From idozsa at communio.hcbc.hu Sun Apr 2 23:45:02 2006 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Sun, 2 Apr 2006 23:45:02 +0200 (CEST) Subject: [Magveto] 2006. 04. 03. Message-ID: <20060402214502.A3AA43FA42@communio.hcbc.hu> Dán 13,1-9.15-17.19-30.33-62 Zs 22 Jn 8,1-11 Ismerős a helyzet: mindannyian kerültünk már igazságtalan helyzetbe, sőt talán sokunk pontosan tudja, ki miatt. Megrágalmaztak minket, vagy mindenféle hazugságot állítottak rólunk. De ha ezt a legmagasabb rangúak is teszik, akkor is van menekvés. Amikor az Úr segítségül küldte Dánielt az ártatlan Zsuzsanna védelmében és az megmenekült, akkor a nép áldotta Istent, aki megmenti a benne bízókat. A felelősség kétoldalú. Az evangélium bűnös asszonya egyedül maradt Jézussal, és személyes beszélgetésük során élete fordulatot vett. Megtért a rosszból a jóra. Fontos, hogy kiderüljön az igazság. De miután napvilágra került a bűnösség, mit tennénk a rosszakarónkkal? Elítélnénk-e, mint az ószövetségi, Zsuzsannát vádló véneket... vagy megadjuk a lehetőséget, hogy Istennel találkozzon, és hagyjuk-e, hogy az Úr rávegye a jóra? - Marian - From idozsa at communio.hcbc.hu Mon Apr 17 23:45:01 2006 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Mon, 17 Apr 2006 23:45:01 +0200 (CEST) Subject: [Magveto] 2006. 04. 18. Message-ID: <20060417214501.BB9D73E060@communio.hcbc.hu> ApCsel 2,36-41 Zs 32 Jn 20,11-18 Mennyire vakok tudunk lenni: „Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!'' Amit mi elvetünk, annak értéke lehet – aki eldobja magától a keresztet, az értéket dob el magától; aki eldobja magától az engedelmességet, az a menekülést dobja el magától; aki eldobja magától a törvényt és az igazságot, az azt dobja el, amit az Úr szeret; aki eldobja magától az irgalmasságot, az azt dobja el, amivel az Úr betölti az egész földet. Hol a hitünk a megpróbáltatások során? És fölismerjük-e az Urat a föltámadás hajnalán, ha nevünkön szólít? Hisszük-e az örömhírt? Visszük-e az örömhírt? - Marian - From babos at communio.hcbc.hu Sun Apr 23 07:39:13 2006 From: babos at communio.hcbc.hu (=?ISO-8859-2?Q?Babos_Tam=E1s?=) Date: Sun, 23 Apr 2006 07:39:13 +0200 Subject: [Magveto] =?ISO-8859-2?Q?Elm=E9lked=E9s_a_k=F6sz=F6nt=E9sr=F5?= =?ISO-8859-2?Q?l?= Message-ID: <444B1301.1040504@communio.hcbc.hu> Mese a Föltámadottról (1) Mottó: Száll a madár ágról ágra, száll az ének szájrul szájra. (Arany János: Rege a csodaszarvasról) Áldom emlékét azoknak, akiktől hallottam, és elmondom, amíg mondhatom. (1) "Mikor azon a napon . . . este lett, és a helyiség ajtaja . . . be volt zárva . . . , eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: "Békesség nektek!" (Jn 20, 19) Amit Jézus itt mond, az nem más, mint a zsidók ősi köszöntése: "Shalom!" vagyis "Békesség!" Így mondják a muzulmánok is: "Szalam!" vagy "Maa' szalam!", estleg ünnepélyesen: "Alejkum szalam!", ami annyit tesz, hogy "Békesség Istentől!", ahogyan ezt szent Pál apostol is sokszor írja köszöntésképpen. Ismerős ez a köszöntés nálunk is, Magyarországon. Mifelénk így mondják: "Áldás, békesség!", és leginkább a református atyafiak körében hallható. Csak azt ne képzelje valaki, hogy reformátori buzgólkodás eredménye ez a szokás: elterjedt már latinul egész Európában, különösen szent Ferenc "Kisebb testvérei" körében, "Pax et bonum!" alakban. Tessék csak megállni Pesten, a Ferenciek terén, és megkeresni a kiaranyozott köszöntést a templom főkapuja fölött! Hanem amikor Jézus mondja, akkor még a leggyakoribb, hétköznapi köszöntés ez: így köszön Ő, a legegyszerűbb és igazán szent alakban, amikor csodálatos módon, bezárt ajtón át érkezik! Hogyan kerülhet be éppen a köszöntés, a legegyszerűbb hétköznapi köszönés az evangéliumos könyv rövidre fogott, szűkszavú elbeszélésébe? Az a köszönés, amely magától értődik, amely másképpen talán nem is hangozhatott volna?! Hát persze hogy azért, mert nem csupán köszönés, hanem sokkal több is annál! Erről tanúskodik az ismétlés, a 21. vers: "Aztán újra szólt hozzájuk: 'Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket!'" Ezt erősíti meg szent Lukács evangéliuma is egy korábbi jelenetben, amikor a tanítványok kiküldését beszéli el: "Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: 'Békesség e háznak!' Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok." (Lk 10,5-6) Ez a magyarázat nem hagy kétséget aziránt, hogy itt valójában áldásról van szó: az érkező áldja meg azokat, akik befogadják, mint ahogy Jézus is megáldja tanítványait, mielőtt küldetésüket kimondja. Áldás ez a javából, az ősi és legegyszerűbb köszöntés szavával! És most kérdezek valami szokatlant: követhetjük-e ezt a példát mi is, mondhatunk-e áldást mindennapi köszönésünkkel? Hogyan szól az a köszöntés, amelyet egészen lélektelenül és észrevétlenül is ki tudunk mondani naponta és számlálatlanul: - Jó napot kívánok! Szerény kis áldás ez: nem hívja segítségül Istent, nem mutat a túlvilágra, nem terjed ki egész hétre, egész évre, egész életünkre! Valóságos kis áldás ez: azt mondom én, akit Jézus testvérévé és Isten gyermekévé fogadott, hogy ezzel a szívemmel, ahol Jézus szállást akar venni magának, jó napot kívánok Neked! Hívom Rád mindazt a jót, amit közös Atyánk készített Neked erre a mai napra! Akarjuk-e megáldani embertársainkat, akikkel találkozunk, válogatás és különbség nélkül, nem tekintve sem bűnt sem erényt, sem vonzalmat sem haragot, ahogy Istenünk is ad napfényt és küld esőt minden embernek?! Akarunk-e imádkozni értük életünk minden percében, ezt a nagyon egyszerű, röpke kis áldást mondva el rájuk?! Ezt az egyszerű áldást, amelyet még azok is őszinte szívvel fogadhatnak tőlünk, akiknek egészen más, sőt egészen rossz elképzeléseik lehetnek arról, hogy mitől is lesz "jó" egy reggel, egy este, egy nap, és egy egész élet! Igen, talán jó lenne így imádkozni értük, szüntelenül, nemzeti imaévünkben és életünk minden napján! Perémy Gábor