From idozsa at communio.hcbc.hu Mon Jan 1 23:45:01 2007 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Mon, 1 Jan 2007 23:45:01 +0100 (CET) Subject: [Magveto] 2007. 01. 02. Message-ID: <20070101224501.9DE344578A@communio.hcbc.hu> Magvető 2007. jan. 2. „A föld minden határa látja üdvözítő Urunknak jóságát” Ez a zsoltárrészlet válaszol a mai szentlecke üzenetére, az 1 Jn 2 levélrészletre. Ez a szakasz ugyanis arra tanít, hogy maradjunk meg Istenben, hogy amikor majd megjelenik „bizalommal lehessünk iránta, és ne szégyenüljünk meg az ő eljövetelekor”. Az képes megmaradni Istenben, aki meglátta és megtapasztalta jóságát. A 2007. polgári év első munkanapján éppen azt keressük, mi a mi szerepünk abban, hogy a föld minden határa láthassa üdvözítő Urunknak jóságát?! A budapesti városmisszió évében ennek eszköze lehet a Szent Erzsébet év megélése. A világszerte legismertebb magyar szentünk mind az életszentség terén, mind a családszeretetben, mind a nagylelkű karitász vonalán máig érvényes példaképünk. Plébániánk – a hasonló Szent Imre templomokkal összefogva – Szent Imre születése millenniumára is odafigyel. Mint ciszterciek, a magyar Populesco: Brenner János Atanáz tiszta eszményképét is megszívleljük vértanúságának 50. évfordulója küszöbén. Ők hárman olyan bölcsek az életszentségben, hogy nyomukban közelebb kerülhetünk Krisztushoz 2007-nek még a hétköznapjaiban is. Erzsébetes nagylelkűséggel, Szent Imre keménységével, Brenner Jánosi elszántsággal teszünk annyit, amennyit tudunk Isten segítségével. Így járulunk hozzá üdvözítő Urunk imádásához és világunk gyógyításához. Brückner Ákos Előd O.Cist. From babos at communio.hcbc.hu Thu Jan 4 07:01:58 2007 From: babos at communio.hcbc.hu (=?UTF-8?B?QmFib3MgVGFtw6Fz?=) Date: Thu, 04 Jan 2007 07:01:58 +0100 Subject: [Magveto] 2007. 01. 03. Message-ID: <459C9856.6060104@communio.hcbc.hu> 1Jn 2,29 - 3,6 Zs 97 Jn 1,29-34 A mai nap liturgikus olvasmányaiban minden a Megváltóra mutat: Ő a középpont, Ő a Forrás és Ő a cél. Nélküle semmi sincs. Ő emberi módon - bár sejthető léte és természete -, de nem megismerhető, Keresztelő János is mondja: ?én nem ismertem őt?. De Ő nyilvánvaló módon megmutatta magát és János eztán már így szólhatott: ?Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.? Az élő Isten jelenléte nyilvánvaló a világunkban: aki belőle merít, az Igazságból merít, aki Felé indul, az Úton jár, aki Benne él, az Szeretettel él. Ő az Egyetlen, élő és igaz Isten. Aki látta Őt, életével tanúságot tehet Róla. A zsoltárossal együtt benne ujjong a föld és minden lakója, a teremtett világ együtt ünnepel. Nélküle semmik vagyunk, legföljebb porszemnyi, elillanó emberi erőlködés. Őbenne Isten fiai vagyunk. - Marian - From babos at communio.hcbc.hu Fri Jan 5 18:43:56 2007 From: babos at communio.hcbc.hu (=?UTF-8?B?QmFib3MgVGFtw6Fz?=) Date: Fri, 05 Jan 2007 18:43:56 +0100 Subject: [Magveto] 2007. 01. 05. Message-ID: <459E8E5C.4060902@communio.hcbc.hu> 2007. január 5. Jn 1, 43-51. Jöjj, kövess engem! Hangzik el Jézus szava Fülöpnek. Úgy találja a meghívott, hogy a VALAKIT megtalálta. Natanael is érkezik, bár ?Jöhet-e valami jó Názáretből?-lel érkezik. Jöjj, nézd meg! Szól Jézus. --- Fülöp odaadása vagy Natanael kétkedése van benne? Indulásnál még mindegy. De tudnom kell, hogy Ő hív engem is. Kezemben az evangéliummal, szívemben az Eucharisztiával, Vele kell élnem. Átvennem felelősségtudatát, megtanulnom emberszeretetét, és így aktív apostollá válnom. Hitemmel, imámmal, szeretet cselekedeteimmel, azaz egyszerűen: tanúságtételemmel. Nem hallod? ?Jöjj, kövess engem!? Gyulay E. From babos at communio.hcbc.hu Wed Jan 17 19:09:36 2007 From: babos at communio.hcbc.hu (=?UTF-8?B?QmFib3MgVGFtw6Fz?