[Okifigyelo] NCA palyazatok reszletesen

ÖKI Iroda oki at kereszteny.hu
2005. Már. 31., Cs, 16:01:18 CEST


Tartalom:

Megjelentek az új, 2005. évi pályázati felhívások


A Nemzeti Civil Alapprogramban a 2005. évi új pályázati felhívások 2005. 
március 31-én jelentek meg.

Működési célú pályázati felhívást jelentetett meg valamennyi regionális 
hatókörű kollégium, (Észak-alföldi, Dél-alföldi, Dél-dunántúli, 
Közép-dunántúli, Nyugat-dunántúli, Észak-magyarországi, Közép-magyarországi) 
valamint az Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma.

A működési célú pályázatokon túl, a szakmai Kollégiumok, úgymint az NCA 
Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma, az NCA Civil 
Önszerveződés, Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiuma, valamint az NCA 
Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma is megjelentették 
2005. évi szakmai célú pályázataikat.

A felhívásokat az alábbiakban is közöljük, egyébként a felhívások az 
adatlapokkal és a pályázati kiírással együtt megtalálhatóak és letölthetőek 
a www.nca.hu <http://www.nca.hu/>  internetes oldalunkról a Pályázat 
menüpontban a megfelelő kollégium kiválasztását követően.

További felvilágosítás kérhető a 06-80-204-453-as zöld számon.




A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM

ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS KOLLÉGIUMÁNAK

2005. ÉVI

MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA



A Nemzeti Civil Alapprogram Észak-alföldi Regionális Kollégiuma a Nemzeti 
Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése 
értelmében az alábbiak szerint pályázatot hirdet.



A pályázat célja:

Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi 
szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat célja hozzájárulás a civil 
szervezetek 2005. évi működéséhez kapcsolódó kiadásaihoz.

A pályázók köre:

a)      Mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a 
bíróság 2004. január 1. előtt nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, 
illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen 
folytatják, és

b)      amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket, és

c)      amelyeknek az Észak-alföldi régióban ( Hajdú-Bihar, 
Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben) van a székhelyük.



Felosztható keret:  384.111.000 Ft



Támogatás mértéke:

Egy szervezet egy évben összesen legfeljebb 18 millió forint támogatást 
kaphat az adott év NCA forrásaiból, ebből legfeljebb 7 millió forint lehet 
működési támogatás.

Az Észak-alföldi Regionális Kollégium 30/2005.(II.21.) sz. határozata 
értelmében 5 millió forintban határozza meg a maximálisan adható legmagasabb 
támogatási összeget.



Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.

A benyújtás dátumának a pályázat feladását igazoló postabélyegző dátuma 
tekintendő.



A pályázat benyújtásának helye és módja:

A pályázatokat ajánlott küldeményként a székhely szerint illetékes Magyar 
Államkincstár Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Irodáihoz kell 
benyújtani:

Hajdú-Bihar Megyei Állampénztári Iroda (4026 Debrecen, Hatvan u. 15.)

            Telefonszám: (52) 447-866

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Állampénztári Iroda (5000 Szolnok, Magyar u. 8.)

            Telefonszám: (56) 422-555

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Állampénztári Iroda (4400 Nyíregyháza, 
Széchenyi út 3.)

            Telefonszám: (42) 418-888,  (42) 311-022



További információk:

A támogatásban részesítés feltételeit, a hiánypótlás keretében nem pótolható 
tartalmi elemeket, az elbírálás rendjét, szempontjait, határidejét, az 
eredmény közlésének módját, a támogatás felhasználásának és a beszámolás 
rendjének alapvető szabályait a pályázati kiírás tartalmazza, amely 
letölthető a www.nca.hu, illetve a www.allamkincstar.gov.hu honlapokról, 
továbbá személyesen beszerezhető a pályázati kiírásban szereplő címeken.



További információ kérhető a call centertől a 06-80/204-453-as ingyenesen 
hívható telefonszámon.



Szolnok, 2005. március 31.



NCA Észak-alföldi Regionális Kollégiuma




DÉL-ALFÖLDI  REGIONÁLIS KOLLÉGIUMA 2005. ÉVI

MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA



A Nemzeti Civil Alapprogram Dél-Alföldi Regionális Kollégiuma a Nemzeti 
Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése 
értelmében az alábbiak szerint pályázatot hirdet.



A pályázat célja:

Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi 
szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat célja hozzájárulás a civil 
szervezetek 2005. évi működéséhez kapcsolódó kiadásaihoz.



A pályázók köre:

d)      Mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a 
bíróság 2004. január 1. előtt nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, 
illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen 
folytatják, és

e)      amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket, és

f)       a Dél-alföldi régióban (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyékben) van 
a székhelyük.



Felosztható keret:  398.443.500 Ft



Támogatás mértéke:

Egy szervezet egy évben összesen legfeljebb 18 millió forint támogatást 
kaphat az adott év NCA forrásaiból, ebből legfeljebb 7 millió forint lehet 
működési támogatás.



Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.



