Október 25.

„Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást.” Lk 12, 51.

Az Emberfia Lukács evangéliumában nem olyan víziót közöl, melyet kortársai joggal elvárnának tőle. Vészjóslóan szól a jövőről akkor, amikor mindenki azt gondolta, hogy békét akar hozni. Aki a kereszténységet bigottsággal vádolja, az nem olvasta el részletesen és figyelmesen az Evangéliumot. A Názáreti nem olyan világról jövendöl, ahol majd kenetteljesen egymás nyakába borulunk és csodás harmóniában, problémamentesen éljük le földi életünket. Ennek teljes ellentétét hirdeti. Elvégre „ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával”. Ez alól nincs kivétel.

„Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást.” Lk 12, 51.

Abban a világban, ahol minden eladó, beleértve az eget és a földet, s magát Istent is megpróbálják árucikké tenni, a fenti igazság hatványozottan érvényes. Az emberek meghasonlanak, egymás torkának esnek, pereskednek, számolgatnak, cselszövésekkel másokat, majd önmagukat is becsapják, aztán miután leélik átlagéletüket, haraggal és kapzsisággal a szívükben hunyják le örökre szemüket. A Názáreti víziója a körülöttünk levő világban zajlik le. Feltartozhatatlanul. A „turba”, ahogy Hamvas Béla fogalmaz, egyre beláthatatlanabb, érthetetlenebb. A „turba”, vagyis az értékeitől megfosztott társadalom elburjánzása melegágya lett a széthúzásnak, az emberi kicsinyességnek. Apa fia ellen támad, és fiú az apja ellen, ember az embernek farkasává válik. Ha csak az elmúlt 60 évnek a történéseit vizsgáljuk, joggal nevezhetjük a társadalmunkban végbement változásokat az emberi butaság, hatalomvágy, képmutatás, hazugság és gyalázat aktív eredményeinek. Megdöbbentő alattomossággal hat évtized alatt teljesen megváltoztatták nemzetünk történelmét, megszüntették az összetartó értékeket és erőket, elgáncsolták az igazi értékek kifejlődését, melyek nélkül elképzelhetetlen egy egészséges társadalmi élet. A szabadság és a függetlenség teljesen átértelmezett szlogenjei alatt tízezreket öltek meg és milliókat taszítottak a kétségbeesés és kilátástalanság ingoványába. A Rossz napjainkig tovagyűrűzik, mondhatnánk úgy is, hogy megszemélyesítődik a nemzetet (félre)vezető erőkben és személyekben. Miközben a nemzeti széthúzás megnövelésére és megszilárdítására rengeteg pénzt áldoznak; a szabadság és függetlenség további szajkózása mellett a nemzetet és magyarok millióit új hatalomnak szolgáltatják ki, új birodalmi struktúráknak áldozzák fel. Ezért a kilátástalanság, a kiábrándultság valamint az egyéni és nemzeti letargia kézzelfogható a magyar társadalomban. A nemzet kálváriája nem ért véget, tovább folytatódik és új, eddig nem látott méreteket ölt. A társadalom perifériájára sodródik lassan a magyar társadalom 40 – 50 százaléka. A szegénység, az embertelen eladósodás ama gátlástalan rablás eredménye, amelyet reformoknak és fejlődésnek, a magyar társadalom számára egyetlen járható útnak igyekeznek beállítani. A modern birodalmi struktúrákat modern rabszolgákkal működtetik és tartják fenn. Nem kellenek hadtestek, nem kellenek véres harcok ahhoz, hogy mindent elveszítsünk. A külföldi tőke és a belföldi politikai elit elintézi a nemzet teljes kiárusítását. Mint ahogy azt a közelmúltban egy közel-keleti politikus is állította: „Manhattant, Magyarországot és Lengyelországot majdnem teljesen felvásároltuk”. A tőkével és politikai védelmi hálóval nem rendelkező nemzet lassan egy olyan hajóhoz hasonlítható, amely céltalanul hánykolódik a modern kor történelmének kifürkészhetetlen óceánján, miközben a hajóról már rég eltávozott vezetőség videokonferencián keresztül próbálja nyugtatgatni a hajón rekedt tömeget, hogy tartson ki, ne adja fel: a szabadságnak, melyet birtokol, ára van; a függetlenségnek, melyet kivívott magának, feltételei vannak. Ők azt ígérik, hogy megtisztítják a politikát a piszkos pénzek leosztásától, minden jóra fordul és újra érdemes lesz élni és tervezni. Közben kiürülnek azon politikai intézmények, amelyek még ezt a kiárusított sorsot megváltoztathatnák, megnő a nemzet adósságcsapdája, melyből kiszállni matematikai számítások szerint lehetetlen (Magyarországnak tartozásának kamata naponta 5 milliárd forinttal nő). Hogy a nemzetre kényszerített adósságcsapdát ki lehessen egyenlíteni, a nemzetnek le kell mondania az önmaga irányította oktatáspolitikáról, egészségügyről és más szociális szolgáltatásokról, továbbá meg kell engednie, hogy természeti- és emberi erőforrásait korlátlanul kizsákmányolják az új rend idegen urai. Ezért az elmúlt 2 évtized alatt a hazugságot és a megtévesztő propagandát napi szintre emelték. A múltat teljesen ki akarták irtani, és ez mintha sikerült volna is: a nemzet főhóhérja mondta végtelen cinizmussal a 80-as években: „Múlt nincs, csak jelen van és jövő, elvtársak…”). 1956 tragikuma megismétlődik a szemünk láttára. És azok utódai, akik a forradalmat elfojtották, az emberi értékeket lábbal tiporták, újra megteszik ugyanazt, amit elődeik, miközben kenetteljes arccal folyamatosan hazudnak a magyar nemzetnek. A helyzet megdöbbentő és lesújtó. 1956 eszménye viszont még lángra lobbanhat véletlenül. Csak megfelelő emberekre van szüksége…

Dr. Szakács Ferenc Sándor