[Magveto] 2005. 11. 17.

[Dozsa Istvan]

2005. november 17.
A Lukács evangélium 19. fejezetének a végén Krisztus Jeruzsálemi bevonulása van leírva.  Az Emberfia közeledik ahhoz a városhoz, amely a zsidóság központja immár évszázadok óta. Jeruzsálemben van a Templom is, mely a monoteista kultusz központja, ahol az élő Isten törvényeit őrzik. A főpapok és írástudók, akik betű szerint ismerik a törvényt, innen irányítják a nép sorsát a politikai vezetőkkel karöltve. A Szentírás szavai szerint hatalmas terheket tesznek az emberek vállára, de az ujjukat sem mozdítják, hogy ezeket a terheket elviselhetővé tegyék.
Krisztus szomorúan közeledik a főváros felé. Lelke nyugtalan. Megsiratja Jeruzsálemet, mielőtt belépne kapuin. Érdekes kép tárul az olvasó szeme elé: az Emberfia túllát a pompán és a képmutatáson. Látja Jeruzsálem vesztét, mert nem ismeri fel azt „ami békességére szolgál”. Ebben a városban, ahol a törvények fontosabbakká váltak, mint maga az ember, a képmutatás mindennapos, a csalás és ámítás hatalmas méreteket öltött. A törvények napi mormolása és görcsös betartása nem teszi jobbá az emberek lelkét, hanem hozzájárul ahhoz, hogy a törvényesség és istenfélelem maszkja alatt képmutató, falánk, mohó és józan emberi bölcsességükből teljesen kivetkőzött generációkat hozzon létre. A képmutatás és mohóság karöltve terebélyesedik el az emberek lelkében. Ünnepélyes bevonulása után az Emberfia kiűzi a kereskedőket a templomból. Ők a szakrális teret „latrok barlangjávᔠdegradálták. Mindennek megvan az ára: hány galambot kell az újszülöttért feláldozni, mi az ára az isteni kiengesztelés
 nek, mennyit kell fizetni azért, hogy eredményesen meggyógyulhasson az ember, és így tovább. A Templomban a profit hajszolása átvette a főszerepet – minden más csak másodlagos. Az utolsó szakrális terüktől is megfosztott emberek csüngnek az Emberfia szavain, míg a főpapok keresik a kedvező alkalmat, hogy ezt a rendbontót elveszejtsék.
A kereskedelem, a profit maximalizálása betört az Istennek fenntartott szakrális térbe. Jeruzsálembe érkezve az Emberfia első dolga az, hogy visszaállítja a Templom rendjét. Ez végzetes hiba. Halála már csak idő kérdése. A profit útjába állni, a nyereséget veszélyeztetni nem tanácsos. Ez nem csak Jézus korában volt így, hanem így van ez napjainkban is. A mohóság, a gátlástalan kapzsiság átgyűrűzik téren és időn. Egyetlen rendszer, egyetlen ember sem kivétel. A törvény maszkja, a vallási köntösök, a politikai ideológiák, a fogyasztói társadalom „demokratikus” eszméi mindörökké táptalajul szolgálnak a nyereségvágynak. A nyereségvágy viszont nem fér össze az emberi értékekkel, a transzcendens gondolatokkal. A szabadság, az egyenlőség, a testvériség, az emberi jogok hangoztatása közben a lényeg mindig eltolódik. A háttérben zajlik mindaz, ami a rendszert működteti: a profit maximalizálása. Ennek következtében viszont az elszegényedés egyre drasztikusabb méreteket ölt. Az emberisé
 g egy kis része arra használja az emberiség nagyobbik részét, hogy – a fejlődés jelszava alatt – módszeresen kizsákmányolja, tönkre tegye és szemétdombbá tegye életterét. A csodálatos, szépen hangzó szlogenek mögött ott húzódik a számokkal mérhető realitás.
Soha az emberiség történelmében nem volt ekkora különbség a szegények és gazdagok között, mint ma. A hatalmas gazdasági különbségek, a szegény országok folyamatos kizsákmányolása, a táplálék és az ivóvíz gyakori hiánya, az egyre nagyobb méreteket öltő munkanélküliség rohamosan növeli a társadalmak perifériájára szorult emberek tömegeit.
Az Emberfia megjövendöli Jeruzsálem pusztulását, hisz egy kultúra sem maradhat fenn, ha önmagával meghasonlik. A tradicionális értékek halála, Isten végleges kiszorítása a vég előjelei. Titus Vespasianus alig 46 esztendővel a jeruzsálemi történések után megsemmisíti a zsidó államot és leromboltatja a Második Templomot.
Kultúránk tradicionális értékei lassan eltűnnek, Isten szakrális tere nem érték többé. A profit maximalizálása nálunk is átvette a legfőbb szerepet. Civilizációnk úgy olvad, mint az álatalunk okozott globális felmelegedés következtében az Északi és Déli sark jégtömbjei. Jeruzsálem pusztulása és “fejlődésünk” fenntarthatatlanságának jelei legjobb bizonyítékai annak, hogy rossz irányba haladunk.

Szakács Ferenc Sándor