[Magveto] 2008. 01. 02.

[magveto at www.communio.hu]

2008. január 2.

„Maradjatok tehát Őbenne… maradjatok meg most Őbenne” A mai szentlecke ismételten mondja tehát a Krisztusba gyökerezést, és többes számban mondja. Nagy Szent Vazult és Nazianzi Szent Gergelyt együtt ünnepeljük, méltányos, hogy erre a bibliai többes számra odafigyeljünk.  Annál is inkább, mert amint az Adoremus füzet idézi Nazianzi Szent Gergelyt, tudhatjuk kettőjükről, – ill. még Nizzai Szent Gergelyt is hozzá értve hármukról –, a krisztusi barátságban „már mindene lettünk egymásnak, lakótársak, elválaszthatatlan barátok voltunk, egyetér-tettünk, egyformán gondolkodtunk… egyforma tudásunk vezetett bennünket és – noha ez a féltékenység egyik legerősebb indítéka – mégis távol állt tőlünk az irigység, bár a vetélkedést nagyra tartottuk. Ez a kettőnk közötti versengés egyikünket sem emelte a másikunk fölé, mert mindegyikünk a másiknak engedte át az elsőséget, hiszen mindegyikünk sajátjának tartotta a másik dicsőségét.”

A fenti sorokon igazán elmélkedhetünk, és kegyelemnek tarthatjuk, ha bennünk is kialakul valami hasonló szemlélet és érzés. Nem csak azért, mert az Istenben elmélyült barátság akkor is nagy ajándék, ha ma a kiscsoportok, kisközösségek világát éljük.  Nyilvánvaló, a jó barátság sokat gyógyíthat olyan sérüléseken, amelyeket a család szétesése, társadalmi meg nem értés, érvényesülési hajsza miatt szenvedünk, és nagy ellenmérge annak az individualizmusnak, önzésnek, amely nagyban és kicsiben szétbomlasztja a társadalmat.  A jó barátság ugródeszka, dobbantó a közösségek és Isten egész népe elfogadása felé, és megteremtheti azt a biztonságot, amely a krisztusi hívők missziós küldetéséhez annyira szükséges. 

Áldjon meg az Isten minden olyanfajta kapcsolatunkért, amelyről Szentmártoni Mihály azt mondja, Jézus Krisztusnak is volt három-négy barátja: a bethániai Mária, Márta és Lázár, valamint a szeretett tanítvány, János.

Brückner Ákos Előd O.Cist.