[Magveto] 2004. 06. 02.
Babos Tamás
babos at communio.hcbc.hu
2004. Jún. 2., Sze, 20:29:20 CEST
2004. június 2.
"Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké" (Mk 12, 27). A hétköznapok,
a liturgikus értelemben is évközi időszaknak egyhangú napjai következnek
ránk. A vizsgakészület, a nyaralás előtti hajtás, a napi feladatok
teljesítésének ideje van. De a mai szentírási szakaszok mindehhez
végtelen és végérvényes távlatot adnak. "A halottak föltámadásáról
pedig nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben,
mit mondott neki az Isten: Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és
Jákob Istene? Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké" Tudjuk, B.
Pascal ruhájába varrva viselt ezt a mondatot, mint az örökkévaló és
minket is az örökkévalóságába hívó Isten létének és mivoltának igazolását.
A szentlecke: végrendelet. A mindennel leszámoló, és elszámoló Pál
apostol írja kedves tanítványának, műve folytatójának, Timóteusnak
"...figyelmeztetlek, szítsd föl magadban Isten kegyelmét, amely
kézföltételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség Lelkét,
hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. Ne szégyelld
tehát az Urunk mellett szóló tanúságtételt, sem engem, aki fogoly vagyok
érte... Üdvözítőnk ... legyőzte a halált s az evangélium által
fölragyogtatta a halhatatlan életet... Tudom, kinek hiszek, és meg
vagyok győződve, hogy a rám bízott javakat megőrzi addig a napig." (2Tim
1, 1-12) Seregély István egri érseket idézi a 2004. június 19-i, "Ez az
a nap" - felvonulás Jézusért rendezvény meghívó írása, amit nekik
válaszolt a főpásztor: "Kedves fiatal Barátaim! Ebben a
megállíthatatlanul teljessége felé fejlődő világban egyedül az ember az,
aki saját sorsának kovácsa. Vagy sikerül, vagy elrontjuk. Tudom, hogy a
nagyvilágban nem én határozom meg az embernek szánt boldogulás
mindenkire érvényes feltételét, hanem a világ Gazdája és az ember
legnagyobb Jóakarója, a mi Urunk, Istenünk. Az én időm itt a földön már
lejáróban van, már bátran merem mondani, hogy mindenkor érdemes volt
Hozzá ragaszkodnom. Kívánom minden helyemet átvevő magyar fiatalnak,
hogy ne keresse máshol visszahozhatatlan és megismételhetetlen életében
a saját boldogulását, mint az Élet Szerzőjénél, akiben élünk, mozgunk és
vagyunk. Ez a gondolat teremjen gyümölcsöt minden igaz utat kereső
fáradozásban."
Brückner Ákos Előd O.Cist.
More information about the Magveto
mailing list