From tbabos at mail.datatrans.hu Tue May 1 13:10:07 2001 From: tbabos at mail.datatrans.hu (=?iso-8859-2?Q?Babos_Tam=E1s?=) Date: Tue, 1 May 2001 13:10:07 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 04. 30. Message-ID: <005601c0d22f$6268b8e0$7ec1e4c3@t> Elnézést, de az én hibámból lemaradt. Tamás ApCsel 6,8-15; Jn 6,22-29 A mai olvasmányok az emberi kicsinyességre és befolyásolhatóságra hívják fel a figyelmet. Ma ezek a sorok, a "tömegvilág" időszakában, talán találóbbak, mint bármikor. Miről is van szó?! Az olvasmány István diakónus esetéről számol be: bölcsessége kitűnik a körülötte levő tömegszellem által uralt "közfelfogásból". Jelenléte zavaró elem volt, mert nem úgy gondolkodott és nem úgy érvelt, mint azt a szűklátókörű és egyéni érdekeikbe besüppedő világi és egyházi vezetőség elvárta. Magatartásával kihívta maga ellen a nép manipulásához kitűnően értő vezetők ellenszenvét. A féltékenység, szűklátókörűség, félelem és hitetlenség leghatalmasabb fegyvere a "tömeg". Megnyerni a tömeget: ez minden zsarnok, minden hatalmához ragaszkodó vezetőség utolsó kártyája. A tudás és az egyéniség szikráját csakis ezzel az elemi erővel lehet elfojtani. A "pislákoló mécsbelet", a "hajladozó nádszálat" csak Isten ápolja és kedveli. Az emberiségét megtagadott ember erre már nem képes. István diakónusnak meg kellett halnia: a népet felizgatták ellene. Kevés embernek sikerült a történelem folyamán ilyen élethelyzetből ép bőrrel kijutnia. A felizgatott tömeg kíméletlen és kegyetlen. C. G. Jung szerint, intelligencia- és érzelmi szintje egy álltéhoz hasonló. "Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: "Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Istent". Felizgatták a népet, a papokat és az írástudókat..." (V.ö. ApCsel 6,12). A felizgatott nép "igazságszolgáltatása" viszont nem törvényes. Az ördögi kör tovább kell folytatódjon: hamis tanúkat fogadnak fel (V.ö. ApCsel 6,13). Megfigyelhetjük, hogy a "hamis tanú" egy nagyon fontos faktor a tömeg szemében: mintha önmagukat akarnák megnyugtatni. Ledöbbentő, hogy legtöbben el is hiszik a hamis vádakat. "Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél". (ApCsel 6, 13.b) A modern társadalompszichológia részletesen elemzi az "önnyugtató" módszereket (V.ö. E. ARONSON, A társas lény, 1997). A tömegnek elég csak egy részét megnyerni: a többiek, engedelmes kutyusok módjára és a konformitás törvényének engedelmeskedve, követik az előbbiek téves ítéletét és primitív világszemléletét. Az ördögi kör bezárul, István diakónus meghal. Egyetlen vétke, hogy vállalta saját meggyőződését. A II. Világháború véres és kegyetlen realitása is ugyanennek a destruktív emberi gyengeségnek a létezését bizonyította be. Ha Európa, az elmúlt kétezer év alatt, csak egy "kissé" vált volna "keresztényebbé", a szó legszorosabb értelmében, akkor a történelem legkegyetlenebb vérfürdői talán nem a mi öreg kontinensünkön játszódtak volna le... Az evangéliumban Jézus megjegyzése egy másik emberi gyengeséget érint: a falánkságot. Az ember egyre többet és többet akar. Hűségesen szolgálja azt, aki többet ad neki. Árulás, tagadás, mások veszte nem számít. "Bizony, bizony mondom nektek - felelte Jézus -, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek és jóllaktatok". (Jn 6, 26) Ha a csodajelek miatt keresték volna az Emberfiát, akkor néhány hónappal később nem feszítették volna keresztre. De a falánkságnak az a legfontosabb jellemzője, hogy ha nem táplálják, akkor agresszívan az adakozó ellen fordul. Erre az emberi gyengeségre nincs jobb példa a fogyasztói társadalomnál. A tömeg követ bárkit, aki többet ígér. Minél többet és minél többet - ez a "boldog" élet titka. Mindez nem tetszik Istennek. De akkor mi tetszik Istennek? "Az tetszik Istennek - válaszolta Jézus -, ha hisztek abban, akit küldött." (Jn 6, 29) De mit jelent az, hogy "hinni abban, akit küldött?". Az elmúlt két évezred alatt rengeteg király, inkvizítor, "keresztény tömeg" hajtott végre véres cselekedeteket Isten neve alatt. Sőt mi több, a Krisztust követő tömeg is úgy gondolta, hogy Istent keresi, pedig csak a hasa után futott. Kereszténynek lenni nem is olyan egyszerű: néha azt gondoljuk, hogy azok vagyunk és ezt agresszívan bizonyítgatjuk is, közben csak az emberi kicsinyességeinknek engedelmeskedünk. "Most már csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia visszatér talál-e hitet a