[Magveto] 2005. 10. 02.

[Dozsa Istvan]

2005. október 2.

Idén a vasárnap ragyogásába, Urunk imádása fényébe olvad bele a Hozzá közvetítő őrangyalok ünneplése. 

Csodálatos megfigyelnünk azt a láncolatot, ahogy a vasárnapok sora tanít bennünket. Szent Máté évében a nyári pirosbetűs napok Isten egyes tulajdonságait, stílusát, gondviselő szeretetét és irgalmát állították elénk. Ősztől kezdve inkább nevelő szeretetével találkoztunk, ahogy pl. a Táborhegyen Pétert és társait lenyűgözte, ahogy mindjárt ez után Pétert megfegyelmezte, ahogyan bennünket a testvéri intésre késztetett, ahogyan az irgalmasság gyakorlására sürgetett, ahogyan megérttette velünk, megtérni sohasem késő, de boldog az, aki már kora hajnalban, kisgyermek kora óta az Úr szőlője munkálásának biztonságában, otthonosságában él. Legutóbb arra figyelmeztetett, hogy nem az ígérgetések számítanak, hanem a tettek. Széchenyi István mondta, hogy nehéz dolog valamit megígérni, de könnyű megtenni. Ma a szüret idején igazán szüreti hangulatú az olvasmány és az evangélium: benne van a meghívás öröme „Hadd énekeljem el kedvesemnek az én szerelmesem énekét szőlejéről” (Iz 5,1). De benn
 e van a becsapás miatti csalódottság, a méltatlan viselkedés miatti fölháborodás figyelmeztetése is: Isten az ajándékait szabadon kínálja föl, és az embernek a jól értett szabadságában, tehát szeretetben érdemes elfogadni azokat. Ugyanakkor az ilyen fölkínálás nem az önkényes kijátszás, az érdektelen közöny, a számító gonoszság játéktere. Tehát megjelenik benne a végkifejlet, az elszámolás, a november végi hangulat előszele is, vagyis a felelősségünk is: „Nos hát Jeruzsálem lakói és Juda férfiai: tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! Mit kellett volna tennem szőlőmmel, és nem tettem meg vele?” (Iz 5,4-5) 

Brückner Ákos Előd O.Cist.