[Otthonunk] Karitászcsoport bemutatkozása

Káritász Pécel pecelikaritasz at gmail.com
2018. Május. 6., V, 23:10:44 CEST


*Az egyházközségi karitászcsoport bemutatkozása*





A nagyböjt folyamán újraszerveztük egyházközségünkben a karitászcsoportot.

Hála Istennek, húsznál is többen jelentkeztek egészen fiataloktól a
nyugdíjas korosztályig. Közülük néhányan korábban is részt vettek a
karitászmunkában, sokan pedig most újonnan kapcsolódnak be.

Húsvét után megtettük a közös munka első lépéseit.

A csoport vezetője a plébános atya felkérésére Jászberényiné Szepsi
Katalin. Helyettesei Balázs Anikó Zsuzsanna és Dévai Zsuzsanna.



Nyitottak vagyunk arra, hogy elsősorban egyházközségünkben, de ha szükséges
és módunkban áll, azon kívül is igyekezzünk a segítő szeretetet
sokféleképpen gyakorolni.



Megemlítünk néhány lehetőséget:

A családok mindennapi életében felmerülhetnek technikai nehézségek, melyek
megoldásához kérhetnek tőlünk segítséget. Gondolunk itt például
gyermekfelügyeletre, tanulás segítésére, nehezebben megoldható házimunkára.

Igyekszünk segíteni olyan esetekben is, melyek az egyes gyermekekkel
kapcsolatosak, és a hittancsoportokban, óvodákban, iskolákban
felmerülhetnek. Így igyekszünk tehermentesíteni a családokat is.

A családban, intézményben vagy egyedül élő idős emberek, betegek, sérültek
és fogyatékkal élők látogatását, alkalmankénti felügyeletét és alapvető
ellátását, lelki támogatását is szívesen vállaljuk.

Próbálunk segíteni magányos idős embereknek és kisgyermekes családoknak,
pótnagymamákat és pótunokákat összeismertetni, ha lesz rá igény.

Az aktuálisan anyagi segítségre szorulókat lehetőségeinkhez mérten
szeretnénk támogatni, szükség szerint gyors segítséget nyújtani.

Bekapcsolódunk a Katolikus Karitász által központilag szervezett
élelmiszergyűjtésekbe, adománygyűjtésekbe és azok kiosztásába.

Ünnepek előtt jótékonysági célú vásárt hirdetünk kreatív alkotómunkával
készült tárgyakból.

Terveink szerint szolgálatunkkal a plébániai közös programok
lebonyolításában is szerepet fogunk vállalni, és ez által építeni az
egyházközséget.

Szükség szerint egyéb felmerülő feladatokban is részt vállalunk.



Munkánk megkezdéséhez kéréseket, információkat várunk, melyeket írásban,
pontos elérhetőséggel a templomban hátul elhelyezett karitászperselybe
lehet bedobni, vagy a karitászcsoport e-mailcímére elküldeni.

Természetesen várjuk a személyes megkereséseket is.


                       Üdvözlettel:



                     a karitászcsoport nevében Jászberényiné Szepsi
Katalin
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lista.hcbc.hu/pipermail/otthonunk/attachments/20180506/97b776bd/attachment.html>


További információk a(z) Otthonunk levelezőlistáról