A pályázat benyújtásának helye és módja:

A pályázatokat ajánlott küldeményként a székhely szerint illetékes Magyar 
Államkincstár Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Irodáihoz kell 
benyújtani:



Bács-Kiskun Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Iroda, 6000 KECSKEMÉT, 
Szabadság tér 1. Tel. szám: 06-76/487-365, 416-872 E-mail cím: 
nca_bacs at allamkincstar.gov.hu <mailto:nca_bacs at allamkincstar.gov.hu>



Békés Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Iroda, 5600 BÉKÉSCSABA, 
Dózsa György út 1, Pf.:120. Tel. szám: 06-66/447-344/4421-es, 4451-es 
mellék,

E-mail cím: makbmti at hu.inter.net,  nca_bekes at allamkincstar.gov.hu



Csongrád Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Iroda, 5720 SZEGED, Vár 
utca 5. Pf.: 491. Tel. szám: 06-62/472-199, 488-411/4642, E-mail cím: 
nca.delalfold at meh.hu



További információk:

A támogatásban részesítés feltételeit, a hiánypótlás keretében nem pótolható 
tartalmi elemeket, az elbírálás rendjét, szempontjait, határidejét, az 
eredmény közlésének módját, a támogatás felhasználásának és a beszámolás 
rendjének alapvető szabályait a pályázati kiírás tartalmazza, amely 
letölthető a www.nca.hu, illetve a www.allamkincstar.gov.hu honlapokról, 
továbbá személyesen beszerezhető a pályázati kiírásban szereplő címeken.



További információ kérhető a call centertől a 06-80/204-453-as ingyenesen 
hívható telefonszámon.



Békéscsaba, 2005. március 31.



Dél-Alföldi Regionális Kollégium




DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának KOLLÉGIUMA

2005. ÉVI MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA



A Nemzeti Civil Alapprogram Dél-Dunántúli Regionális Kollégiuma a Nemzeti 
Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése 
értelmében az alábbiak szerint pályázatot hirdet.



A pályázat célja:

Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi 
szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat célja hozzájárulás a civil 
szervezetek 2005. évi működéséhez kapcsolódó kiadásaihoz.



A pályázók köre:

g)      Mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a 
bíróság 2004. január 1. előtt nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, 
illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen 
folytatják, és

h)      amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket, és

i)        a Dél-Dunántúli régióban (Baranya, Somogy, Tolna megyékben) van a 
székhelyük.

(A tevékenységét legalább 7 megyére kiterjedő hatókörrel végző civil 
szervezet, csak az NCA Országos hatókörű szervezetek támogatási 
kollégiumától kaphat működési támogatást!)



Felosztható keret:  334.233.900 Ft



Támogatás mértéke:

Egy szervezet egy évben összesen legfeljebb 18 millió forint, támogatást 
kaphat az adott év NCA forrásaiból, ebből legfeljebb 7 millió forint lehet 
működési támogatás.

Ezen belül 2005. évben a Dél- Dunántúli Regionális Kollégiumnál a 
szervezetenként elnyerhető működési támogatás felső határa legfeljebb 
5.000.000,- Ft lehet.



Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.



A pályázat benyújtásának helye és módja:

A pályázatokat ajánlott küldeményként a székhely szerint illetékes Magyar 
Államkincstár Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Irodáihoz kell 
benyújtani, a következők szerint:

- Baranya megye: 7621 Pécs, Apáca u. 6., telefon: 72/213-388

e-mail: nca_baranya at allamkincstar.gov.hu

- Somogy megye: 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 3-4., telefon: 82/419-411

e-mail: nca_somogy at allamkincstar.gov.hu

- Tolna megye: 7100 Szekszárd, Augusz Imre u. 7. , 7101 Pf.: 73., telefon: 
74/416-411,

e-mail: nca_tolna at allamkincstar.gov.hu



További információk:

A támogatásban részesítés feltételeit, a hiánypótlás keretében nem pótolható 
tartalmi elemeket, az elbírálás rendjét, szempontjait, határidejét, az 
eredmény közlésének módját, a támogatás felhasználásának és a beszámolás 
rendjének alapvető szabályait a pályázati kiírás tartalmazza, amely 
letölthető a www.nca.hu, illetve a www.allamkincstar.gov.hu honlapokról, 
továbbá személyesen beszerezhető a pályázati kiírásban szereplő címeken és a 
megyei Civil Szolgáltató Központokban.

- CISZOK Baranya megye: 7624 Pécs, Szent István tér 17., Tel.: 72/315-679, 
e-mail: nevhaz at axelero.hu

- CISZOK Somogy megye: 7400 Kaposvár, Fő u. 45., Tel.: 82/511-703, e-mail: 
smciszok at sma1.axelero.net <mailto:nevhaz at axelero.hu>

- CISZOK Tolna megye: 7100 Szekszárd, Arany János u. 13., Tel.: 74/511-722, 
e-mail: tmciszok at enternet.hu



További információ kérhető a call centertől a 06-80/204-453-as ingyenesen 
hívható telefonszámon.



Szekszárd, 2005. március 31.



                                               Dél-Dunántúli Regionális 
Kollégium




A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS KOLLÉGIUMÁNAK

2005. ÉVI MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA



A Nemzeti Civil Alapprogram Közép-dunántúli Regionális Kollégiuma a Nemzeti 
Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése 
értelmében az alábbiak szerint pályázatot hirdet:



A pályázat célja:

Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi 
szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat célja: hozzájárulás a civil 
szervezetek 2005. évi működéséhez kapcsolódó kiadásaihoz.



