[Otthonunk] Szeptember 7.
Ilona Széplaki
szeplaki.ili at gmail.com
2013. Sze. 5., Cs, 16:58:17 CEST
Kedves Testvérek!
Itt az alkalom, - a Családi Délután szervezése és/vagy/is csatlakozás a
Ferenc pápa által az egész hívő világnak meghirdetett böjt és imanap a
békéért révén - hogy a péceli hívekben, egyházközségünkben, a közösségeink
vezetőiben épüljön a béke, a szeretet és az egységre törekvés. A Mennyei
Atya lelje örömét bennünk, hogy megmaradunk egymás iránti türelemben,
irgalomban és megbocsátásban.
Véleményem szerint a programot már túl késő lenne lemondani, a 2 órai
kezdést, a sütemény hozását, stb., ezért egy csendesebb, beszélgetős,
imádkozós délutánná lehetne alakítani. Aki szeretne, az bekapcsolódhatna
az első szombati engesztelő imaalkalomba, ami a kápolnában folyik 1
órától. Aki beszélgetni szeretne (pl. Béke és erőszak? témában) az tegye
meg. A gitáros éneklés is megmaradhatna. (Sok szép énekünk szól a békéről.)
A vetítés alatt minden képen praktikus lenne a gyerek program megtartása (a
nyüzsi elkerülése végett).
Kenyér és (ásvány)víz minden képen legyen, mert hosszú a nap, a sütit
megeszik a gyerekek, még akár a kennivalót is. A borkostolást át lehet
tenni a Búcsúra.
A vetítés és Szentmise után pedig kezdődjék a virrasztás a békéért, Lovász
László testvérünk vállalta a templom bezárását 10 órakor. Köszönjük
Dávidnak a felajánlást, hogy halk orgona szóval segítené az elcsendesedést,
ráhangolódást.
Testvéri szeretettel:Varga Ili
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lista.hcbc.hu/pipermail/otthonunk/attachments/20130905/998d2394/attachment.html>
További információk a(z) Otthonunk levelezőlistáról