[Okifigyelo] uj_palyazati_lehetoseg
ÖKI Iroda
oki at kereszteny.hu
2004. Sze. 13., H, 16:18:45 CEST
A Magyar Turizmus Rt. felhívást tesz közzé hazai szervezetek részére
nemzetközi
és országos hatókör, turisztikai jelent ség kongresszusok elnyerésére
>
RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS
>
> I. A program háttere, célja
>
> A Magyar Turizmus Rt. (továbbiakban MT Rt.) 2004-t l Konferencia
Nagyköveti
> Programot indít. A program célja, hogy Magyarországon minél több
nemzetközi ülés
> kerüljön megrendezésre, ami egyrészt gazdagítja a magyar tudományos,
kulturális
> és gazdasági életet, másrészt er síti az ország turizmusát.
> A program keretében a hazai szakmai szervezetek kérhetik az MT Rt. szakmai
és
> anyagi hozzájárulását, ami szükséges az adott nemzetközi szervezet ülése
> (kongresszusa) Magyarországon történ megrendezési jogának elnyeréséhez
> (pályázatához).
> A programra rendelkezésre álló keretösszeg 2004-ben bruttó 50 millió
forint.
>
>
> II. A résztvevők köre
>
> 1. Kérelmet nyújthatnak be:
> a. Magyarországon bejegyzett szervezetek, szövetségek, alapítványok,
egyesülések;
>
> 2. Nem vehetnek részt:
> a. olyan szervezet, amely nem rendelkezik a tevékenység folytatásához
szükséges
> engedélyekkel;
> b. csőd- vagy felszámolási eljárás, illetőleg végelszámolás,
adósságrendezés
> alatt álló szervezet;
>
>
> III. A részvételi feltételek
>
> 1. A program keretében az alábbi pályázatokkal lehet részt venni:
> a. nemzetközi szövetségek, szervezetek, alapítványok, egyesülések min. 150
fős
> ülései (közgyűlések, kongresszusok, konferenciák);
> b. olyan kongresszus, aminek megpályázására a pályázó korábban max. egy
> alkalommal kapott hozzájárulást.
>
> 2. A részvétel előfeltétele, hogy:
> a. hozzájárulást a kérelem benyújtását megelőzően megkezdett projektre nem
lehet
> igényelni.
>
>
> IV. Hozzájárulás a kongresszusi pályázatokhoz
>
> 1. A hozzájárulás formája:
> a. együttműködési szerződés alapján költségtérítés
>
> 2. A hozzájárulás mértéke:
> a. a rendezvénypályázat költségének legfeljebb 80%-a, maximum 3 millió
forint
>
> 3. A hozzájárulás számításának módja:
> A hozzájárulás számításának alapja a rendezvénypályázat bruttó költsége. A
> rendezvénypályázat összköltségében csak olyan költségek számolhatók el,
amelyek
> a III. pontban meghatározott tevékenységekhez kapcsolódnak,
elengedhetetlenül
> szükségesek a pályázat megvalósításához, megfelelnek a költséghatékonyság
> elvének, nem haladják meg az adott piacon általánosan elfogadott mértéket.
> A költségeket számlákkal kell azonosítani és igazolni.
>
> 4. Elszámolható költségek:
> A következő költségek számolhatók el:
> a. utazási költségek (repülőjegy, szálloda, biztosítás stb);
> b. marketing költségek (prezentáció készítés, döntéshozó eseményen való
> megjelenés stb);
> c. technikai jellegű költségek (műszaki berendezések biztosításához
kapcsolódóan
> stb);
> d. személyi jellegű ráfordítások (fordítás, tolmácsolás stb);
> e. dologi kiadások (fogadás, szállítás stb.);
>
> 5. El nem számolható költségek:
> a. fogyasztási cikkek és készletek beszerzése;
> b. saját alkalmazott bérköltsége;
> c. általános költségek (rezsi, nyomdai költségek);
> d. reprezentációs költségek;
> e. tárgyi eszköz beszerzés;
> A költségeknek megfelelően részletezettnek kell lenni ahhoz, hogy az
> elszámolható költségeket meg lehessen különböztetni a nem elszámolható
költségektől.
>
> 6. Az elbírálás menete:
> A hozzájárulás mértékét az elbírálók a kértnél alacsonyabb mértékkel is
> megállapíthatják. A döntés kiterjedhet csökkentett hozzájárulás esetén az
> elhagyható elemek konkrét felsorolására is. Az MT Rt. a megítélt összeg
mértékét
> nem köteles megindokolni.
> Egy szervezet egy pályázati időszakban, csak egy ülés pályázatához
szükséges
> hozzájárulást igényelhet.
>
> 7. A szükséges saját forrás mértéke:
> A résztvevők számára nem szükséges saját forrás igazolása.
>
> 8. A hozzájárulás folyósítása:
> A hozzájárulás folyósítása a felmerülő költségek arányában folyamatos,
indokolt
> esetben előleg kérhető. Abban az esetben, ha a szolgáltatás az MT Rt.
szervezeti
> keretein belül lebonyolítható, az MT Rt. a szolgáltatókkal közvetlen
rendezi a
> számlákat. Ilyen lehet pld.: szálloda, repülőjegy, prospektus stb.
>
>
> V. A részvételi kérelem benyújtásának módja, helye és határideje
>
> 1. A részvételi kérelem 2004. február 2-t l folyamatosan, magyar nyelven,
> kizárólag a részvételi formanyomtatványon nyújtható be.