A pályázók köre:

j)        Mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a 
bíróság 2004. január 1. előtt nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, 
illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen 
folytatják, és

k)      amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket, és

l)        a Közép-dunántúli Régióban (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém 
megyékben) van a székhelyük.



Felosztható keret:  320.474.700 Ft



Támogatás mértéke:

Egy szervezet egy évben összesen legfeljebb 18 millió forint támogatást 
kaphat az adott év NCA forrásaiból, ebből legfeljebb 4 millió forint lehet a 
Közép-Dunántúli Regionális Kollégium által nyújtott működési támogatás.



Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.



A pályázat benyújtásának helye és módja:

A pályázatokat ajánlott küldeményként a székhely szerint illetékes Magyar 
Államkincstár Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Irodáihoz kell 
benyújtani:

*         Magyar Államkincstár Fejér Megyei Területi Igazgatósága 
Állampénztári Iroda

8000 Székesfehérvár Ősz u. 11.

*         Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Megyei Területi 
Igazgatósága Állampénztári Iroda

2800 Tatabánya V. Fő tér 32.

*         Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatósága 
Állampénztári Iroda

8200 Veszprém Budapest u. 4.



További információk:

A támogatásban részesítés feltételeit, a hiánypótlás keretében nem pótolható 
tartalmi elemeket, az elbírálás rendjét, szempontjait, határidejét, az 
eredmény közlésének módját, a támogatás felhasználásának és a beszámolás 
rendjének alapvető szabályait a pályázati kiírás tartalmazza, amely 
letölthető a www.nca.hu, illetve a www.allamkincstar.gov.hu honlapokról, 
továbbá személyesen beszerezhető a pályázati kiírásban szereplő címeken.



További információ kérhető a call centertől a 06-80/204-453-as ingyenesen 
hívható telefonszámon.



2005. március 31.



Közép-Dunántúli Regionális Kollégium




NYUGAT - DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának 
KOLLÉGIUMA 2005. ÉVI

MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA



A Nemzeti Civil Alapprogram Nyugat - Dunántúli Kollégiuma a Nemzeti Civil 
Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése értelmében az 
alábbiak szerint pályázatot hirdet.



A pályázat célja:

Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi 
szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat célja hozzájárulás a civil 
szervezetek 2005. évi működéséhez kapcsolódó kiadásaihoz.



A pályázók köre:

m)    Mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a bíróság 
2004. január 1. előtt nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, illetve 
alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják, és

n)      amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket, és

o)      a Nyugat - Dunántúli régióban (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megyék) 
van a székhelyük.



Felosztható keret:  317.034.900 Ft



Támogatás mértéke:

Egy szervezet egy évben összesen legfeljebb 18 millió forint támogatást 
kaphat az adott év NCA forrásaiból, ebből legfeljebb 7 millió forint lehet 
működési támogatás.



Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.



A pályázat benyújtásának helye és módja:

A pályázatokat ajánlott küldeményként a székhely szerint illetékes Magyar 
Államkincstár Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Irodáihoz kell 
benyújtani:

Vas megye: 9700 Szombathely, Széll Kálmán u.20.

Zala megye: 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7.

Győr-Moson-Sopron megye: 9022 Győr, Czuczor G. u. 26. II. emelet



További információk:

A támogatásban részesítés feltételeit, a hiánypótlás keretében nem pótolható 
tartalmi elemeket, az elbírálás rendjét, szempontjait, határidejét, az 
eredmény közlésének módját, a támogatás felhasználásának és a beszámolás 
rendjének alapvető szabályait a pályázati kiírás tartalmazza, amely 
letölthető a www.nca.hu, illetve a www.allamkincstar.gov.hu honlapokról, 
továbbá személyesen beszerezhető a pályázati kiírásban szereplő címeken.



További információ kérhető a call centertől a 06-80/204-453-as ingyenesen 
hívható telefonszámon.



Szombathely, 2005. március 31.





Nyugat - Dunántúli Regionális Kollégium




NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS KOLLÉGIUM 2005. ÉVI

MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA



A Nemzeti Civil Alapprogram Észak-Magyarországi Regionális Kollégiuma a 
Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése 
értelmében az alábbiak szerint pályázatot hirdet.



A pályázat célja:

Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi 
szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat célja hozzájárulás a civil 
szervezetek 2005. évi működéséhez kapcsolódó kiadásaihoz.



A pályázók köre:

p)      Mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a 
bíróság 2004. január 1. előtt nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, 
illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen 
folytatják, és

q)      amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket, és

r)       az észak-magyarországi régióban (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és 
Nógrád megyékben) van a székhelyük.



Felosztható keret:  371.498.400 Ft



Támogatás mértéke:

Egy szervezet egy évben összesen legfeljebb 18 millió forint támogatást 
kaphat az adott év NCA forrásaiból, ebből legfeljebb 7 millió forint lehet 
működési támogatás.



Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.



