Április 17. „Ne csodálkozz, hogy azt mondtam nektek: szükséges újjá születnetek. A szél ott fúj, ahol akar.” (Jn 3, 7) Az újjászületés az emberiség egyik legfontosabb kihívása. Újjászületéskor az értékek átértékelődnek, az élet új célokat, az értelem új távlatokat, a szellem pedig új dinamikát kap. Az emberiség minden korban újjá kell, szülessen. Le kell vetkőznie a sok rátapadt piszkot, beteges ideológiákat, mesterségesen ráerőltetett értékrendszert. Ha ezt elmulasztja valamilyen okból, akkor eltompul az emberek jóra való hajlama, éber figyelme és helyes ítélőképessége. A médiaricsaj korában ezt jobban meg kellene fontolnunk, mint eddig bármikor. „Ne csodálkozz, hogy azt mondtam nektek: szükséges újjá születnetek. A szél ott fúj, ahol akar.” (Jn 3, 7) Globalizált világunkban globalizálódik az emberiség butítása, és nagy erőket mozgósítanak azért, hogy az újjászületés ne történjen meg. Pedig nemzetünk történelme folyamán már számtalanszor megmutatta, hogy képes az újjászületésre, képes az értéketlen ideológiák felrúgására, átírására. Most mintha kissé megbénult volna ez a képességünk. Tehetetlenül és eltompult érzékekkel nézzük, hogy hogyan rabolnak, fosztanak és mészárolnak le bennünket olyan erők, amelyek magukat humánusnak, emberbarátnak, reformpártinak és értékápolónak állítják be. A kommunikáció professzionális szabályaival csodálatosan felépített halandzsának viszont lényeges problémája van: mindaz, amit mesterien közölnek nem igaz, sőt mondhatjuk úgy is, hogy hazug. Ezt azok tudják a legjobban, akik mindezt szemrebbenés nélkül kommunikálják. De azt is tudják, hogy az emberek butítása és így a hatalom megszerzésének majdnem minden eszköze a kezükben van. Joggal érezhetik magukat biztonságban. „Ne csodálkozz, hogy azt mondtam nektek: szükséges újjá születnetek. A szél ott fúj, ahol akar.” (Jn 3, 7) A probléma gyökere, mint ahogy ezt már egy előző írásomban is részleteztem, azon új elmélet globalizált szentesítése, mely szerint a gazdasági növekedés az emberiség hasznára van. Ebből az új axiómából aztán lavinaként indul el az új normatívák demagóg áradata: minél nagyobb ez a növekedés, annál nagyobb körben érezhetők az előnyei; az emberiség-megváltó gazdasági növekedés élharcosait kiemelten kell megfizetni, a társadalom perifériáján élő tömegek viszont – ugyanezen elv szerint – kizsákmányolhatók és felhasználhatók a gazdasági növekedés érdekében. Követendő mintaként állítják elénk a Föld tartalékainak gátlástalan fogyasztását, kiegyensúlyozatlan (gyakran pszichésen sérült) embereket állítanak példaképül, meg akarnak győzni bennünket arról, hogy a népesség nagy része másra nem jó, csak arra, hogy kiszolgálja a kevés elitet. A gazdasági növekedés pedig csak duzzad és duzzad, és egyre több energiára és karbantartásra szorul, mindaddig, amíg fel nem fal mindent maga körül, és a végén önmagát el nem pusztítja. (A témához ajánlom John Perkins új könyvét). Sajnos ebben a rendszerben élünk mi is, és ugyanennek a beteges ideológiának válunk kiszolgálójává. Elemzők szemével nézve, néha az az érzésem, hogy az emberiség megháborodott, vezetőik pedig elveszítették józan eszüket. Vegyünk egy egyszerű példát: az Egyesült Államok több mint 87 milliárd dollárt költ egy mindenki számára ismeretes legújabb ázsiai háborújára, miközben az ENSZ becslései szerint ennek kevesebb, mint feléből tiszta vizet, megfelelő élelmiszert, közegészségi ellátást és alapvető oktatást lehetne biztosítani a Föld összes emberének. „Ne csodálkozz, hogy azt mondtam nektek: szükséges újjá születnetek. A szél ott fúj, ahol akar.” (Jn 3, 7) Ebben az új világrendben az embereket mohóságukért jutalmazzák: ez természetesen korrupcióra ösztönöz. A korrupció leplezésére pedig bekapcsolódnak a kommunikátorok, akik egyik nap egyet mondanak, a másik nap ezzel teljesen ellenkezőt – viszont tudják, hogy leleplezésükre kevés az esély, mert az emberek irtózatosan feledékenyek. Minden nap elhiszik az eléjük tálalt hazugságot. Annak érdekében, hogy a kizsákmányolás teljes legyen, és a mohóság kiteljesüljön, nagy vállalatok, bankok és kormányok fognak össze a csalás, ámítás és hazugság leplezésére. Az emberiség lassan elérkezett a Gyökössy Endre által emlegetett PONR-hez (Point Of No Return) (= az a pont, ahonnan már nincs visszaút. szerk.). Fölösleges banalizálni a helyzetünket: ha nem sikerül újjászületni, ha nem sikerül értékeinket újra átértékelni, akkor olyan gyorsvonatra szállunk fel, amelynek végállomása mély szakadékban van. Egyesek úgy érzik, nincs mit tenni, szerintük felemelt kézzel bele kell rohanni a szakadékba. Mások próbálnak cselekedni. Talán mi is megpróbálhatjuk ugyanezt. Szakács Ferenc Sándor 1