[Magveto] 2004. 11. 02.

[Dozsa Istvan]

2004. november 2.
      
      „Elkövetkezik az az idő, amikor majd eljön Krisztus, és halálát többé már nem hirdetjük, hiszen tudjuk, hogy vele együtt mi is meghaltunk, és hogy életünk őbenne van elrejtve. Megjelenik majd a dicsőséges Fő, és vele együtt a tagok is megdicsőülve fognak ragyogni, hiszen átalakítja gyarló testünket, és saját megdicsőült testéhez teszi hasonlóvá.” (Szent Bernát)
      Ennek a távlatnak, ennek a reménynek tanúságtevő ideje a liturgikus év záró hónapja, Mindenszentek hava. A minden korok és életállapotok megszámlálhatatlan szentje rámutat Urunk egyetemes és végérvényes uralmára. „Ő a kezdet, elsőszülött a holtak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben.” (Kol 1,18) Krisztus tehát ura, királya az emberiségnek és a kozmosznak.
      Hazánknak novemberben ünnepelt szentjei is őrá mutatnak. Szent Imre a tisztaságával. Boldog Apor Vilmos vértanú püspök (boldoggá avatásának évfordulója november 9.) az életáldozatával. Árpád-házi Szent Erzsébet karitatív nagylelkűségével. Szent Márton a mindvégig hűséges szolgálatával. Marchiai Szent Jakab (a csókakői győzelem „Kapisztránja”) igehirdető bátorságával. 
	Ma, Halottak napján, a Mindenszentek bizonyosságában és fényében, a fentiek perspektívájában emlékezünk előrement testvéreinkre. Az Élet Urának ajánljuk őket. Szentmisét ajánlhatunk fel üdvösségüket kérve. Elidőzhetünk sírjuknál, fényképüknél, gyertyafényben. Jó, ha átvesszük lelki örökségüket, magunkra alkalmazzuk életük tanulságát, és úgy könyörgünk értük, ahogy egykor majd mi is szívesen számítanánk testvéreink közbenjáró imáira. 

Brückner Ákos Előd O.Cist.