A pályázat benyújtásának helye és módja:

A pályázatokat ajánlott küldeményként a székhely szerint illetékes Magyar 
Államkincstár Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Irodáihoz kell 
benyújtani:

*         Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Állampénztári Iroda (3525 Miskolc, 
Hősök tere 3.); Tel: 46/513-000

*         Heves Megyei Állampénztári Iroda (3300 Eger, Eszterházy tér 5.); 
Tel: 36/520-300

*         Nógrád Megyei Állampénztári Iroda (3100 Salgótarján, Rákóczi út 
15.); Tel: 32/410-722



További információk:

A támogatásban részesítés feltételeit, a hiánypótlás keretében nem pótolható 
tartalmi elemeket, az elbírálás rendjét, szempontjait, határidejét, az 
eredmény közlésének módját, a támogatás felhasználásának és a beszámolás 
rendjének alapvető szabályait a pályázati kiírás tartalmazza, amely 
letölthető a www.nca.hu, a www.allamkincstar.gov.hu 
<http://www.allamkincstar.gov.hu/> , illetve a www.ncaeszak.tvn.hu 
honlapokról, továbbá személyesen beszerezhető a székhely szerint illetékes 
Magyar Államkincstár Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Irodáiban és 
a megyei Civil Szolgáltató Központoknál (CISZOK) a következők szerint:

Borsod-Abaúj-Zemplén Megye (3530 Miskolc, Széchenyi út 14.) Telefonszám: 
46/505-336

Heves Megye (3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 9.) Telefonszám: 36/415-822

Nógrád Megye (3100 Salgótarján, Fő tér 5..) Telefonszám: 32/423-477



További információ kérhető a Call centertől a 06-80/204-453-as ingyenesen 
hívható telefonszámon.



Eger, 2005. március 31.


Észak-Magyarországi Regionális Kollégium




A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS KOLLÉGIUMA 2005. 
ÉVI MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA






A Nemzeti Civil Alapprogram Közép-Magyarországi Kollégiuma a Nemzeti Civil 
Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése értelmében az 
alábbiak szerint pályázatot hirdet.



A pályázat célja:

A civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi 
szerepvállalásának elősegítése, hozzájárulás a civil szervezetek 2005. évi 
működéséhez kapcsolódó kiadásaihoz.



A pályázók köre:

a)      mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a 
bíróság 2004. január 1-je előtt nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, 
illetve alapító okiratunknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen 
folytatják, és

b)      amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket, és

c)      a közép-magyarországi régióban (Budapesten vagy Pest megyében) van a 
székhelyük.



A tevékenységét legalább 7 megyére kiterjedő hatókörrel végző civil 
szervezet csak az országos hatókörű szervezetek támogatási kollégiumától 
kaphat működési támogatást, ennél kisebb hatókörű szervezet pedig csak a 
székhelye szerint illetékes regionális kollégiumtól!



Felosztható keret: 771.088.500 Ft



A támogatás mértéke:

Egy szervezet egy évben összesen legfeljebb 18 millió forint támogatást 
kaphat az adott év NCA forrásaiból, ebből legfeljebb 7 millió forint lehet 
működési támogatás.



A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.



A pályázat benyújtásának módja és helye:

A pályázatokat ajánlott küldeményként az alábbi címre kell benyújtani:



Magyar Államkincstár, Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság

Állampénztári Iroda, Pályázatos Támogatási Osztály

1139 Budapest, Váci út 71.



További információk:

A pályázat teljes folyamatára vonatkozó részletes szabályokat a pályázati 
kiírás tartalmazza, amely letölthető a www.nca.hu <http://www.nca.hu/> , 
illetve a www.allamkincstar.gov.hu <http://www.allamkincstar.gov.hu/> 
honlapokról, továbbá személyesen beszerezhető az alábbi címeken, illetve 
telefonos vagy levélben történő kérésre azt az igénylő részére postázzák:



A fent megnevezett Állampénztári Iroda: Fábián Erika, telefonszám: 
06-1-452-8825, e-mail cím: kemeny.judit at allamkincstar.gov.hu, illetve 
Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány: Pikó Zsuzsanna, 1024 
Budapest, Margit krt. 43-45. IV/3., telefonszám: 06-1-315-3151, e-mail cím: 
program at niok.hu



További információ kérhető a call centertől a 06-80/204-453-as ingyenesen 
hívható telefonszámon.



Budapest, 2005. március 31.

Közép-Magyarországi Regionális Kollégiuma




Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának KOLLÉGIUMA 2005. ÉVI

MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA



A Nemzeti Civil Alapprogram Országos Hatókörű Civil Szervezetek 
Támogatásának Kollégiuma, a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. 
törvény 5. § (1) bekezdése értelmében az alábbiak szerint pályázatot hirdet.



A pályázat célja:

Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi 
szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat célja hozzájárulás a civil 
szervezetek 2005. évi működéséhez kapcsolódó kiadásaihoz.



A pályázók köre:

s)       Mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a 
bíróság 2004. január 1. előtt nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, 
illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen 
folytatják, és.

b)      amelyek a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 
szerint országos hatókörrel működnek (létesítő okiratuk szerinti 
tevékenységüket legalább hét megyére kiterjedő hatókörrel végzik).



Felosztható keret: 1.318.590.000 Ft



Támogatás mértéke:

Egy szervezet egy évben összesen legfeljebb 18 millió forint támogatást 
kaphat az adott év NCA forrásaiból, ebből legfeljebb 7 millió forint lehet 
működési támogatás.



Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.



