[Magveto] 2006. 11. 02.

[Dozsa Istvan]

2006. november 2.

„Azzal a kereszténnyel, aki csak úgy tud boldog lenni, ha tagadja a remény egyetemességét, mert csak így lehet biztos abban, hogy a pokol teljesen tele van, nem akarunk vitába szállni… De ellenszolgáltatásként azt szeretném kérni, engedjék élni azt a reményt, hogy Isten teremtésre irányuló üdvözítő cselekvése sikerre jut. Bizonyosságra nem tehetünk szert, de a reménynek van alapja. Ez az oka annak, hogy az Egyház, bár oly sok embert szentté avatott, azt soha egyetlen emberről sem jelentette ki, hogy kárhozatra jutott.” Hans Urs von Balthazar ezzel a kérdéssel foglalkozik három rövidebb értékelésében a „Mit szabad tennünk” c. írásában ( Sík Sándor  kiadó 2006. 137. old.) A neves teológus nem tagadja egyetlen percig sem a pokol létezését, sőt aláhúzza a Bibliának, majd személyesen Jézusnak is azokat a keményen figyelmeztető megjegyzéseit, amelyek vissza akarnak rettenteni mindegyikünket a kárhozattól. Senki sem lehet fölényes a saját üdvössége, kárhozata kérdésében. (Jellemző, 
 hogy akik a pokolba képzelnek el másokat, magukat sohasem sorolják a kárhozottak közé.) 

Krisztus azonban megrázó áron szerzett fényes megváltásával teljesen magára vállalta bűneinket (2Kor 5,20) és így megváltása annyira egyetemes, hogy legalább az egyetemes remény kell mindnyájunkban éljen, hogy „hatalommal ruháztad fel őt minden test felett, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon” (Jn 17, 2). Ezeket a mindent, mindenkit hangsúlyozó bibliai helyeket olvassa össze a szerző idézett műve 135-136. oldalán 

Jogos tehát, hogy amikor gyertyát gyújtunk előrement testvéreink sírján vagy képe előtt, akkor az üdvösség reményével imádkozzuk értük a Miatyánkot, és kérjük az egyedül üdvözítő Istentől: „Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik”

De magunktól nem lehetünk felületesen elbizakodottak – legalább önmagunk sorsát illetően nem, - hogy Isten mindenkit úgyis üdvözít, mert hiszen ő „hivatalból” olyan jó és irgalmas. Senkit nem avathatunk szentté magunktól, és nem rajzolhatunk a mennyországról olyan naiv, relativizáló, fáradtan jóakaratú képet, mintha az üdvösség mindenkinek kijárna –  mert az üdvösség egyedül Isten ajándéka  És igazán kérnünk kell ezt magunk és minden úton lévő számára.

Brückner Ákos Előd O.Cist.