From idozsa at communio.hcbc.hu Mon Mar 4 23:45:01 2002 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Mon, 4 Mar 2002 23:45:01 +0100 Subject: [Magveto] 2002. 03. 05. Message-ID: <200203042245.g24Mj1J07840@communio.hcbc.hu> Magvető 2002 03 05 Mt18, 21-35. "Nem mondom neked Péter, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!" "Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének" A szolgát számonkérő király irgalmas, elenged mindent, de hasonló lelkületet vár el megbocsátásáért a szolgától is. Pedig elképzelhetetlen a különbség a tízezer talentum és a száz dénár között. A bennünket majd számonkérő Isten a kimondhatatlan értékű bűn-adóságunkat kész elengedni, ha ott a megbánás és a jobbítani akarás szívünkben. Milyen szép a gyóntatószékből kilépő lélek! De mi hányszor többre tartjuk testvérünknek a száz dénárnyi adóságát. Nem látjuk benne "Jézust" (bármit tesztek egynek az emberek közül, nekem teszitek) Csak a megsértőt, az undokot, a részegest, a drogost, a hajléktalant. és jogot formálunk irgalmatlannak lennünk vele, velük. Mennyei Atyám is így tesz veletek. Nem kellene emberképünket és "öntudatunkat" átformálnunk?! Gyulay E. From idozsa at communio.hcbc.hu Tue Mar 5 23:45:02 2002 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Tue, 5 Mar 2002 23:45:02 +0100 Subject: [Magveto] 2002. 03. 06. Message-ID: <200203052245.g25Mj2S09491@communio.hcbc.hu> 2002. március 6. szerda Mt. 5,17-19 "Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában..." A törvények és a parancsok hozzátartoznak a mindennapi életünkhöz. Sokan azt vallják: arra valók a törvények, hogy megszegjük őket. A ma embere irtózik a törvényektől. Úgy gondolja, hogy a szabadságában korlátozzák, mikor törvényekbe és előírásokba ütközik. Pedig az Isten törvénye az Élet törvénye! Isten törvényének a megtartása az én szabadságomnak a feltétele. Szabaddá leszek a korlátaimtól és a bűneimtől. Meg"szabadulok" mindattól ami a földre húz és felfelé tekintek az Isten felé. Ezért vannak törvények. A mindenkori világi hatalomnak, az államnak joga és kötelessége a törvényalkotás. Ezzel segíti a népet, hogy jól és helyesen éljen. De csak azok az állami törvények helyesek, melyek az Isten törvényéből táplálkoznak. Ha az állami törvények beleütköznek a "Ne ölj, a Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy" vagy a többi isteni törvénybe akkor az a törvény nem helyes. Balogh Attila From idozsa at communio.hcbc.hu Mon Mar 11 23:45:01 2002 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Mon, 11 Mar 2002 23:45:01 +0100 Subject: [Magveto] 2002. 03. 12. Message-ID: <200203112245.g2BMj1D12877@communio.hcbc.hu> 2002. március 12. Jn 5, 1-16 Gyakran megtapasztaljuk, hogy "egyedül nem megy", azaz szükségünk van olyan emberekre, akik mellettünk állnak és az élet különböző eseményeiben segítenek minket. És ugyanakkor érezzük annak keserűségét is, ha nincs senki, aki mellettünk áll, akire számíthatunk. Egy ténylegesen magatehetetlen beteg szokta minden alkalommal elpanaszolni, hogy még pénzért sem hajlandó senki az udvarát rendben tartani. Valami hasonló keserűség mondatta a harmincnyolc esztendeje beteg emberrel is: "Nincs emberem!" Már akkor, Jézus korában is eléggé vádló szó volt ez a zsidó nép felé, hiszen a szeretet parancsáról ők is tudtak (Emlékezzünk csak az írástudóra, aki a legfőbb parancs kérdezése kapcsán jóváhagyta maga is, hogy a szeretet a legfontosabb.) Hát még milyen nagy vád ez ma, amikor immár kétezer esztendeje törekszik az emberiség megvalósítani az isteni törvényeket. "Nincs emberem!" - vád a ma élő keresztények felé, felénk. Hol maradunk akkor, amikor rászoruló embertársaink felénk kiáltanak, amikor a hajléktalanok, nincstelenek, szegények vagy csak szerényebben visszahúzódók nem alamizsnáért, hanem emberségért könyörögnek? Hol maradunk, mi, keresztények? Itt az ideje, hogy ez a nagyböjt fordulatot és ezzel együtt szeretetet hozzon közénk! - km - From idozsa at communio.hcbc.hu Tue Mar 12 23:45:01 2002 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Tue, 12 Mar 2002 23:45:01 +0100 Subject: [Magveto] 2002. 