[Magveto] 2002. 10. 09.

[Dozsa Istvan]

2002. október 9.


Gal 2,1 -2.7-14

	Haladunk a tökéletesség felé, de nem úgy válunk Istennek kedvessé, ahogy azt sokszor elképzeltük magunkról. Gyakran kell csalódnunk elképzeléseinkben, melyeket lelki előrehaladásunk érdekében álmodtunk meg jó előre. 
	Pál apostol szemrehányással fordul Péter felé, mert együtt eszik a pogányokkal, ami egyáltalán nem volna baj, de amikor odaérnek a többiek, úgy tesz, mintha ott se lett volna. Nem meri vállalni tetteiért a következményeket. Pedig Péter, már akkor köztiszteletnek örvendett, tekintély volt, és félreérthetetlen lelki hatalom. Mindezek ellenére Pál apostol elmondja véleményét és igaza volt. 
	Isten sokszor megmutatja gyengeségünket, és ez bármikor bekövetkezhet. Hálásnak kell lennünk érte, mert e nélkül nem ismernénk meg önmagukat. Nem is tudjuk, hogy milyennek kéne lennünk, egyedül Isten az, aki ismer bennünket. Ő az, aki szentté tesz minket.
	Tegyük meg, ami a feladatunk, és ne féljünk attól, hogy hibákat követünk el. Istennél mindig újra kezdhetjük, és ha bizalommal fordulunk felé, akkor egyszer csak szentté teszt, észrevétlenül.
	Azt hiszem, hogy az apostolok sem tudatosították, hogy szentek, fogalmuk sem volt róla. Egyszerűen tették a kötelességüket -fáradtságot nem ismerve-, egyre inkább törekedtek a szeretetre és nap mint nap megtapasztalták Isten vezetését életükben. 
	Uram! Adj erőt, hogy mindennap újult erővel tudjam tenni a jót, amit kívánsz tőlem, s higgyem, hogy jobbá tudsz tenni nap mint nap, még akkor is, ha gyakran kell csalódnom önmagamban.

Botond testvér  pálos szerzetes