From magveto at www.communio.hu Fri May 2 07:17:53 2008 From: magveto at www.communio.hu (magveto at www.communio.hu) Date: Fri, 02 May 2008 07:17:53 +0200 Subject: [Magveto] 2008. 05. 02. Message-ID: <481AA401.1030300@communio.hcbc.hu> --------- következő rész --------- An embedded and charset-unspecified text was scrubbed... Name: 20080502.txt Url: http://lista.hcbc.hu/pipermail/magveto/attachments/20080502/b33e7fbc/attachment.txt From magveto at www.communio.hu Fri May 2 23:45:01 2008 From: magveto at www.communio.hu (magveto at www.communio.hu) Date: Fri, 2 May 2008 23:45:01 +0200 (CEST) Subject: [Magveto] 2008. 05. 03. Message-ID: <20080502214501.89A1449D2F@communio.hcbc.hu> 1Kor 15,1-8 Zs 18A Jn 14,6-14 Urunk mennybemenetelének ünnepe előtt újra a búcsúzás sorait állítja elénk az Egyház. Ha Jézus búcsúbeszéde alatt még nem is értették, nem is hitték igazán a tanítványok, hogy a búcsú nem végleges; most már tudták. Jézus Krisztus halála után föltámadt, megmagyarázhatatlan, de annál valóságosabb jelenlétével megerősítette az apostolokat, a tanítványokat és a szétszóratásba került hívőket. Az örömhír terjedt és csodák történtek: megnyílt a pogányok szíve is az élő Isten felé, és az apostolok előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy Isten szeretete mindenkit felölel; és hogy Isten útjai mennyivel magasabbak az emberekénél. Jézus hamarosan újra elmegy; elmenetele azonban egyben maradás is, hiszen Szentlelkét ígérte és adta nekünk. „Én veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” Igen, Uram, hisszük, hogy velünk vagy. Hisszük, hogy egy vagy az Atyával és a Szentlélekkel. Hisszük, hogy eggyé válhatunk veled. Fülöphöz intézett szavaid ma talán mégis szólnak nekünk is: „Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát is.” „Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen.” - Marian - From magveto at www.communio.hu Tue May 13 20:01:22 2008 From: magveto at www.communio.hu (magveto at www.communio.hu) Date: Tue, 13 May 2008 20:01:22 +0200 Subject: [Magveto] 2008. 05. 13. Message-ID: <4829D772.3060909@communio.hcbc.hu> 2008. május 13. - Kedd A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. . . . Egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: "Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?" Azt válaszolták: "Tizenkettőt." "És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?" Azt felelték: "Hetet." Erre újra megjegyezte: "Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?" Mk 8,14-21 Ne botránkozzunk és ne szörnyűlködjünk tehát soha, semmiféle hitetlenségen. Ne essünk kétségbe a világ vagy bárki hitetlen állapotán! Vegyük inkább észre, hogy mi magunk is "nem látunk" és "nem hallunk", pedig "emlékezünk" mi is - vagy legalább tudjuk, hogy mire kellene emlékeznünk!! Még a magunk hitetlen állapotán se essünk kétségbe: emlékeztessen ez a jelenet, hogy milyen lassan és nehezen szökken szárba a hit - még azokban is, akiket Urunk elsőként és mindnyájunk tanítómesterévé választott ki! - Gábor - From magveto at www.communio.hu Wed May 21 20:37:35 2008 From: magveto at www.communio.hu (magveto at www.communio.hu) Date: Wed, 21 May 2008 20:37:35 +0200 Subject: [Magveto] 2008. 05. 19. Message-ID: <48346BEF.3020106@communio.hcbc.hu> 2008. május 19. - Hétfő Mk 9,14-29 "Ha olyanokká nem lesztek, mint a gyermek . . ." . . . Jézus megkérdezte tanítványait: "Miről vitatkoztok velük?" Valaki a tömegből így felelt neki: "Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták." Jézus így válaszolt: "Ó, te hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!" Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: "Mióta szenved ebben a bajban?" Ő azt felelte: "Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!" Jézus így felelt neki: "Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!" Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: "Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!" Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: "Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!" Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték "Meghalt!" Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: "Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?" Jézus így felelt: "Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel." Mk 9,14-29 "Ha olyanokká nem lesztek, mint a gyermek . . ." Annyiszor kerestünk pozitív példát arra, hogyan és miben legyünk "olyanok, mint a gyermek" - és ezen a mai napon, ebben a mai történetben itt áll a jó példa a szemünk előtt. "Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták." - Kudarcot vallottak a tanítványok az ördögűzésben, mint a gyerekek is akárhány éretlen próbálkozásukban. Nem lehetett éppen irigylésre méltó a helyzetük a hangoskodó tömeggel és az őket kioktató írástudókkal szemben. "Ó, te hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket?" - Kinek szólhat valójában ez a legorombítás? Talán az apának, aki elhozta beteg fiát? A kíváncsiskodó sokaságnak vagy a kárörvendő írástudóknak? Leginkább talán mégis a tehetetlennek bizonyuló tanítványoknak, akik szégyent hoznak a Mesterre! Nemcsak a tömeg előtt kell viselniük a szégyenüket, rájuk zúdul még a hitetlenség vádja és a Mester haragja is. Úgy állnak ott, ahogy egy rosszalkodáson ért gyermek a haragvó szülő előtt . . . . . . aki azután rendbe tesz mindent: " . . . A fiú talpra állt." "Amikor azután . . . egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: "Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?" " - Mennyire beszédes ez a kérdés! Nem tört meg a bizalmuk, a szeretetük a Mester iránt; nem zárkóznak magukba a szégyenükkel, hanem élnek az első alkalommal, hogy Őhozzá forduljanak, gyógyírt keresve az iménti sérülésre! Nem magyarázkodnak, és nem is szorulnak rá arra, hogy kibúvót keressenek - elfogadják természetesnek a gyermeki kicsinységgel járó tehetetlenséget, a kudarcot. Elfogadják, de csak aznapra, az éppen elmúlt pillanatra, hiszen kérdésük valóságos értelme ez: - Legközelebb mit csináljunk jobban, másképp? Igazi gyermeki, cselekvő önbizalom ez, amely feltétlenül bízik az előttük álló növekedés bekövetkeztében - és azonnal kinyújtja kérő kezét a szükséges segítségért, a lehető legjobb irányba! "Jézus . . . felelt . . ." - és ezzel elfogadta aznapi teljesítményüket, megadta a kért oktatást, és megerősítette a gyermeki szeretetet és életerőt, a bizalmat és az önbizalmat! Akarunk-e olyanokká lenni, mint ezek a "gyermekek"? - Gábor -