[Magveto] 2001. 11. 17.

[Babos Tamás]

Bölcs 18, 14-16; 19, 6-9
Lk 18, 1-8

"Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelenül kell imádkozni
és nem szabad belefáradni." (Lk 18, 1)

Gyökössy Endre szerint az ember egysége csak akkor valósul meg, ha
kapcsolatban van a körülötte levőkkel, Istennel, önmagával és a
természettel. Az egyén vagy kiépíti kapcsolatait és vállalja emberi léte
teljességét, vagy leredukálja létezését. Imádkozni kell és nem szabad
belefáradni. Vagyis egységben lenni mindazzal, ami több, mint a kézzel
megfogható valóság, ami több, mint a gazdasági rendszerek embertelen
útvesztője.
Aki a mai világban imádkozni kezd, azt hülyének tartják. Imádkozni, megállni
és az életen, az emberi létezésen meditálni - egy olyan világban amely egyre
inkább felgyorsul és egyre inkább elszemélytelenedik - nem logikus
cselekedet. Előre haladni, termelni és fogyasztani, uralkodni és "feljebb
kerülni". Csak nem imádkozni. Az imában ugyanis előfordul, hogy önmagával
találkozik az ember. Az pedig egy kellemetlen és kényelmetlen találkozás,
különösen akkor, ha számos rendezetlen problémája van az embernek önmagával
szemben. A mai társadalom pedig távolról elkerüli a nyugalmat, a csendet, a
befele fordulást, az "imát"...
A szétszórtságát és belső káoszát, hogy leleplezhesse az európai ember
létrehozott egy olyan morálgyakorlat-rendszert, amely lassan teljesen
használhatatlan. Erre kitűnő példa az európai nevelés: jó állampolgárok
helyett, a becsvágyó embert ébreszti fel. Lassan egy "inferno" alakul ki a
hatalmas "haladásban": ravaszkodás, csábítás, hízelgés, hencegés,
fennhéjázás, hazudozás, másítás, elkenés, burkolás, gyanúsítás, tagadás...
mindez azért, hogy az egyén elrejtse, hogy szava és tartása tulajdonképpen
nincs. A nagy rohanásban valahol elmaradt. Maszkot a maszkra (Shakespeare).
Az ima nélkül maradt "fejlődő" egyén a 20 században hatalmas dinamikára tett
szert. Elveszti tartását, elkezd hencegni, nagyzolni, gyanúsítani, beárulni;
hogy ezt eltakarja, beveti az indulatait; hogy ezt letagadhassa, hazudik és
hogy ezt igazolja erőszakhoz nyúl. A hitetlenségben és a káoszban "istenné"
válik.
Az ima a szabadságra teremtett ember jellemzője. A nem-szabad lény viszont a
szabadságban nem érzi jól magát, ezért oda húzódik, ahol tovább szolgálhat.
Létét leszűkíti és elkezd félni.
Az evangéliumi rész zárómondata minden időben elgondolkodtató: "csak az a
kérdés, hogy amikor az emberfia visszajön, talál-e hitet a földön?" (Lk 18,
8)

Szakács Ferenc Sándor