>
> 2. A részvételi formanyomtatvány térítésmentesen beszerezhető 2004.
február
> 2-től a Magyar Turizmus Rt.-nél, a Magyar Kongresszusi Irodában, a Magyar
> Turizmus Rt. regionális marketing igazgatóságainál, illetve letölthető a
Magyar
> Turizmus Rt (http://www.hungarytourism.hu/) és a Magyar Kongresszusi Iroda
> (http://www.hcb.hu/) honlapján.
> A formanyomtatvány sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható.
>
> 3. A részvételi kérelmet hiánytalanul, azaz a részvételi formanyomtatvány
minden
> kérdésére választ adva és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell
> benyújtani. A részvételi dokumentáció hiányos benyújtása esetén a Magyar
> Turizmus Rt. vagy az általa megbízott közreműködő szervezet a résztvevőt
> legfeljebb 10 munkanapos határidő kitűzésével egy alkalommal hiánypótlásra
> szólítja fel. A hiánypótlásra biztosított határidő elmulasztása a
részvételi
> elbírálásból való kizárását eredményezi.
>
> 4. A részvételi kérelmet 5 példányban (1 eredeti és 4 másolat), zárt
borítékban,
> ajánlott küldeményként a következő címre kell beküldeni:
>
> Magyar Turizmus Rt.
> Magyar Kongresszusi Iroda
> H-1012 Budapest, Vérmező út 4.
>
> A borítékon fel kell tüntetni a program nevét (Kongresszusi Nagyköveti
Program),
> a résztvevő nevét és címét. A beérkezett anyagokat a Magyar Turizmus Rt.
> bizalmasan kezeli.
>
> 5. A kérelmek elbírálása együttesen, pontozásos rendszerben történik.
Amennyiben
> a program kerete nem elegendő a beérkezett igények kielégítésére, a Magyar
> Turizmus Rt. forráshiányra hivatkozva az igényeket elutasíthatja.
>
> 6. Beadási határidő: 2004. szeptember 15.
>
> 7. A kérelmekről a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója a kérelmek beadási
> határidejétől számított 45 napon belül dönt. A Magyar Turizmus Rt. a
benyújtott
> kérelmek értékelésére Bizottságot hoz létre.
> A Bizottság javaslata alapján a Vezérigazgató, illetve az általa
meghatalmazott
> személy dönt:
> * az igényelt összegű hozzájárulásról, vagy
> * a csökkentett mértékű hozzájárulásról;
> * a kérelem elutasításáról.
> A résztvevő az eredményről a döntést követő 15 munkanapon belül kap
értesítést.
>
> 8. A kitöltött részvételi formanyomtatvány minden oldalát kérjük
szignózni
>
>
> VI. Az elbírálás szempontrendszere
>
> Valamennyi kérelem az alábbi szempontok alapján kerül elbírálásra:
>
>
> 1. A kongresszus jelentősége, elnyerésének esélye (60 pont)
> a. Hazai szervezet lobbi ereje, történelmi múltja (1-5 pont)
> b. Nemzetközi szervezet jelentősége, történelmi múltja (1-5 pont)
> c. A már megrendezésre került kongresszusok száma, jelentősége (1-5
pont)
> d. Magyarországon történ megszervezés esélye, ennek dokumentálása (1-10
pont)
> e. A rendezvény által vonzott külföldi/belföldi résztvevők száma (1-15
pont)
> f. A rendezvény által kínált programok száma, a rendezvény időtartama
(1-5 pont)
> g. Hozzájárul az országkép kedvező alakulásához, a tudományos élet
> javításához (1-5 pont)
> h. A hazai turisztikai szezonalítás csökkentése (1-5 pont)
> i. Területi koncentráció oldása (1-5 pont)
>
> 2. A kongresszus pályázati költségvetésének indokoltsága, megalapozottsága
(15 pont)
> a. részletesen kidolgozott költségvetés, az egyes költségtételek és
> nagyságrendjük indoklása (1-5 pont)
> b. költséghatékony megvalósítás (1-5 pont)
> c. saját forrás mértéke (1-5 pont)
>
> 3. A résztvevő felkészültsége a projekt megvalósítására (25 pont)
> a. a résztvevő pénzügyi háttere, gazdasági stabilitása (1-10 pont)
> b. a résztvevő szakmai felkészültsége, a projekt megvalósítására való
> alkalmasságát alátámasztó tapasztalatai, referenciái (1-15 pont)
>
> 4. Elutasításra kerülnek azok a kérelmek:
> a. amelyek a fenti szempontok alapján történ értékelés során nem érnek
el
> legalább 65 pontot, vagy
> b. amelyek jelentősége nem éri el a 40 pontot, vagy
> c. a résztvevő felkészültsége nem éri el a 20 pontot.
>
>
> VII. Egyéb tudnivalók
>
> 1. Nem részesülhet hozzájárulásban az a résztvevő, aki megkísérli a
bizalmas
> információhoz jutást vagy az értékelési folyamat befolyásolását.
>
> 2. A szerződés teljesítését, a forrás megfelelő felhasználását a Magyar
Turizmus
> Rt. jogosult ellenőrizni.
>
> 3. A kérelem benyújtásával a résztvevő tudomásul veszi, hogy sikeres
elbírálás
> esetén nevét, címét, az elnyert hozzájárulás összegét, a kongresszus
tárgyát és
> a megvalósítás helyszínét nyilvánosságra hozhatják.
More information about the Okifigyelo
mailing list