A pályázat benyújtásának helye és módja:

A pályázatokat ajánlott küldeményként a székhely szerint illetékes Magyar 
Államkincstár Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Irodáihoz kell 
benyújtani:

Magyar Államkincstár Budapest és Pest Megyei Regionális Igazgatósága, 
Állampénztári Iroda Pályázatos Támogatási Osztály

1139 Budapest, Váci út 71. Telefonszám: 452-88-52



További információk:

A támogatásban részesítés feltételeit, a hiánypótlás keretében nem pótolható 
tartalmi elemeket, az elbírálás rendjét, szempontjait, határidejét, az 
eredmény közlésének módját, a támogatás felhasználásának és a beszámolás 
rendjének alapvető szabályait a pályázati kiírás tartalmazza, amely 
letölthető a www.nca.hu, illetve a www.allamkincstar.gov.hu honlapokról, 
továbbá személyesen beszerezhető a pályázati kiírásban szereplő címeken.



További információ kérhető a call centertől a 06-80/204-453-as ingyenesen 
hívható telefonszámon.



Budapest, 2005. március 31.





NCA Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma




PÁLYÁZATI FELHÍVÁS



A Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai 
Integráció Kollégiuma a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. 
Törvény 5. § (1) bekezdése értelmében, a civil szervezetek nemzetközi 
szerepvállalásának támogatására pályázatot hirdet több kategóriában:



Kategóriák:



A.)  A magyarországi civil szervezetek nemzetközi kapcsolatainak erősítése, 
együttműködés más országok civil szervezeteivel.

B.)   Határon túli magyar szervezetekkel való együttműködés erősítése, közös 
programok támogatása.

C.)   Részvétel nemzetközi szervezetek programjaiban, szervezeti életében, 
valamint nemzetközi szervezetekben való tagság tagdíjához való hozzájárulás.

D.)  Nemzetközi tapasztalatok hazai elterjesztésének, átadásának segítése. 
Nemzetközi tevékenységet segítő ismeretbővítés és képzés támogatása.

E.)   Az EU döntéshozatali folyamatában való civil részvétel elősegítése. Az 
EU különböző célkitűzéseinek, stratégiáinak, kiemelt programjainak, 
különböző jogszabályainak és főbb intézményeinek hazai megismertetése. Az EU 
tagsággal járó feladatok, jogszabályok hazai végrehajtásának elősegítése. 
EU-s és nemzetközi pályázatok előkészítésének támogatása.



Pályázatot nyújthatnak be: 2004. január 1-e előtt Magyarországon bejegyzett, 
közhasznú és kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezetek és alapítványok, 
amelyek megfelelnek a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. 
Törvény 3. §-ában foglalt feltételeknek. Pályázhatnak a 2004.évben 
közhasznúsági bejegyzést nyert szervezetek is.



Felosztható keret: 575.000.000 Ft.



A támogatás formája és felhasználható időtartama:

a.)      Támogatást a pályázó 2005. június 1. és 2006. május 31. napja 
között megvalósuló programokhoz kaphat.

b.)      A benyújtott programok megvalósításához a Kollégium vissza nem 
térítendő támogatást nyújt.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.


Helye: Magyar Államkincstár Nógrád Megyei Területi Igazgatósága 
Állampénztári Iroda


            3100 Salgótarján, Rákóczi út 15.



A pályázattal kapcsolatosan további információ kérhető a 
nca_nograd at allamkincstar.gov.hu  e-mail címen, valamint a 32/316-688; 
32/312-004 telefonon.



A részletes pályázati anyagok beszerezhetők:

A PÁLYÁZATI KIÍRÁS és az ADATLAP elektronikus úton letölthető a www.nca.hu, 
valamint a www.allamkincstar.gov.hu honlapokról.

A részletes pályázati anyagokat a Magyar Államkincstár Nógrád Megyei 
Területi Igazgatósága Állampénztári Irodája kérés esetén postai úton 
eljuttatja az érdeklődő civil szervezetek számára.



További információ kérhető a call centertől a 06-80/204-453-as ingyenesen 
hívható telefonszámon.



2005. március 31.



NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma




A Nemzeti Civil Alap Civil Önszerveződés, Szakmai és Területi Együttműködés 
Kollégiuma a civil szervezetek tartós területi és/vagy szakmai 
együttműködésének előmozdítására, továbbfejlesztésére, a hosszú távú 
kapcsolatrendszerek megalapozására, valamint az ehhez szükséges feltételek 
javítására pályázatot hirdet.



"A Nemzeti Civil Alapprogram Civil Önszerveződés, Szakmai és Területi 
Együttműködés Kollégiuma a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. 
törvény (NCA törvény) 5. § (1) bekezdése értelmében pályázatot hirdet az 
alábbi kategóriákban:"



A. Új együttműködések kialakítása, érdekképviseleti és egyéb hálózati 
rendszerek létrehozása

Azonos területen működő (település, kistérség, megye, régió), vagy azonos 
érdekekért, szakmai célokért tevékenykedő civil szervezetek tartós 
együttműködésének kialakítása.



B. Meglévő civil érdekképviseleti együttműködések fejlesztése, bővítése

Például civil kerekasztalok, területi, ágazati együttműködések, 
ernyőszervezetek fejlesztése, szektorok közötti tartós együttműködést, 
érdekérvényesítést elősegítő szakmai programok támogatása.



C. Térségi fejlesztési tanácsok mellett működő civil egyeztető fórumok 
infrastrukturális hátterének fejlesztése

Az 1996. évi XXI. Törvény és a 258/2004. Korm. Rendelet alapján létrejött 
kistérségi, megyei, regionális és országos civil egyeztető fórumoknak a 
térségi fejlesztési tanácsok által biztosított alapvető működési 
feltételeken túli, a hatékony, folyamatos tevékenységet biztosító igények 
(dologi szükségletek, szakértői tevékenység, szakmai programok stb.) 
támogatása.