=) Date: Wed, 17 Jan 2007 19:09:36 +0100 Subject: [Magveto] 2007. 01. 17. Message-ID: <45AE6660.4040209@communio.hcbc.hu> Január 17. ?Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint? (Zsid 7, 17) Nagyon érdekes idézetet rejt magában a Zsidókhoz írt levél. Melkizedeket párhuzamba állítják az Emberfiával. Ki is volt ez a Melkizedek? Neve nem mást jelent, mint ?az igazságosság királya?. Megjelenik az Írásban apa és anya nélkül, nemzetségtábla nélkül -gyakorlatilag nem tudunk róla semmit. Első olvasásra kissé bizonytalanságot sugall. Egy pap, akinek még nemzetségtáblája sincs, mégis úgy jelenik meg, mint az Emberfiának az ószövetségi párhuzama. Melkizedek az ?örök pap?, a Szentírás egy olyan szereplője, aki a semmiből jön, és az ismeretlenbe távozik. Mégis az igazságos gondolkodásmód, a közhasznú tevékenység, az állandó igazmondás és egy olyan lelki alkat megtestesítője, aki derűsen fogad mindent, ami éri. Annak a prototípusa, Aki az Újszövetség kezdetén, az inkarnáción keresztül, elemi erővel robban be az emberiség történelmébe, és feje tetejére állítja a sztereotípiákat, teljesen új értelmet ad az emberi életnek. Az Emberfia szálka volt kora képmutató méltóságainak a szemében. Tanított, gyógyított és bölcsen tevékenykedett a profitszerzés legkisebb jele nélkül. A hatalmasságok szemében teljesen értelmetlennek tűnő tanításai viszont kiváltották ellenfelei rosszallását, így az ellene beindított propaganda vége nem lehetett más, mint a halál. De a Melkizedek rendje szerinti Emberfia nem ragaszkodott görcsösen az életéhez. Továbbra is vállalta gondolatai, szavai és cselekedetei egységét, az autentikus lét bölcsességét ? még a halál biztos tudatában is. ?Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint? (Zsid 7, 17) A Melkizedek rendje szerinti papság a történelem színpadán állandóan jelen volt és jelen van. Ismérvük az autentikus lét keresése, és emiatt a társadalom hatalmasságainak az irántuk tanúsított megvetése. Olyan értékeket hirdetnek és élnek meg, amely az emberi akaraterőtől függ: őszinteség, méltóságteljesség, jóindulat, komolyság, keresetlenség, nagylelkűség. A fát a gyümölcséről lehet megismerni. Marcus Aurelius császár azt írja elmélkedéseiben, hogy ?csak tőlem függ, hogy istenem és szellemem ellenére semmit ne kövessek el?. A kereszténység évszázadain keresztül ezek az értékek gyakran feledésbe merültek: a hatalom élvezete, a fukarság és az önzőség, a tömegek butítása és a gőg ambivalens Isten- és világképet eredményezett, mely elhomályosítja a Melkizedek-prototípus lényegét: a nagylelkűséget, egyszerűséget, lelki nyugalmat, gáncsoskodástól mentes életet. A mai társadalom nagy problémáinak gyökere a múltban keresendő. A szavak, a máz fontosabb, mint a tett és a józan ész ítélőképessége. Az igazságosság mosolyognivaló butasággá degradálódott. A hazugság pedig művészi szintre fejlődött. ?Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint? (Zsid 7, 17) Amire az ember gyakran gondol, az meghatározza a gondolkodásmódját, mert a képzetek mintegy átitatják a lelket. Amire minden egyes lény tör, abban a célja ? írta majdnem két évezreddel ezelőtt Marcus Aurelius. Ahol az ember célja, ott a haszna és a java. Az értelmes lény java a közösség ? folytatja a ?pogány? császár. Ezekből a ?pogány? sorokból sokat tanulhatunk. Az Emberfia azt említette keresztre feszítése előtt, hogy ?ahol a kincsed, ott a szíved?. Fontos lenne ezeket a gondolatokat ötvözni, és komolyan mérlegelni. A hatalmasok gőgös mámorukban ?kommunikációnak? nevezik a hazugságok zavarát, ?gazdasági fejlődésnek? a világ kizsákmányolását, ?reformnak? az emberek gátlástalan elszegényítését és tömeges elpusztítását. Minél esztelenebb a cél, annál embertelenebbek a következmények, annál nagyobbak a hazugságok, melyek mindezt tompítják és eltakarják. Az ördögi kör egyre terebélyesedik, életterünk egyre nagyobb veszélybe kerül, míg Melkizedek példája egyre inkább ködbe vész. Ne értsük félre: nem fehér-fekete a világ. Nincsen ?jók tábora? és ?rosszak tábora?. Az ember ? szabad akaratából kifolyólag ? képes jó és rossz célokat követni. Ma ? a nagy médiaricsaj hatása alatt ? sokkal nehezebb, mint bármikor, hogy céljaink tiszták és becsületesek legyenek, gondolataink ? melyek meghatározzák gondolkodásmódunkat ? érettek és komolyak legyenek. Egyéni felelősségünket nem tudjuk babonás szokásokkal Istenre visszaruházni. Egyre inkább bizonyossá válik, hogy mindaz, ami körülöttünk van, az bennünk is létezik és ha nem tanuljuk meg Isten- és világképünket megfelelően meghatározni, akkor játékszerei maradunk azoknak az erőknek, melyek számára Melkizedek példája nem más, mint a buta és tehetetlen emberek kinevetnivaló fantomképe. Szakács Ferenc Sándor From idozsa at communio.hcbc.hu Wed Jan 17 23:45:01 2007 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Wed, 17 Jan 2007 23:45:01 +0100 (CET) Subject: [Magveto] 2007. 01. 18. Message-ID: <20070117224501.BEC2E45542@communio.hcbc.hu> 2Kor 10,17 - 11,2 Zs 44 Mt 25,1-13 Az okos szüzek és az ostobák nem sokban különböztek, amikor elindultak az éjszakába; mindegyiknek van olaj a lámpásában. Amikor aztán az olaj kifogyott, akkor mutatkozik meg, hogy kik azok, akik tovább gondoltak annál a helyzetnél, amiben éppen vannak. Az okosak nemcsak az elindulásra gondoltak, hanem az esetleges várakozásra is – ezzel készültek a megérkezésre. Irányultságuk éles határvonalat húz közéjük, amelyet kifejez az is, hogy nem adnak olajat annak, aki nem gondolt a továbbiakra. A mi szívünk a tíz szűz. Ami bennünk az örökkévalóságba tekint, az oda belép, ami nem, az kint reked. Nincs keveredés, éles és határozott vonal húzódik meg az okos és ostoba rész között. Ez nem ítélkezés, ez a dolgok természete: ami szeretet az a Szeretethez jut, ami nem, az nem. Ami bennünk Istenre irányul, az minket Őfelé vezet; ami nem, az elvezet Felőle. - Marian - From idozsa at communio.hcbc.hu Thu Jan 18 23:45:01 2007 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Thu, 18 Jan 2007 23:45:01 +0100 (CET) Subject: [Magveto] 2007. 01. 19. Message-ID: <20070118224501.CF29145A6C@communio.hcbc.hu> Január 19. „Azután fölment a hegyre. Magához hívta, akiket ő akart, és azok odamentek hozzá. Kiválasztott tizenkettőt…” (Mk 3, 13) Az Emberfia tanítványokat választott ki. Tizenkettőt. Máig is misztérium, hogyan kerülhetett közéjük egy áruló. A kiválasztottak közül az egyik, alkalmas pillanatban – holmi pénzért – elárulta mesterét. Júdás az árulás prototípusává vált. A jót rosszal honorálta, halálra adta azt, akinek talán mindent köszönhetett. Meghúzódott a tizenkettő között és várt. Ismerte a közösséget belülről, trójai falóként