földön?!" - olvashatjuk az evangélium soraiban. Akinek füle van, az hallja meg. Szakács Ferenc Sándor From idozsa at hcbc.hu Wed May 2 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Wed, 2 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 03. Message-ID: <200105021545.f42Fj1a06921@communio.hcbc.hu> 2001. május 3. (Jn 14, 1-15) Az utolsó földi katekézist halljuk. Előtte Jézus példát adott (lábmosás), most pedig beszélget barátaival. Előtte Péter kérdezett, s Jézus felelt. A beszélgetés folytatódik. Most Tamás is kérdez, majd pedig Fülöp szólal meg. Később Judás is kérdez. Ők is megkapják a választ. Az evangéliumokban nincs még egy ilyen hely, ahol ennyire bepillanthatnánk abba az élő közös beszélgetésbe, ami Jézus és tanítványai között kialakult, s ami máskor is így folyhatott le. Amikor mi is prédikációra, tanításra készülünk, kell, hogy legyen kérdésünk Jézushoz s Ő válaszol. Így az igehirdetésünk nem lesz üres szócséplés, csupán moralizáló prédikáció stb. Bicsár L From idozsa at hcbc.hu Fri May 4 17:45:11 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Fri, 4 May 2001 17:45:11 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 05. Message-ID: <200105041545.f44FjBg24110@communio.hcbc.hu> 2001. május 5. Jn. 6. 60-69. Talán érdekes három mondatnál elgondolkoznunk: "Kemény beszéd ez, ugyan ki hallgatja?" - Milyen nehéz elfogadni az ÉLET-KENYERÉT, az ÉN VAGYOK AZ ÉLŐ KENYÉR. Akár a távollevő testvéreinkre gondoljak, ökumenikus problémáink legnehezebb kérdése ma is, akár az áldozás nélkül, önmaguktól magukat erősnek képzelőkre, akik a mennyegzőre meghívást csak evilági okok, gondok miatt visszautasítják. "Ettől kezdve a tanítványok közül többen visszahúzódtak és többé nem jártak vele." A bizalom akkor is meg kell, hogy legyen bennem, ha nem értem mondatait. Élő kenyér, aki engem eszik. Azt hiszem ma sem értjük, de hinnünk kell, Ő mondta. "Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje" Én Uram, Én Istenem borul le a sebeket érintve Tamás. Én Uram, én Istenem, borulok le én, az Eucharisztiát szívembe fogadva. Gy E From idozsa at hcbc.hu Sat May 5 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Sat, 5 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 06. Message-ID: <200105051545.f45Fj1A22230@communio.hcbc.hu> 2001. május 6. Húsvét 4. vasárnapja A mai nap van a Hivatások vasárnapja. Sok egyházközségben lehetőség van arra, hogy a kispapok beszéljenek hivatásukról. Papi hivatásról beszélni nem könnyű, hiszen mindenkit másként érintett meg a hívó szó. Arról is sokat beszélünk, hogy manapság ijesztően kevés a pap. Biztos, hogy az Úr Jézus ma is hív nem kevés fiatalt arra, hogy teljes egészében Istennek szentelje életét. A gond ott van, hogy rengeteg külső körülmény próbálja elnyomni a fiatalokban a hívó szót. Hány és hány családtól lehet hallani: - Bármi legyen a fiam, csak pap ne hiszen ott nincs megélhetés és karrier. Érdemes azon elgondolkodnunk a mai napon, hogy mi mit teszünk a hivatásokért? Tudom-e bátorítani azt a fiatalt, akiben ott pislákol a papi hivatás gondolata? Szánok-e elég időt a velük való beszélgetésre? Tudok-e beszélni nekik a papi hivatás öröméről? Mint szülő el tudom-e engedi fiamat a papságra? Persze a mai nap nemcsak a papi hivatások napja. A családi hivatásra is kell gondolnunk, hiszen minden hivatás onnan indul el. Ma Anyák napján köszönjük meg szüleink szeretetét, hogy vállaltak bennünket, neveltek és óvtak minket. Igazán akkor lesz értelme a mai napnak, ha nemcsak ma imádkozunk és gondolunk rájuk, hanem az év minden napján. Isten áldja és jutalmazza meg mindnyájunk édesanyját! Balogh Attila Bp. Zugló From idozsa at hcbc.hu Tue May 8 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Tue, 8 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 09. Message-ID: <200105081545.f48Fj1B16305@communio.hcbc.hu> 2001. május 9. Arannyal hímzett palást (Visszatekintve május 7-re, Gizella napi gondolatok) Évekkel ezelőtt csodálattal sétáltam Regensburg utcáin. Mintha ezeréves történelmünk beleszőtte volna magát ennek a német városnak köveibe egy bajor hercegnő születésével. Erő és biztonság tölt el most is, ha erre gondolok, mert történelmünk elején Isten olyan alapokat teremtett, amelyeket senki sem tud szétrombolni, akkor sem, ha pillanatnyi sikerek is kísérik útját. Gizella életét folyton az Isten és az emberek iránti szeretet ékesítette, Isten finom