[Magveto] 2003. 02. 09.

[Dozsa Istvan]

2003. február 9.

Imádság


	Mikor azt gondolta, hogy már semminek sincs értelme, szíve üres volt, s minden olyan nagyon nehéz, ekkor történt valami. Hétköznapi dolog, de mégis, abban a pillanatban megváltozott a világ. 
Felszállt a buszra, fáradt volt és a keserűség, úgy érezte, tetőfokára hágott. Üres helyet keresett, lehetőleg az ablak mellett, hogy lehessen látni valamit az utcából, s ne az emberek arcát kelljen nézni. De ez a nap valamiért más volt. Mintha nem egyedül lenne. Persze, persze, a busz tele volt. Mégis, mintha most fontos lenne valakinek, de elhessegette a gondolatot. Ugyan, mik is jutnak az eszébe? S egyszer csak érzi, hogy valaki megsimogatja a kezét. Kicsi kéz, ártatlan gyermekkéz. Felnézett. A nagypapája vállán alvó gyermek felébredt. Kedves arcocskája egyáltalán nem kámpicsorodott el, mint általában, álmából felriadt gyermekeknél szokás. Szétnézett, s szeme a szembeülőre tévedt, s ekkor megsimogatta. Most, hogy a másik észrevette, rámosolygott. A simogatás, mintha Isten simogatása lett volna, a mosoly, Isten mosolya. Ez volt az első imádsága.
Nagyon sokszor imádkozunk, akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy még soha nem imádkoztunk igazán. Mikor megrendülten állunk egy virág előtt, mikor a napfelkelte szétoszlatja a sötétséget, olyan, mintha bennünk is fényesség támadna egy pillanatra, imádság. 
Nikodémus sem gondolta, hogy imádkozik, mikor Jézussal éjnek idején beszélgetésbe elegyedett. Péter anyósa is beszélgetett az Úrral, aki őt meggyógyította, és a sok-sok beteg. Zakeus, mikor a Mestert vendégül látta, mert Ő azt mondta: "Ma a te házadban kell megszállnom!", hosszasan imádkozott. No nem úgy, ahogy most gondolnánk, nem. Beszélgetett Jézussal. Igen, mindenki, aki beszélget Vele, imádkozik. S beszélgetni lehet szóval, gesztusokkal, tekintettel, sőt még a gondolat is kommunikáció lehet azok között, akik nagyon szeretik egymást.
Semmi mást nem kívánhatok, mint azt, hogy ha valaki úgy érzi; még nem érintette meg Isten, mihamarabb felismerje, hogy talán volt egy pillanat, egy gesztus, üzenet, mely személyesen neki szólt. Ekkor ne féljen kimondani: "Már imádkoztam!"

Botond testvér pálos szerzetes