[Magveto] 2005. 09. 18.

[Dozsa Istvan]

Iz 55,6-9
Zs 144
Fil 1,20c-24.27a
Mt 20,1-16a

Azt hisszük, szeretjük Istent, és mégis milyen emberi módon gondolkodunk! Ha mi is korán reggel már a munkába állók között lennénk, kezdeti fölháborodásunk után megértenénk-e, amit a gazda mond: „Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan!” Értjük-e, hogy ő jó? 

Mit hallunk meg akkor, amikor Izajást olvassuk: „Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr.” Vajon a saját keserűségünket, miközben azt gondoljuk, hogy Isten csak takaródzik az ilyen szavakkal, amikor én vagy valaki a környezetemben szerencsétlenül járt? Vagy Pál apostollal együtt meghallom az üzenetből a szeretet hangját: „(…) semmiben sem szégyenülök meg, ellenkezőleg, teljes a bizalmam, hogy mint mindig, úgy most is megdicsőül Krisztus az én testemben, akár élet, akár halál által.”

- Marian -