03. 13. Message-ID: <200203122245.g2CMj1S16120@communio.hcbc.hu> 2002. március 13. szerda nagyböjt 4. hetében. Iz 49,8-15. - Jn 5,17-30. A mai szentmise olvasmányai ismételten Istenünk irgalmas szeretetére figyelmeztetnek. Ő jobban szeret minket, mint a leggondosabb édesanya, ő nem akar mást, mint a mi üdvösségünket. Jézus mondja: Atyám szüntelen munkálkodik, és ezt teszi Ő is. Mi lehet ez az ő munkálkodása? Jézus szavai és példája alapján: A mi üdvösségünk szolgálata, hiszen azért jött, hogy életünk legyen. Isten kegyelme által szüntelen munkálkodik bennünk, rajtunk múlik, hogy Jézus példáját követve együtt munkálkodunk-e vele. Elemér From idozsa at communio.hcbc.hu Sat Mar 16 23:45:01 2002 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Sat, 16 Mar 2002 23:45:01 +0100 Subject: [Magveto] 2002. 03. 17. Message-ID: <200203162245.g2GMj1d12053@communio.hcbc.hu> 2002. március 17. Ez 37, 12b-14 Rom 8, 8-11 Jn 11, 1-45 "Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére." (Ez 37, 12). A római Szixtuszi kápolna falán egy képsorozat eleveníti fel a választott nép vándorlásának a történetét. Mózes vezeti a népet: ruhája sárga és zöld színű. A sárga szín a megígért megváltást, míg a zöld szín a reményt szimbolizálja. Mózes küldve van, mint ahogy Ezekiel is küldve van. A nép szenved: szenvedett Egyiptomban és szenved a babiloni fogságban. Isten minden alkalommal üzen az emberen keresztül: "ne félj, kinyitom sírodat, elvezetlek Izrael földjére". Az üzenet a közösségnek és az egyénnek szól. Ugyanez az üzenet elevenedik meg az evangéliumban: "Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem." (Lk 11, 11). Az üzenet örök. A századok nem koptatták el. Mind a mai napig közösséghez és egyénhez egyaránt szól: "kinyitom sírodat"... Kinyitom egoizmusod, kicsinyességed, irigységed, fukarságod börtönét. Felszabadítlak... "Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére." (Ez 37, 12). Isten, "aki van", nem a magány és a kilátástalanság istene. A börtön, a sír az olvasmányokban kettős jelentőségű. A kilátástalanság, belső feszültség, állandó nyugtalan állapot, szüntelen kiszolgáltatottság szintén lehet sír, lehet a pszichikai halál kezdete. De minél nagyobb a veszély, annál közelebb a megmentő, mondja Pál apostol alapján Hölderlin. Fordítva is igaz: minél biztosabb a metafizikai fedezék, annál közelebb a gonosz. Elég, ha Izrael magatartására gondolunk, miközben Mózes felmegy a hegyre, hogy Istennel találkozzon. Aki gyűlöletet táplál, az gyűlöletben él. A mai ember gyakran él gyűlöletben. Ez okozza részben kilátástalanságát, magányát, önzőségét... az "én görcsét". Sötét és gyanús irigység. Isten felszabadít. Felszabadít a görcs alól: "Lázár, jöjj ki!" Jöjj ki a sírodból, jöjj ki bezárt világodból. Nézd, kinyitom sírodat. Ezekiel próféta és Jézus küldetése egybefonódik, mondhatjuk úgy is, hogy kiegészíti egymást. Ugyanez a párhuzam jelenik meg művészi formában a római Sixtusi Kápolna falán is. Isten embereken keresztül működik a történelemben. A segítség sohasem absztrakt, hanem konkrét. Mindannyian énünk sírjában élünk. A veszély nagy, a megmentő tehát közel. Mózes megígért megváltást és reményt szimbolizáló sárga-zöld ruhája mindenkire vonatkozik. Kinyitom egoizmusod, kicsinyességed, irigységed, fukarságod börtönét. Ha hagyod, felszabadítlak... Szakács Ferenc Sándor From idozsa at communio.hcbc.hu Mon Mar 18 23:45:01 2002 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Mon, 18 Mar 2002 23:45:01 +0100 Subject: [Magveto] 2002. 03. 19. Message-ID: <200203182245.g2IMj1T20643@communio.hcbc.hu> 2002. március 19. 2Sám 7, 4-5a, 12-14a. 16 Róm 4, 13.16 - 18,22 Mt 1, 16. 