[Magveto] 2008. 02. 19.

[magveto at www.communio.hu]

Február 19.
Mt 23, 1-12

„Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat.” (Mt. 23, 3)
Az Emberfia a farizeusokról beszél hallgatóságának. Felhívja követői figyelmét arra, hogy a Mózes székében ülők, vagyis a hatalom csúcsán lévők hazudnak, tetteik nem felelnek meg szavaiknak. A társadalom elöljárói, akik a nép javát kellene szolgálják, megbízhatatlanok és cselekedeteiket csak azért hajtják végre, hogy lássák őket az emberek. Legnagyobb bűnük, ahogy az Evangélium szavaiból kiderül, hogy hatalmas, olykor elviselhetetlen terhet tesznek az emberek vállára, de ők maguk nem segítenek ezek megoldásában. Az Emberfia tisztán látja kora társadalmi romlását, és próbálja a körülötte levőket felvilágosítani mindarról, ami történik – s ami rövidebb vagy hosszabb távon mindannyiuk életét elkerülhetetlenül befolyásolja.
A múlt és a jelen között nem nehéz párhuzamot vonni. Korunk vezetői hajszálpontosan úgy viselkednek, mint a kétezer évvel ezelőtti Izrael politikai és vallási elitje. Nincs új a Nap alatt, tartja az ősi mondás. A rendszerváltás utáni húsz esztendő bebizonyította számunkra, hogy társadalmunk urai az egész rendszerváltó-színházat csak azért játszották el, hogy életterünket, anyagi-, erkölcsi javainkat, nemzeti vagyonunkat egy új hatalomnak szolgáltassák ki. Miközben megnyomorítottak minket egy újabb diktatúrával, gúnyosan, kenetteljesen és pökhendien csak ködösítették az igazságot, loptak, csaltak és hazudtak, a nemzetért pedig semmit nem tettek. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyar nemzet annyira lesüllyedt, és oly értékvesztetté vált, hogy egy esetleges visszatérésre már alig van lehetősége. Az oktatás, a kultúra és az egészségügy jelenlegi kifosztásával (melyet privatizációnak és reformnak neveznek) nemzetünk megkapja a kegyelemdöfést.
Az 1980-as évek végétől beinduló birodalomváltás folyamatába beleszólásunk alig volt. Csak jobb- és baloldalaztunk, egymás torkának estünk és hagytuk, hogy belevigyenek bennünket egy olyan kommunikációs maszlagba, melyben – a médiaricsaj következtében – még a problémákat sem tudtuk megfogalmazni kellőképen, így a megoldásra nem is gondolhattunk. Érzelmileg és értelmileg infantilis tömegek termelődtek ki az elmúlt húsz esztendő alatt, meggyorsítván a nemzet leépülésének folyamatát. Miközben politikai elitünk asszisztálása mellett a nemzet eddig sohasem tapasztalt mélypontra süllyedt, addig az ország kizsákmányolása, életterünk gátlástalan kirablása fokozódott. Az ország eladósodása akkora méreteket öltött, hogy jelenleg az adósságkamat naponta 5 milliárd forinttal növekedik. Nemcsak az ország adósodik és szegényedik el természetesen, hanem polgárainak hatalmas része is. Miközben mindenki veszít, leszámítva a minket kiárusító politikai elitünket, azalatt a magyar társadalom fel
 e roncstársadalommá válik. A helyzet iróniája abban rejlik, hogy míg adót adóra emelnek, újabb és újabb kizsákmányolási faktorokat bevezetve, addig az emberek többsége csak arra figyel, hogy kevesebbet veszítsen a szomszédnál, hogy többet tudjon ártani másoknak, mint amennyit neki ártanak.
Miközben ezek a folyamatok feltartóztathatatlanul lejátszódnak, addig a fejlődés és reform leple alatt sorsunk megpecsételődik. A nemzet képtelen e tényekkel szembenézni, sőt mi több: elárulja néhány riogatástól megijedve a Trianon óta határainkon kívül szorult nemzettest-részeket. 2004. decemberében kimondta önmagára az evangéliumi ítéletet: „amely nemzet önmagával meghasonlik, nem állhat fent”.
„Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat.” (Mt. 23, 3)
Az Emberfia felhívta a figyelmet arra, hogy kora elitje kiszolgáltatja, és kiárusítja a lokális társadalmat a globális római birodalomnak. Éleslátása zavarta kora szűk látókörű politikai- és vallási vezetőit, ezért halálra ítélték. De az általa bírált pusztító folyamat következményeként Krisztus után 79-ben Titusz hadserege teljesen megsemmisítette a „szent” várost és az egész országot. A rombolás folyamata, ha egyszer beindul, akkor nem áll meg, és következményei beláthatatlanok az amúgy is korlátolt gondolkodású vezetők számára, akik ahelyett, hogy értelemben és erényben elöl járnának, példát mutatván a rájuk bízott nemzetnek, csalásban, lopásban és félrevezetésben remekelnek. A helyzet, annak ellenére, hogy reménytelennek látszik, mégsem az. A tudás, a józan ész, a gondolkodás lehet a megoldás. Ne féljünk használni ezeket!
Dr. Szakács Ferenc Sándor