[Magveto] 2008. 02. 03.

[magveto at www.communio.hu]

Szof 2,3; 3, 12-13
Zs 145
1Kor 1,26-31
Mt 5,1-12a

Egy ember egy nap azt mondta nekem: ’nem leszek keresztény, nem vagyok birka, hogy nyáj legyek. Nem vagyok olyan, mint a többi. Egyedi vagyok.’

A dolgoknak többféle olvasata van. Szofóniás nem akarat nélküli bárgyú birkákról beszél, hanem olyanokról, akik legelnek és lepihennek, és akiket senki sem zavar. Ki ne vágyna erre? Megkapja ő is, a körülötte levők is, amire szüksége van, ételt és pihenést, és a békességet. A világ szemében balgaságnak tűnik a birka-lét; mert azt a világként értelmezi: gondolkodás nélküli tömegek irányításának. A keresztény számára a birka lét mást jelent: a gondviselést. És tudjuk, hogy egyediek vagyunk, mert a jó Pásztor a nyáj minden egyes tagját számon tartja és nevén szólítja. Ennyire egyediek vagyunk. Tudunk-e arról, hogy ennyire egyediek vagyunk és ennyire szeret minket Isten? Bedőlünk-e a világ tetszetős magyarázatainak, vagy megpróbáljuk meglátni a lényeget a dolgok mögött?

Azt, hogy boldogok a lelki szegények, boldogok, akik sírnak, boldogok, a szelídek, boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, az irgalmasok, a tiszta szívűek, a békességszerzők, akiket üldöznek az igazságért? Azt, hogy Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga és gyönge, alacsony és megvetendő?

„Keressétek az Urat!”

- Marian -