18-21 "Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte." (Mt 1,16) A Mt 1, 1-17 hosszan részletezi Krisztus nemzetségtábláját. De mi közünk nekünk ezekhez az érthetetlen nevekhez, bonyolult családfához? Mi közünk nekünk, ahhoz a háromszor tizennégy nemzetséghez, amely a Szentírás szavai szerint Ábrahámtól Krisztusig lepergett? Ha valaki azt válaszolná, hogy semmi (vagy nagyon kevés) közünk van ehhez az egészhez, talán igaza is lenne. És mégis: az evangélium azt akarja hangsúlyozni, hogy Krisztus az emberi történelem részévé vált. Nem az időn kívülről mutogatta a történelem oldalain vívódó embernek a "jó példát", hanem belépett, úgymond, az ember korrupt történelmébe. Isten a pillanatban hűséges az emberhez. Nem nagy szavak ezek, hanem - immár - történelmi valóság. Isten belép az időbe: beleszületik a történelembe Ábrahám-Dávid-József családfa sarjaként. "Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte." (Mt 1,16) Isten hűséges az emberhez: belépik mindabba, amit az emberiség - néha nevetségesen - történelemnek nevez. Vállalja a történelmet: az értelem, a morál és a testiség korrupcióját, a lefokozott létezés állapotát (Hamvas Béla). Hűséges a pillanathoz: hűséges kora vallásához, szervesen beleépül az időbe. Viszont Istenben való bizonyosságában ijesztő dolgokat tesz: nem tanúsít ellenállást; nem haragszik senkire; nem becsül le senkit, nem tagad semmit: nem tagadja az államot, a háborút, a közösséget, kora társadalmát; nem védi a maga jogait. Sietség, hajsza, felületesség, türelmetlenség, zaklatottság, kapkodás, mohóság nem létezik nála (gyakran nem mondható el ez az önmagukat Krisztus-követőknek nevező emberekről). Az időpánik, szétszóródás a világ dolgaiban nem jellemző rá. Az időben való létezése mintha azt bizonyította volna be, hogy aki gondolatával nem emelkedik túl kora filozófiáján, vallásán és tudományán, annak nincs tényleges jelenléte; az ilyen ember a történelem pillanatának foglya. A korába belegomolyodott ember ugyanis nem bírja felfogni az idő felett álló Istent. Nem szabad hűtlenek legyünk a saját időnkhöz, de nem szabad elszakadnunk az abszolúttól sem - ez a keresztény ember feladata. Szakács Ferenc Sándor From idozsa at communio.hcbc.hu Sat Mar 23 23:45:01 2002 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Sat, 23 Mar 2002 23:45:01 +0100 Subject: [Magveto] 2002. 03. 24. Message-ID: <200203232245.g2NMj1J23036@communio.hcbc.hu> 2002. március 24. Virágvasárnap Mt 26,14-27,66 "...aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt." Bach passiójában, amikor ezeket a szavakat énekli a szólista, szinte sír ő is, sír a zenekar is. Emlékezetes, szép részlet. Mi tisztelettel emlékezünk meg Péter apostol bánatáról, tanulni szeretnénk tőle. Vajon, a későbbi években hogyan emlékezhetett Péter erre az estére? És mi hogyan emlékezünk egy-egy komoly bűnbánatunkra? Őt a kakas hangja emlékeztette tettére. Mi is kapunk számtalan jelet, hogy valamit rosszul tettünk, szóltunk, gondoltunk. Érzékeljük-e ezeket a jeleket, és bűnbánatra indítanak-e? Seidl Ambrus From idozsa at communio.hcbc.hu Tue Mar 26 23:45:01 2002 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Tue, 26 Mar 2002 23:45:01 +0100 Subject: [Magveto] 2002. 03. 27. Message-ID: <200203262245.g2QMj1024223@communio.hcbc.hu> NAGYSZERDA Olvasmány: Iz 50,4-9 Zsoltár: 68 Evangélium: Mt 26,14-25 Nagyböjt fájdalmasan szép pillanatait éljük át ezekben a napokban, órákban. Isten megtanít bennünket szembenézni önmagunk korlátaival, életünk kisebb-nagyobb problémáival. A szenvedő szolgán keresztül felfedezhetjük Isten értünk vállalt áldozatának emberi nehézségeit, vércseppjeit, szenvedéseit. Jézus Krisztus megengedi, hogy teljes elhagyatottságában, emberi szemmel is kibírhatatlan szenvedésen át a halálba taszítsuk őt, hogy élete áldozatán át megváltson bennünket árulásainktól. Mi is hány és hány alkalommal méltatlanok vagyunk a keresztény névre, mert körülményeinkkel megalkuszunk, és ezzel sokszor áruljuk el Jézust. Hányszor jobban sóvárgunk az ezüst-pénzre, a jutalomra, az előléptetésre, ... "Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik. Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: "Csak nem én vagyok az, mester?" "Magad mondtad" - válaszolta." Adja az Úr, hogy miután felismertük árulásainkat, elszakadjunk bűnünktől. Egy kegyelemmel teljes szentgyónás segítsen mindannyiunkat. - tzsi - From idozsa at communio.hcbc.hu Thu Mar 28 23:45:01 2002 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Thu, 28 Mar 2002 23:45:01 +0100 Subject: [Magveto] 2002. 03. 29. Message-ID: <200203282245.g2SMj1425432@communio.hcbc.hu> 2002. március 29. Nagypéntek Az év egyik legmélyebb eseménye a nagypénteki kereszthódolat. Elhangzott már a János-passió, megrendülten állunk a 10 nagy könyörgés után a többiek között. Egyszercsak lassan megindul a sor a kereszt felé. Ilyenkor meg lehet figyelni az arcokat, az emberekét, akik Megváltójuk kereszten függő teste felé közelednek, megérintik, megcsókolják - és sikertelenül próbálják visszatartani a bánat könnyeit. A szavak elhallgatnak, csak a könnyek beszélnek. Megrendítő élmény. Minden templomban megoldható, hogy mindenkinek része legyen ebben, ne csak a papságnak meg a ministránsoknak, csak akarni kell. Megéri a ráfordított idő, mert egy ilyen találkozás-élmény a Megfeszítettel örökre szól. Ezen a napon a beszéd magától visszafogottá, csendesebbé válik, minden történés Isten szeretetéről tanúskodik. Szívébe láthatunk. Az alábbi vers is ezt énekli meg. Bangó M. Klára nővér Nagy Miklós: Kereszt a porban A templom ma a bánat fészke lett, Rettentő titka a nagy feszület A földre téve. A csupasz falak Merednek rá. Nehéz csönd fojtogat. Reszket mellünkre kulcsolt két kezünk, A vétkeinkre így emlékezünk. Szemünk lezárva. Jobb, ha mit se lát, Mert ittuk vétkek mérgező borát. Sötét kiáltó jelek a nagy oszlopok, Ajkunk remegve imákat dadog. Nagypéntek van, félelmetes, A földön fekszik a sápadt kereszt. De ím a templom fojtott bánatát Vidám csattanó csók hasítja át. Felrettenünk. Egy kisgyermek hajol A keresztre és keresi, ahol Jézus testén kinyíltak a Sebek S csókolja a szöggel átvert kezet, Aztán kúszva a szívéhez tapad És csókolja a sebzett lábakat. Ámulva nézem. A nehéz titok Megoldva fénylik. Azért fekszik ott A porban Jézus, hogy így közelebb Legyen szívünkhöz az öt drága seb. De miért rögtön csak Ő érzi meg Az égi titkot, ez a kis gyerek? Mert kicsi Ő és mert alázatos S amit a gőg a porba betapos, Kereszt a porban neki más világ És rajta át Isten szívébe lát. S amit ott lát, az neki is titok, De csókja már utat nyitott. S mi elfáradva a földi vad tusán Megindulunk a gyermekcsók után. Sebekkel telve szívünk és agyunk Sebet csókolni porba roskadunk. From idozsa at communio.hcbc.hu Sun Mar 31 23:45:01 2002 From: idozsa at communio.hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Sun, 31 Mar 2002 23:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2002. 04. 01. Message-ID: <200203312145.g2VLj1b06926@communio.hcbc.hu> április 1 hétfő Hétfő Húsvét nyolcadában ApCsel 2, 14.22-32 Jézus feltámadt a hallból, és ennek mi tanúi vagyunk. Mt 28, 8-15 Vigyétek hírül testvéreimnek, hogy élek! Az Anyaszentegyház Húsvét hetében megemlékezik azokról a nagy ajándékokról, melyeket Krisztus föltámadása tett élővé: a szentségekről. A keresztségben Isten gyermekévé lettünk; meghaltunk a bűnnek, hogy új életet éljünk. Krisztus föltámadása a mi lelki és testi föltámadásunk záloga. Húsvét sokféle jelképének és népszokásának egyik sokat emlegetett, a mai napra eső része a locsolás. Talán vidéken még jobban él. Emlékeztet a keresztségre, emellett alkalom a találkozásokra is. Ezek az apró találkozások ugyanakkor a jövő felé mutathatnak. Ahogy Húsvét ünnepe is a jövő felé mutató ünnep. Érdemes tovább indulni az úton, mert Isten hazavár bennünket. Felismertük mi is a feltámadottat, és nekünk is szól a feladat: vidd hírül. Húsvét nyolcadában legyen nyitott a szívünk és a tekintetünk Jézusra, hogy felismerjük Őt életünkben, és legyünk nyitottak testvéreink felé, akiknek tanúságot kell tennünk a feltámadásról. Isten szeretetéről szóló tanúságtételünk a jövő útját mutatja meg nekünk. Fulop Akos