D. Civil szervezetek belföldi döntéshozó, tanácsadó és szakértői 
testületekben történő részvételének támogatása

Különös tekintettel

* önkormányzati, minisztériumi, parlamenti döntés-előkészítő folyamatokban 
való részvétel
* a Nemzeti Fejlesztési Terv és az Operatív Programok regionális és országos 
bizottságaiban való részvétel

Pályázatot nyújthatnak be: 2004. január 1-e előtt Magyarországon bejegyzett, 
közhasznú és kiemelkedően közhasznú civil szervezetek, amelyek megfelelnek 
az NCA törvény 3. §-ában foglalt feltételeknek.

Felosztható keret:  363.472.000 Ft



A támogatás formája és felhasználható időtartama:



c.)      Támogatást a pályázó 2005. június 1. és 2006. május 31. napja 
között megvalósuló programokhoz kaphat.

d.)      A benyújtott programok megvalósításához a Kollégium vissza nem 
térítendő támogatást nyújt.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.

Helye: Magyar Államkincstár Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Igazgatósága 
Állampénztári Iroda, 9022 Győr, Czuczor G. u. 26.



A részletes pályázati anyagok beszerezhetők:

A részletes PÁLYÁZATI FELHÍVÁS, valamint az ADATLAP és a PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ 
elektronikus úton letölthető a www.nca.hu, valamint a 
www.allamkincstar.gov.hu honlapokról.

A részletes pályázati anyagokat a Magyar Államkincstár kérés esetén postai 
úton juttatják el az érdeklődő civil szervezetek számára.

A pályázati anyagok emellett személyesen is átvehetők az Állampénztári 
Irodákban, valamint a megyei Civil Szolgáltató Központokban.



További információ kérhető a call centertől a 06-80/204-453-as ingyenesen 
hívható telefonszámon.



2005. március 31.

NCA civil önszerveződés, szakmai és területi együttműködés kollégiuma




A Nemzeti Civil Alapprogram

Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának

pályázati felhívása

a civil sajtó fejlődésének támogatására


NCA-CIV-05-A




A Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs 
Kollégiuma a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény (NCA 
törvény) 5. § (1) bekezdése értelmében az alábbiak szerint pályázatot 
hirdet.

A pályázat célja: A jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil 
szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat 
célja a civil szervezetek szakmai felkészültségét, a nyomatott és 
elektronikus civil sajtó fejlődését segítő alábbi közhasznú tevékenységek 
támogatása:



a.         Jelenleg is meglevő országos és regionális civil sajtótermékek, 
honlapok fejlesztése, hiánypótló kiadványok és honlapok létrehozása.

b.         Országosan megjelenő periodika a civil szféra számára, amely 
ennek a speciális körnek az elméleti problémáit dolgozza fel. A kiadvány 
ölelje fel a civil közélet, a társadalmi szervezeti lét, valamint a civil 
kutatások problémakörét, úgy hogy az átlagos érdeklődő és a szakmai közeg 
egyaránt sikeresen olvashassa.

c.         Olyan szakmai kézikönyv elkészítése, kiadása és terjesztése, 
amely segítséget nyújt civil szervezet alapításához, a jogi procedúrák 
lebonyolításához. A kézikönyv átfogó és közérthető gyakorlati tanácsot ad a 
civil szervezet működtetéséhez. Előnyt élvez, ha elektronikusan is 
megjeleníthető formában is elkészül.



A pályázók köre: Társadalmi szervezetek és alapítványok, amelyek közhasznú 
vagy kiemelkedően közhasznú minősítéssel rendelkeznek, és amelyeket a 
bíróság 2004. január 1. előtt nyilvántartásba vett és az alapszabályuknak, 
illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen 
folytatják.



Nem pályázhatnak: Azon civil szervezetek, amelyek az NCA törvény, illetve a 
végrehajtásáról szóló 160/2003. (X.7.) Korm. rendelet szerint nem jogosultak 
az Alapprogram támogatásának igénybevételére.



Felosztható keret: 170.000.000 Ft



Támogatás mértéke: A pályázaton az a) kategóriában maximálisan igényelhető 
összeg 4 millió forint. Az NCA Tanácsának elvi döntése értelmében egy 
szervezet egy évben összesen maximum 18 millió Ft támogatást kaphat a 
Nemzeti Civil Alapprogramból.



Támogatás formája: Vissza nem térítendő.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.



A pályázat benyújtásának helye, a pályázattal kapcsolatos információ:



Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Igazgatóság 
Állampénztári Irodája

4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3.

A pályázattal kapcsolatosan további információ kapható a 80/204-453-as zöld 
számon, vagy az nca at meh.hu e-mail címen.



A részletes pályázati anyag letölthető: a www.nca.hu <http://www.nca.hu/> 
illetve a www.allamkincstar.gov.hu <http://www.allamkincstar.gov.hu/> 
honlapról.

A részletes pályázati anyagok beszerezhetők továbbá: személyesen a Magyar 
Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Igazgatóság 
Állampénztári Irodájától, illetve telefonos vagy levélben történő kérésre 
azt az igénylő részére postázzák.



