[Magveto] 2008. 04. 02.

[magveto at www.communio.hu]

Április 2.

„Urunk, Istenünk évről-évre megemlékezünk Húsvét szent titkáról, amellyel helyreállítottad az ember eredeti méltóságát, és megadtad a föltámadás reményét…” A mai napi könyörgés ezzel a mondattal kezdődik. Igaz, hogy érvről-évre megemlékezünk Húsvét szent titkárról, de ez nem fénymásolat, nem muzeális tárlat, hanem a jelenbe hozott élő valóság.   Évről évre érettebben, személyesebben, igazabb közösséggé válva ünnepelhetjük Húsvét szent titkát. Az idei Húsvét igazán megmutatta országosan is, helyi viszonylatban is, hogy nem harsogó napfény mellett is, nem zavartalan társadalmi légkörben is lehet Urunk föltámadását ünnepelni, sőt úgy tűnik, a korábbi évekhez képest megújult mértékben, rangosabb részvétellel váltunk idén erre érettebbé, alkalmasabbá. Ha képben fejezném ki magam, egy felfelé nyíló végtelen kúp alkotója, a „húsvét-vonal” mentén, évről évre új szinten, új látásmóddal, új érzékenységgel ünnepelhet az egyes ember is, és mi ezt tapasztaltuk közösségi szinten is.

Nem vitás, hogy Isten valóban képes arra, és akarja is, hogy helyreállítsa az ember lelki méltóságát. Taxative felsorolva ennek három területe a szenvedés, a halál és a bűn problémájának húsvétias feloldása. Semmilyen emberi filozófia, ideológia, taktika nem tudja ezt a három legnagyobb emberi problémát feloldani. Valami értelme kell, hogy legyen az Isten kezéből elfogadott szenvedésnek, mert Jézus is vállalta. Olyan titok a szenvedés, amelyre a Katolikus Egyház Katekizmusa szerint csak a Biblia egésze tud válaszolni, kiragadott részletei nem adnák meg a teljes megnyugvást. A halál kell, hogy rányisson az örök életre, lásd erről bővebben a Spe salvi körlevélnek az örök életről szóló nagyon mai fejtegetését, és az ítéletről szóló gyakorlati útmutatását. Az ember eredeti méltóságának legcsúnyább aláaknázása a bűn, a bűnösség. Meghökkentő, hogy nem egy fiatal micsoda önérzeti önmegvetésben, önutálatban, kisebbrendűségi érzékben él, ezért is viselkedik olyan zaklatóan, infantilis
 an. Ugyanakkor láttunk katekumenátust vállalt, nagyszombat éjszakáján keresztelkedett felnőtteket, gyóntatószék körül tolongó férfiakat, sőt számos fiatalt is, akik tekintetét, magatartását egyszerűen megszépítette, fölragyogtatta a kapott kegyelem. Az a nagy-nagy remény, amiről XVI. Benedek pápa beszél a reményről szóló körlevelében, a Feltámadás, a Krisztus megszerezte föltámadásunk reménye. Az annyira szükséges kisebb-nagyobb reményeinket igazából ennek a nagy reménynek a távlata, beteljesülésének biztos valósága, Krisztus feltámadásában garantált mintája tudja igazolni és fedezni.

Ezért az idézett napi könyörgést folytathatjuk: „Kérve kérünk, add, hogy amit hittel ünneplünk, azt örök szeretetedből elnyerjük.” A most folyó húsvéti ötven napban ezt ünnepeljük, ettől frissül meg a lelkünk, ettől nem levert, nem kiszolgáltatott, hanem életteljes a mindennapi küzdelmünk.

Brückner Ákos Előd O.Cist.