[Magveto] 2004. 01. 18.

[Dozsa Istvan]

2004. január 18.

Három csodálatosan gazdag szentírási részt kapunk ma az Egyháztól. Egyenként elegendőek lennének arra, hogy betöltsenek minket reménnyel és Isten gondoskodó szeretetébe vetett hittel életünk minden napjára.

Az életet, örömöt és reményt adó sorokból most az ajándékozást, az ingyenességet emelem ki. 

Ajándék vagyok. Isten ingyenes ajándéka magam és mások számára. Nem hívnak többé elhagyottnak, (…) hanem így neveznek: "én gyönyörűségem" (…) és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét bennem az Istenem.

Aki ezt tette velem, Ő az, aki megteszi veled is. „A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz.” Egymást kiegészítő, az Úr miatt kifogyhatatlan ajándék-forrás vagyunk egymás számára.

A kánai menyegzőn nagy szégyen éri a vendéglátót; elfogyott a bor. "Tegyetek meg mindent, amit csak mond!" – szól Mária, és a szolgák úgy tesznek. Jézus szavára pedig elmúlik a szégyen – Jézus ajándéka visszaadta a vendéglátó becsületét. Ez előképe annak a nagy ajándéknak, amit Istentől önmaga nekünk ajándékozása által kapunk.

Ajándék vagyok. Te is az vagy. Mindannyian azok vagyunk. Kibontottam-e már ezeket az ajándékokat? Ha nem, kezdjem el ma a kicsomagolást…magamon, rajtad, a többieken…

-Marian-