Budapest, 2005. március 31.





NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma




A Nemzeti Civil Alapprogram

Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának

képzések támogatására kiírt pályázata


NCA-CIV-05-B


A Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs 
Kollégiuma a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény (NCA 
törvény) 5. § (1) bekezdése értelmében az alábbiak szerint pályázatot 
hirdet.

A pályázat célja: A jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil 
szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat 
célja a civil szervezetek szakmai fejlődését képzésekkel segítő alábbi 
közhasznú tevékenységek támogatása:

a)       Projektasszisztens képzés: projekttervezési és -végrehajtási 
képességet növelő képzés támogatása.

Komplex felépítésű projektek megvalósításához szükséges projektasszisztensek 
(szociális asszisztensek, mentorok, gazdasági vezetők) szakmai felkészítése, 
képzése.

b)       Civil érdekképviseleti technikák és módszerek: értékmegjelenítő és 
érdekképviseleti tevékenységet segítő képzés támogatása.

Az átalakuló társadalmi párbeszéd intézményes rendszerében a civil 
szervezetek számára a korábbiaknál nagyobb mértékű ágazati és/vagy területi 
szintű szerepvállalás lehetőségének megteremtése.

c)       Együttműködési és konfliktuskezelési módszerek és technikák: 
együttműködési- és konfliktuskezelési képességeket növelő képzés támogatása.

A civil szervezetek munkatársai és vezetői által olyan technikák és 
módszerek készség szintre történő fejlesztése a cél, amelynek ismeretében 
csökkenthetők a szervezeten belüli konfliktusok, növelhető az ágazatok, 
szervezetek és intézmények közötti együttműködési hajlandóság, megelőzhető a 
közös munka során jelentkező konfliktushelyzetek kialakulása.

d)       Szolgáltatásszervezési módszerek: szolgáltatásszervezési 
képességeket növelő képzés támogatása.

Lakossági- és civil szervezeti szükségletekre épülő szolgáltatást 
megalapozó, illetve szolgáltatást bővítő tevékenységekhez szükséges 
módszerek és technikák jártasság- és készségszintű elsajátítása.



A pályázók köre: Társadalmi szervezetek és alapítványok, amelyek közhasznú 
vagy kiemelkedően közhasznú minősítéssel rendelkeznek, és amelyeket a 
bíróság 2004. január 1. előtt nyilvántartásba vett és az alapszabályuknak, 
illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen 
folytatják.



Nem pályázhatnak: Azon civil szervezetek, amelyek az NCA törvény, illetve a 
végrehajtásáról szóló 160/2003. (X.7.) Korm. rendelet szerint nem jogosultak 
az Alapprogram támogatásának igénybevételére.



Felosztható keret: 130.000.000 Ft



Támogatás mértéke: A pályázaton maximálisan igényelhető összeg valamennyi 
kategóriában 5 millió forint. Az NCA Tanácsának elvi döntése értelmében egy 
szervezet egy évben összesen maximum 18 millió Ft támogatást kaphat a 
Nemzeti Civil Alapprogramból.



Támogatás formája: Vissza nem térítendő.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.



A pályázat benyújtásának helye, a pályázattal kapcsolatos információ:



Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Igazgatóság 
Állampénztári Irodája

4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3.

A pályázattal kapcsolatosan további információ kapható a 80/204-453-as zöld 
számon, vagy az nca at meh.hu <mailto:nca at meh.hu>  e-mail címen.

A részletes pályázati anyag letölthető: a www.nca.hu <http://www.nca.hu/> 
illetve a www.allamkincstar.gov.hu <http://www.allamkincstar.gov.hu/> 
honlapról.

A részletes pályázati anyagok beszerezhetők továbbá: személyesen a Magyar 
Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Igazgatóság 
Állampénztári Irodájától, illetve telefonos vagy levélben történő kérésre 
azt az igénylő részére postázzák.

Budapest, 2005. március 31.                                   NCA Civil 
Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma




A Nemzeti Civil Alapprogram

Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának

szakértői, tanácsadói szolgáltatások létrehozásának és működtetésének 
támogatására kiírt pályázati kiírása


NCA-CIV-05-C




A Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs 
Kollégiuma a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény (NCA 
törvény) 5. § (1) bekezdése értelmében az alábbiak szerint pályázatot 
hirdet.



A pályázat célja: Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil 
szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat 
célja a civil szervezetek működését, fejlődését tanácsadással segítő alábbi 
közhasznú tevékenységek támogatása:

Az NCA regionális struktúrájának megfelelően régiónként egy-egy olyan 
tanácsadó szolgálat létrehozásának és működtetésének támogatása, mely a 
régióban működő, illetve alakuló civil szervezetek számára egyénre szabott 
és csoportos tanácsadó szolgáltatást nyújt, mely közvetlen szakértői 
közreműködéssel, speciális szakmai ismeretek átadásával segíti a szervezetek 
munkáját.



A pályázók köre: Társadalmi szervezetek és alapítványok, amelyek közhasznú 
vagy kiemelkedően közhasznú minősítéssel rendelkeznek, és amelyeket a 
bíróság 2004. január 1. előtt nyilvántartásba vett és az alapszabályuknak, 
illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen 
folytatják.