része volt az Emberfia legközvetlenebb környezetének. „Azután fölment a hegyre. Magához hívta, akiket ő akart, és azok odamentek hozzá. Kiválasztott tizenkettőt…” (Mk 3, 13) Az Emberfiát, a Szentírás szavai szerint, nem érte váratlanul az árulás. Hiszen ő nagyon jól ismerte az embert. Mephisto és Faust ugyanazon ember része. És néha Faustot legyőzi az árnyoldala. Az árulás minden ember életének része, mondhatni úgy is, hogy sorsunk aktív szereplője. Az áruló saját gazságát csodálatosan meg tudja magyarázni: külön elméletet gyárt önmaga rehabilitációjára. Júdás csókkal árulja el mesterét. Nem törődik a jó ízléssel: odamegy, odahajol, és csókot lehel az arcra. Tettének következményeivel tisztában van: tudja, hogy az, akit megcsókol, meghal. A gyilkos csók viszont megtörténik. Valakit, aki egyszerű, jó, tiszta, komoly, kendőzetlen, igazságszerető, istenfélő, jóindulatú, szeretetteljes, kötelességtudó volt, halálra ítélt. Összejátszott a gyilkosokkal, azokkal, akik már rég le akartak számolni ezzel az értelmetlen és érthetetlen Istenemberrel. Az Emberfia mégsem lepődik meg. Nem haragszik, mert a harag észellenes. Elvégre minden velünk kapcsolatos fog almunk változó. Hol az az ember, aki véleményét soha nem változtatta? Marcus Aurelius „pogány” császár azt írja elmélkedéseiben: „emberi tulajdonság azokat szeretni, akik bántanak minket.” „Azután fölment a hegyre. Magához hívta, akiket ő akart, és azok odamentek hozzá. Kiválasztott tizenkettőt…” (Mk 3, 13) Az árulás viszont megpecsételi az árulót. A júdáscsók immár fogalommá vált. Az áruló nem szabadulhat tettétől, és ha sikerül is elkendőznie cselekedetét, árulása üldözni fogja. Júdás lelkiismerete zaklatása elől a halálba menekült. A pénz, amiért mindezt tette, nem boldogította. A pillanat hevében talán úgy tűnt, hogy ő lett a győztes, és ebből az egész érthetetlen históriából neki sikerült profitálnia a legjobban. De lelke nem hagyta, hogy zavartalanul élvezhesse árulása gyümölcsét. A tőle elidegenedett emberek nem gyászolták meg halálát. Alig tűnt fel valakinek öngyilkossága. Az árulás leginkább az árulót sebzi meg. „Azután fölment a hegyre. Magához hívta, akiket ő akart, és azok odamentek hozzá. Kiválasztott tizenkettőt…” (Mk 3, 13) Mai világunkban hemzsegnek a júdások. Ha az Emberfia ma választana ki tizenkettőt, akkor előfordulhat, hogy nemcsak egy árulná el őt. Az arány talán sokkal rosszabb, mint annak idején. Az árulás lassan erénnyé válik, mivel a szó elvesztette a szentségét és az ígéret a komolyságát. A külső káosz zavart okoz az emberi lelkekben. A mindennapossá vált hazugságözön látszólag felhatalmazza az egyént az árulásra. A pillanat hevében talán úgy tűnik, hogy az árulók profitálnak aljas tetteikből. De közben hatalmas emberi károkat okoznak maguk körül, és saját lelkükben is. A lelkiismeretet nehéz elhallgattatni. Júdás esete jól példázza az áruló sorsát. Lelke kiszárad, emberi mivolta elértéktelenedik, gondolatai, szavai és tettei eltávolodnak egymástól. Korlátozva érzi magát, mert korlátozottak a szándékai, és ez haragot, gyűlöletet és gőgöt szül. „Azután fölment a hegyre. Magához hívta, akiket ő akart, és azok odamentek hozzá. Kiválasztott tizenkettőt…” (Mk 3, 13) Ha az Újszövetség egyik főszereplője éppen egy áruló, ne gondoljuk egyetlen percig sem, hogy a körülöttünk zajló társadalmi folyamatok mentesek lennének az árulóktól. A júdáscsókok naponta megtörténnek. Az ember ugyanaz maradt. Szakács Ferenc Sándor