[Magveto] 2006. 12. 19.

[Dozsa Istvan]

2006. december 19.

,,Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy beszéljek veled, és ezt az örömhírt meghozzam neked.” (Lk 1, 19)

Karácsonyhoz közeledvén egyre gyakrabban gondolunk Istenre, aki örömhírt közölt velünk. Az örömhír arról szólt, hogy Isten belép az emberi történelembe, eggyé válik az emberi sorssal, osztozik velünk minden jóban és rosszban. Az inkarnáció konkrét időben és helyen történt, s talán örökre elárult „valamit” Istenről. Leginkább azt, hogy Isten nem önkényes úr, nem irigy, nem ravasz, nem színlel és nem szeretetlen. Az inkarnáció központi üzenete világos: az embert gondolatainak, szavainak és tetteinek az egysége teszi „emberré”. Nem lehet egyet gondolni, mást mondani és megint mást cselekedni, hiszen ez megbomlott egzisztenciához vezet, és az ember elsüllyed a hazugságok és a csalások útvesztőjében. Az Isten által kommunikált egzisztencia mentes modern világunk arrogáns hazugságaitól, cselszövéseitől, irigységétől, ravaszságától, színleléseitől. Az örömhír nem más, mint egy forradalom: csak akkor tudsz emberré válni, ha gondolataidat, szavaidat és cselekedeteidet összhangba hozod
 . Az Emberfia halála viszont azt is megmutatta 33 évvel később, hogy hogyan viszonyultak kora vezetői ehhez az isteni üzenethez.

,,Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy beszéljek veled, és ezt az örömhírt meghozzam neked.” (Lk 1, 19)

Az isteni üzenet viszont elhangzott és vissza nem fordítható, sőt ma jobban érezteti hatását, mint valaha. A vízválasztó ember és ember között a hitelesség. A hitelesség pedig nem más, mint a gondolatok, szavak és cselekedetek összhangja. A körülöttünk levő média- és politikaipar viszont ennek teljesen ellentmond. A leggyorsabb út a sikerhez – állítják és bizonyítják – a hazugság, a csalás. Isten üzenete butaság, ne hallgassatok rá, közlik közvetlen módon. Az ember nem a teremtés koronája, hanem csak profittermelő gépezet. Joga van szavazni, joga van elhinni mindazt, amit mondunk, joga van magas adóterheket fizetni és ahhoz is joga van – ha már elviselhetetlenek a terhei –, hogy meghaljon. Csak ne nagy csinnadrattával tegye mindezt, hanem alázatos állampolgárként. A kiabálás csakis a média- és politikaiparnak engedélyezett. A mély társadalmi kapcsolataitól megfosztott emberek felületes információdömpinget kapnak. A társadalmi gyökerek szétroncsolása – úgy tűnik – a globalizál
 t világ urainak legfontosabb feladata. A politikaipar új társadalomfilozófiai alapokat fektet le és ezeket a médián keresztül tömegfogyasztásra is alkalmassá teszi. A cél, hogy a társadalom kifosztása maradjon homályban. Hogy ez hogyan következzék be, az csakis a médiaguruk találékonyságán múlik. Az embertelen kifosztáshoz, az erőforrások zavartalan kizsákmányoláshoz szükséges a kifosztandók aktív közreműködése. A gondolatok, szavak és cselekedetek egységéről kommunikáló Istent pedig a legtávolabbra kell űzni, hogy nehogy megzavarja felesleges moralitásával a degradált embereket.

,,Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy beszéljek veled, és ezt az örömhírt meghozzam neked.” (Lk 1, 19)

Az örömhírt modern világunkban nem Gábriel hozza, hanem a pénz: a profit maximalizálása. Ennek az eléréséért a gondolatoknak nem szabad fedniük a szavakat, a szavak még kevésbé kell, hogy megfeleljenek a tetteknek. A cél a profit, minden mást ennek alá kell rendelni. Istent is az inkarnációjával együtt. Még az sem számít, ha közben éghajlati katasztrófát idézünk elő, ha elolvadnak a sarkok, ha emberek tömegei merülnek alá a kevesek által létrehozott anarchiába, melyet a szegénység és gyűlölet határoz meg.
De mindezek ellenére az örömhírt elhozták, és tanúságot tettek mellette. Ez olyan igazság, melyet a reality show-k, betelefonálós műsorok, virtuális barátok, videojátékok tompíthatnak ugyan, de nem tudják meg nem történtté tenni. Mivel emberi tömegek töltik idejük felét médiumok fogságában, míg másik felét átalusszák tökéletes hipnózis állapotában, olyan emberek özönlik el a történelem színpadát, akiknek szavuk ugyan van, de önálló gondolatuk már kevesebb. A vízválasztó viszont tovább is megmarad ember és ember között: a gondolatok, szavak és cselekedetek egysége. És ez az örömhír.

Szakács Ferenc Sándor