Nem pályázhatnak: Azon civil szervezetek, amelyek az NCA törvény, illetve a 
végrehajtásáról szóló 160/2003. (X.7.) Korm. rendelet szerint nem jogosultak 
az Alapprogram támogatásának igénybevételére.





Felosztható keret: 35.000.000 Ft





Támogatás mértéke: A pályázaton maximálisan igényelhető összeg 5 millió 
forint. Az NCA Tanácsának elvi döntése értelmében egy szervezet egy évben 
összesen maximum 18 millió Ft támogatást kaphat a Nemzeti Civil 
Alapprogramból.



Támogatás formája: Vissza nem térítendő.





A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.





A pályázat benyújtásának helye, a pályázattal kapcsolatos információ:



Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Igazgatóság 
Állampénztári Irodája

4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3.

A pályázattal kapcsolatosan további információ kapható a 80/204-453-as zöld 
számon, vagy az nca at meh.hu e-mail címen.



A részletes pályázati anyag letölthető: a www.nca.hu <http://www.nca.hu/> 
illetve a www.allamkincstar.gov.hu <http://www.allamkincstar.gov.hu/> 
honlapról.

A részletes pályázati anyagok beszerezhetők továbbá: személyesen a Magyar 
Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Igazgatóság 
Állampénztári Irodájától, illetve telefonos vagy levélben történő kérésre 
azt az igénylő részére postázzák.





Budapest, 2005. március 31.



NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma




A Nemzeti Civil Alapprogram

Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának

"Települési/kistérségi szintű civil érdekérvényesítés - 
demokráciafejlesztés"

támogatására kiírt pályázati kiírása


NCA-CIV-05-D




A Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs 
Kollégiuma a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény (NCA 
törvény) 5. § (1) bekezdése értelmében az alábbiak szerint pályázatot 
hirdet.

A pályázat célja: Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil 
szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat 
célja a civil szervezetek érdekmegjelenítő képességét, a civil 
érdekérvényesítés fejlődését segítő alábbi közhasznú tevékenységek 
támogatása:

A pályázó által megvalósítani kívánt program szomszédsági, települési, 
kistérségi szinten, vagy egy-egy sajátos érdekcsoport viszonylatában 
hozzájárul az állampolgárok érdekérvényesítő és érdekvédelmi 
tevékenységéhez, a társadalmi párbeszéd, a civil részvétel szélesítéséhez - 
fejlesztéséhez, az érintettek bevonásához. Célja lehet még a programnak 
olyan helyi civil érdekérvényesítő és érdekvédelmi programok gyakorlati 
kifejlesztése és támogatása, amelyekben a közösségi érdekérvényesítés, a 
helyi ügyekben való részvétel és a helyi ügyek befolyásolására való képesség 
kifejlesztése-megerősítése, a társadalmi ellenőrzés, a civil kontroll 
megszervezése, a helyi nyilvánosság szélesítése valósul meg.

A pályázatok programelemei egyebek között tartalmazhatnak:

- helyi és szélesebb kiterjedtségű projekteket, cselekvési terveket, 
párbeszéd programokat;

- a civil részvételre alkalmassá tevő képzéseket, felkészítéseket;

- tapasztalatcseréket, szemináriumokat ebben a témában;

- közösségi/civil tanácsok létrehozását;

- ilyen fejlesztést szolgáló kiadványokat, akciókat.



A pályázók köre: Társadalmi szervezetek és alapítványok, amelyek közhasznú 
vagy kiemelkedően közhasznú minősítéssel rendelkeznek, és amelyeket a 
bíróság 2004. január 1. előtt nyilvántartásba vett és az alapszabályuknak, 
illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen 
folytatják.



Nem pályázhatnak: Azon civil szervezetek, amelyek az NCA törvény, illetve a 
végrehajtásáról szóló 160/2003. (X.7.) Korm. rendelet szerint nem jogosultak 
az Alapprogram támogatásának igénybevételére.



Felosztható keret: 65.000.000 Ft



Támogatás mértéke: A pályázaton maximálisan igényelhető összeg 1,2 millió 
forint. Az NCA Tanácsának elvi döntése értelmében egy szervezet egy évben 
összesen maximum 18 millió Ft támogatást kaphat a Nemzeti Civil 
Alapprogramból.



Támogatás formája: Vissza nem térítendő.



A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 2.



A pályázat benyújtásának helye, a pályázattal kapcsolatos információ:



Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Igazgatóság 
Állampénztári Irodája

4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3.

A pályázattal kapcsolatosan további információ kapható a 80/204-453-as zöld 
számon, vagy az nca at meh.hu e-mail címen.



A részletes pályázati anyag letölthető: a www.nca.hu <http://www.nca.hu/> 
illetve a www.allamkincstar.gov.hu <http://www.allamkincstar.gov.hu/> 
honlapról.

A részletes pályázati anyagok beszerezhetők továbbá: személyesen a Magyar 
Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Igazgatóság 
Állampénztári Irodájától, illetve telefonos vagy levélben történő kérésre 
azt az igénylő részére postázzák.



Budapest, 2005. március 31.



NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma



___________________________________________________________________________

A hírlevelet a Nemzeti Civil Alapprogram Miniszteri Titkársága szerkeszti

e-mail címünk: nca at meh.hu, internetcímünk: http://www.nca.hu 
<http://www.nca.hu/>







More information about the Okifigyelo mailing list