terjedésének, segítsék
a betegség megelőzését, leküzdését és a hatékony eszközök eljutását a
rászorulókhoz. Adj irgalmat és örök nyugodalmat a betegségben elhunytaknak,
adj a betegeknek gyógyulást, az orvosoknak és az egészségügy munkatársainak
erőt és áldást bátor helytállásukhoz. Erősítsd bennünk a hitet, a bizalmat
és a segítő szeretetet, hogy megadhassunk minden lelki és testi segítséget
beteg embertársainknak és a gyászoló vagy aggódó hozzátartozóknak. Add,
hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a betegség terjedésének
elkerüléséhez.
Bocsátsd meg, Urunk, minden bűnünket, amit gondolattal, szóval,
cselekedettel és mulasztással elkövettünk!
Szentháromság, Egy Isten, irgalmazz nekünk!
Boldogságos Szűz Mária, Betegek Gyógyítója, könyörögj értünk!
Vác, 2020. március 14.
Marton Zsolt
váci püspök
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lista.hcbc.hu/pipermail/otthonunk/attachments/20200314/38f8002e/attachment-0001.htm>
További információk a(z) Otthonunk levelezőlistáról