From magveto at www.communio.hu Sat Sep 1 23:45:02 2007 From: magveto at www.communio.hu (magveto at www.communio.hu) Date: Sat, 1 Sep 2007 23:45:02 +0200 (CEST) Subject: [Magveto] 2007. 09. 02. Message-ID: <20070901214502.0C5B4484DF@communio.hcbc.hu> Szeptember 2. Ezen a nekünk olyan emlékezetes szeptember 2-án (hiszen valószínűleg ezen a napon halt meg Szent Imre, és biztosan ezen a napon szabadult fel 1686-ban Budavár), ráadásul, ezen a szeptemberi első vasárnapon egyértelműen az alázatra tanít a liturgia. Bizonyára elmélkedve, prédikálva átgondoltuk már, hogy mi ez a sajátos erény valójában (Szent Bernát szerint az alázat: a nagyon józan önismeret, önfelmérés erénye: ki az Isten és Hozzá képest ki vagyok én?). Talán Gulyás Zsolt atya Adoremus füzet-béli láttatásából felmértük azt is, hogy jelenkorunkban mennyire nem népszerű, sőt ellenhangolt a közgondolkodás ezzel a csaknem isteni erénnyel szemben, ugyanakkor lehetetlen tagadnunk a történelmünkben nyilvánvalóan igazolódó érvényét. A tanév, munkaév kezdetén, a budapesti Városmisszió küszöbén észre vehetjük a mai napi tanítás élet-értékét, számunkra ajándékos voltát. Hiszen nyilvánvalóan jobb egy centiméterrel mélyebbre hajolva bemenni az ajtón (főként a betlehemi Bazilika alacsony kis kapuján szemléltetve ezt), mint fél centiméterrel magasabban hordani fejünket. Igazában az tud ismereteket befogadni, megérteni, megtanulni, és azok nyomán nevelődni, alkotni, akiben megvan a méltóságteljes alázat mai vetületeként hangoztatott nyitottság. Nyitott az, aki már rájött arra, hogy önnönmagán túl is van világ (diák-zsargonban, hogy „nem ő nyalta hegyesre a Kheopsz piramist”). – Az veszi fel időben a munkalapot, és az fogja építeni, becsületesen uralma alá hajtani, vagyis pásztorolni a világ egy csöppnyi rábízott szektorát, aki odaadó szívvel végzi köteles és önként vállalt munkáit. Aki a pásztor módján fantáziát talál a szolgálatban és nem csak a béres-pénzt keresi. – Aki pedig a Városmisszió nagy lehetőségét és mindjárt ránk köszöntő áldását kívánja befogadni és köreinkben kívül-belül másokkal megosztani, annak a Szentimrevárosból elszántan felkínáljuk: keressük együtt a „kis út” igazságát és realitását, mert Lisieuxi Szent Teréz szemléletében a kis út könnyen odavezeti vállalóit, hogy a „szeretet mindenre képes”. Mindenre, ami Istennek kedv es és az embernek üdvös (egészséges) Brückner Ákos Előd O.Cist. From magveto at www.communio.hu Mon Sep 3 19:14:23 2007 From: magveto at www.communio.hu (magveto at www.communio.hu) Date: Mon, 03 Sep 2007 19:14:23 +0200 Subject: [Magveto] 2007. 09. 03. Message-ID: <46DC40EF.9060801@communio.hcbc.hu> 1Tessz 4,13-18 Zs 95 Lk 4,16-30 Jézus az igazat mondta akkor is, amikor úgy találta a hallgatósága, hogy kedves szavakkal beszél, és az igazat mondta akkor is, amikor a hallgatóság az elé tartott tükörben nem a legkedvezőbb képet látta magáról. Az emberi ítéletalkotás fordulékony, de maga az Igazság örök. Megmarad azok között, akik figyelmesen hallgatják ? mint eleinte a názáretiek -, de kivonul onnan, ahonnan elüldözik. Föltárja magát mindenkinek, nyíltan beszél, jelenlétével megajándékoz minket, de rá nem erőlteti magát senkire. Szelíd és alázatos szívű. Jézus mondja magáról: ?Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet?? - Marian - From magveto at www.communio.hu Wed Sep 19 20:54:12 2007 From: magveto at www.communio.hu (magveto at www.communio.hu) Date: Wed, 19 Sep 2007 20:54:12 +0200 Subject: [Magveto] 2007. 09. 17. Message-ID: <46F17054.303@communio.hcbc.hu> ?Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok?? (Lk 7, 7) Az Evangélium újra visszatér az örökzöld témához: a hatalomhoz. A mai keresztények hajlamosak arra, hogy azt képzeljék: az Evangélium elhatárolódik mindattól, ami a világban nap mint nap végbemegy. Hajlamosak arra, hogy azt gondolják: az evangélium az ideális világ eljöttéről ír, és semmi köze a valós élethez. És épp itt van a hiba, mondhatjuk úgy is, hogy hatalmas hiba. Az Evangélium, Isten kinyilatkoztatása nem esti mese gyerekeknek, nem felületes igazságok gyűjteménye, amelyeket demagógok használhatnak céljaik elérésére ott és akkor, amikor éppen akarják. ?Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok?? (Lk 7, 7) A százados, akinek az Emberfia épp meggyógyítja a gyerekét, hatalom alatt álló ember. Felettesei is vannak, beosztottjai is, parancsot kap és parancsot osztogat. Az Evangélium sorai szerint ő mégis emberséges maradt, sikerült megőriznie józan ítélőképességét és emberszeretetét. A hatalom ugyanis nem azért van, hogy visszaéljenek vele. A hatalom és a vele járó hatalomvágy a keresztény ember örökös kihívása. Nem lehet megszabadulni tőle. Minden korban és minden időben jelen volt és jelen van. Eltereli a figyelmet a kereszténység lényegéről. Mint tudjuk, a hatalomvágy az Emberfiának sem volt ismeretlen. A sátán őt is többször megkísértette. Az abszolút hatalmat neki is felajánlotta. Ugyanezt ajánlja fel minden egyes kereszténynek: uralkodj a másikon, alázd meg, tipord porba a többi embert. Pápák, papok, püspökök, hívek, szerzetesek, politikusok, állami alkalmazottak napi kísértése ez ? senki sem kivétel. A hatalomvágy előtt kevés kereszténynek sikerült bölcsnek maradnia. A történelem tele van a hatalomvágy negatív gyümölcseivel. A hatalom, a hatalmi visszaélések, a hatalom idealizálása és ideologizálása mélyen beégetődött az emberi történelem hasábjaira. Vér, halál és agresszió, kerékbetört emberi sorsok jelennek meg ott, ahol a kereszténység elvesztette lényegét és a hatalom vágya váltotta fel az evangéliumot. Elég, ha a keresztes háborúkra és a középkori keresztény hatalmi harcokra gondolunk. De ne higgyük egyetlen percig sem, hogy mindez csak a múlté. A hatalomvágynak ma is számos ember áldozatául esik. Az értékek átértékelődnek: az álkereszténység maszkja alatt számos esetben a hatalom konzerválása válik a legfontosabb feladattá. Alázatosság és ima maszkja alatt a beteges és kicsinyes hatalmi harc válik számos vezető és csatlósai legfontosabb céljává. A hatalomvágy kísértése nem az evangéliumi múlté, nem a ködös jövőé, hanem a máé, a jelené. Állandó jelen jellemzi a sátán és az ember ezen kedves vétkét. Nagyon kevesen tudtak és tudnak ellenállni. Mindazok, akiknek ez nem sikerül, gyakran Isten nevével, az Emberfiára hivatkozva ideologizálják hatalmi csörtetésüket. Bölcs mondásaik hátterében viszont csak hatalomvágyuk húzódik meg. ?Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok?? (Lk 7, 7) Krisztus megadja a választ: aki az első, az legyen az utolsó, így szolgálja Isten alkotását, az embert és annak életterét. A kereszténység csak erről szólhat. Nem lehet Isten neve alatt gyilkolni és hódítani, rabolni és erőszakoskodni, emberi sorsokat derékba törni. A hatalomvágy, még akkor is, ha isteni hivatással próbáljuk tisztára mosni, destruktív és káros, egyáltalán nem evangéliumi értékek hordozója. Nem lehet evangéliumi értékekről beszélni ott, ahol a kereszténységet csak a magánkarrier építésére használják, ott, ahol az életstílus egészen más értékekről árulkodik. Akinek szeme van, lásson, akinek füle van, halljon - olvassuk a Szentírásban. A hatalomvágy negatív gyümölcsei számos sebet ejtettek a kereszténységen évszázadokon keresztül. Ez a folyamat korunkban tovább folytatódik. Hogy kiderüljön ki a ?nagyobb?, a ?tanítványok között? pénzt pénzre, hatalmat hatalomra, befolyást befolyásra halmoznak. Így gyakran válik a vallás és mindaz, amit az Evangélium képvisel egyéni üzérkedések célpontjává. A hatalom önmagában nem rossz, mivel fentről származik. Célja az ember szolgálata. Nem az ember van a hatalomért, hanem a hatalom az emberért. A hatalom minőségét az dönti el, hogy tartalmát a ?lét?, vagy a ?birtoklás? képezi. (Ünnepélyes bevonulása után az Emberfia sokakat kiűz a Templomból. Ők a szakrális teret ?latrok barlangjává? degradálták. Mindennek megvolt az ára: hány galambot kellett az újszülöttért feláldozni, mi volt az ára az isteni kiengesztelésnek, mennyit kellett fizetni azért, hogy eredményesen meggyógyulhasson az ember, és így tovább. A Templomban a profit hajszolása átvette a főszerepet ? minden más csak másodlagos lett.) A business kereszténység párhuzamosan él és fejlődik az evangéliumi értékekre épülő kereszténységgel. Épp úgy, mint 2000 évvel ezelőtt, elválaszthatatlanok egymástól. Dr. Szakács Ferenc Sándor