Szeptember 17.
1 Tim 6, 13-16
Lk 8, 4-15

"Kiment a magvető magot vetni". (Lk. 4, 8)
A Lukács evangélium nyolcadik fejezete a Szentírás egyik legsokatmondóbb példabeszédét tárja elénk. Az Emberfia példabeszédekben szól hallgatóságához. Meg van győződve arról, hogy az emberek többsége nézvén nem lát és hallván nem képes érteni. Ezért ragaszkodik a példabeszédekhez. Ebben a részben magvetőről és magvetésről példáz, búzáról, konkolyról és madarakról beszél. A hallgatósága pedig hallgatja, de nem érti szavait. Tanítványai sem értik teljesen, hogy miről van szó. Hallgatják a tömeggel együtt a példázatot: a magvető által szétszórt mag egy része az útfélre esik, más része a sziklákra, megint más része tövisek közé. Csak egy kisebb részük hull jó földbe. De ez utóbbiak százszoros termést hoznak.
"Kiment a magvető magot vetni". (Lk. 4, 8)
A Krisztus köré gyűlt tömeg nem érti a szavak lényegét. Az emberek élete tele van a mindennapi gondokkal, a hatalmas szegénység és a vallásos életük túlkapásai olyannyira betöltik életüket, hogy már alig képesek gondolkodni. A társadalom által generált lelki és érzelmi sivárság megbénítja az emberek tömegeit, akik lassan elfelejtik, hogy szavak és gondolatok megváltoztathatják a világot.
A lelki sivárságba kényszerített ember eltávolodik a szavak, gondolatok és tettek egységétől. Élete gyakran a „túlélésre” korlátozódik. Mély érzések és szárnyaló gondolatok számára nem maradt hely. Ezért csak hallgatja a példázatot, de nem érti. Nem is értheti. Az Emberfia még saját tanítványainak is el kell magyarázza a példázat értelmét. A magyarázat szerint a mag Isten igéje. Az az Ige, amely teljesen eltérő üzenetet hordoz, mint a politikai és vallási maistream ideológia. Az Ige, mely Istentől származik, az emberért van: nyugalmat, megbékélést, lelki harmóniát biztosíthat számára. Nem rendszert, nem ideológiát és nem szabályzattárt hívatott létrehozni. Az embernek viszont ahhoz, hogy felfogja és értse Teremtője üzenetét, autentikusnak kell lennie, vagyis törekednie kell arra, hogy szavai, cselekedetei és gondolatai fedjék egymást és semmiképp sem szabad feloldódnia a felületességben. Ez az a szegletkő, mely eldönti, hogy milyen földbe hull Isten igéje.
"Kiment a magvető magot vetni". (Lk. 4, 8)
A példabeszéd túlszárnyal téren és időn s komoly társadalomelemzésre készteti a modern gondolkodó embert. Shakespeare színháznak nevezi az egész világot. A maszkokat egymásra halmozó ember menekül önmaga elől, és megpróbálja elhitetni saját magával és a körülötte levő világgal, hogy mindaz, amit így cselekszik: jó. Szavai, cselekedetei, tettei viszont nincsenek összhangban, ezért olyan feszültségekben éli le életét, hogy kénytelen szerepkört szerepkörre halmozni. Az egyre inkább egy színházi előadáshoz hasonlító életek messze sodródnak mindattól, ami nyugalmat, megbékélést, lelki harmóniát biztosítana számukra. A létrontásba elsüllyedt emberek ezért keresik mindazt, ami bebizonyítja számukra, hogy életük jó irányba halad: színjátékukat normális magatartásként könyvelik el. A valóságshow-k, a modern médiatermékek, a virtuális navigálások, a reklámok szünet nélküli áramlása mind-mind megnyugtatják a tömeget napi szerepjátszásában. Lám, mindenki így csinálja. A modern ember fogyasztói idiótává degradálódott. „Fogyasztok, tehát vagyok” hangzik fel az új Credo. Nem kell Isten igéje, nem kell a nyugalom és az autentikus lét. A profit maximalizálásáért létrehozott létroncsolás hatalmas méreteket öltött.
"Kiment a magvető magot vetni". (Lk. 4, 8)
Isten avíttnak ítélt igéje ritkán hull jó földbe, bár a Szentírás gondolatai napjainkra is érvényesek. Emberek százezrei élnek felületességben, táplálják magukat azokkal a társadalmi termékekkel, amelyek segítenek nekik egyre jobban elmélyülni a felületességben, az önámításban. Az önbecsülésüktől, józan értékrendszerüktől, méltóságuktól már gyerekkorukban megfosztott tömegek egyre kevésbé képesek arra, hogy megértsék a Szentírás üzenetét. A látás és a hallás ugyanis a szív mélységében jön létre és a cselekedetekben nyilvánul meg. Aki lát, és aki hall, az érti és érzi Isten igéjét. Ha visszanyerjük önbecsülésünket, józan értékrendszerünket, emberi méltóságunkat, akkor gondolataink megtisztulnak, szavaink visszanyerik hitelességüket és tetteink szentségüket. Így életünket az alkotó tevékenység fogja meghatározni.

Szakács Ferenc Sándor