szálakkal szőtte lelkébe az emberség alapjait a kereszténység megismertetésével. Imádság, hitvesi és anyai szeretet, tudomány és művészet volt az, amivel díszessé, nemessé vált élete. Örök időkre példává válik számunkra, ha boldog emberek akarunk lenni ebben az országban. "Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben (Zsid 13, 7). Ha valamennyire is érdekel bennünket az ország sorsa, akkor éppen most különösen is azokra kell tekintenünk, akik megalapozták hazánk jövőjét és sziklaalapra építettek, hogy a "ház össze ne dőljön". VI. Pál pápa így írt a magyaroknak Szent István király megkeresztelkedésének ezredik évfordulójára: "Amikor tehát a magyar katolikus Egyház történelmének évkönyveit lapozgatjátok, legyetek mélyen meggyőződve róla, hogy ezek a régi dicső emlékek nem tűntek el egyszer s mindenkorra, hanem új életre kelnek, s megújulnak a jelenben. Tartsátok tehát kötelességeteknek, hogy a múlt eseményeiről nemcsak emlékezzetek, hanem egyúttal tanúságot is tegyetek erről a régi és mégis mindig új hitről, és őseitek szent örökségét a maga tisztaságában és érintetlenségében adjátok át utódaitoknak." Gizella királyné Veszprémben csodálatos miseruhákat hímzett udvarhölgyeivel és az általa alapított kolostor apácáival, a koronázási palást is keze munkáját dicséri. Leginkább azonban élete a legnemesebb hímzés, amit nem vettek észre, mert férje, Szent István halála után méltánytalan módon félretették és kisemmizték. De ez mindig így volt Krisztus igaz tanúival. Aki a szegények felé fordul, akinek az emberek sorsa fontosabb a rangnál és vagyonnál, az sokaknak nem tetszik, azt félre illik állítani. Életünk legyen arannyal átszőtt palást, szent elődeinkhez hasonlóan, úgy, ahogyan azt 7-én ünnepelt első királynénk, Boldog Gizella tette. Bátor Botond pálos testvér From idozsa at hcbc.hu Wed May 9 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Wed, 9 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 10. Message-ID: <200105091545.f49Fj1X10336@communio.hcbc.hu> 2001. május 10. "Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte". Ezzel a tisztázással küldi Jézus apostolait mint bárányokat a farkasok közé. Emellé boldogságot ígér: "Boldogok vagytok, ha meg is teszitek" (mármint a lábmosást). A nagyság nem attól függ, hogy ki szolgál, nem attól függ, hogy kit ismernek, ismernek el, nem attól, kit tapsolnak meg, sem attól, kit esznek meg a farkasok. A Jézus által ígért és kívánt nagyság egyes egyedül annak függvénye, hogy Jézus báránya vagyok-e. Hogy hallgatok-e szavára, nyomában járok-e, megteszem-e azt, amit Ő tett, és megelégszem-e azzal a nagysággal, ami Őhozzá tesz hasonlóvá. Szabó Tamás From idozsa at hcbc.hu Thu May 10 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Thu, 10 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 11. Message-ID: <200105101545.f4AFj1S01738@communio.hcbc.hu> 2001. május 11. Húsvét 4. hete - péntek Apcs 13,26-33 Jn 14,1-6 "...Mi is ezt az örömhírt hirdetjük nektek...!" Pál apostol igehirdetését örömhírnek nevezi. - Mi képesek vagyunk-e ezt kétezer év után újból és újból megtenni? Szeretnénk, ha munkánk nyomán valóban megújulna a föld. Igyekszünk tág horizontokat nyitni. Új utakat keresünk...s közben az igazi "Utat" kerüljük el, a lényegről feledkezünk meg. A Szentatya "A harmadik évezred kezdetén" című apostoli levelében írja: "Szó sincs arról, hogy "új programot" találjunk ki. A program már meg van: a mindenkori program, amely az Evangéliumból és az élő Hagyományból áll össze. Végső értelemben Krisztusra összpontosul. Őt kell megismernünk, szeretnünk, követnünk..." Ezt az örömhírt hirdessük meg és éljük, ma is - és holnap is! -nz- From idozsa at hcbc.hu Sat May 12 17:45:02 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Sat, 12 May 2001 17:45:02 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 13. Message-ID: <200105121545.f4CFj2o16430@communio.hcbc.hu> 2001. május 13. Húsvét 5. vasárnap ApCsel 14,21-27. - Jel 21,1-5. - Jn 13,31-35. Amit a mai vasárnapi evangéliumban olvasunk, első hallásra szinte érthetetlen számunkra. Jézus élete végső óráira készülve mondja: 'Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti.' Mit jelenthet ez a megdicsőülés? Megdicsőülésen emberileg valami nagy teljesítményt és annak elismerését értjük. És valóban Jézus valami ilyesmire készül: Engedelmeskedni a Mennyei Atyának egészen a kereszthalálig. Ez az engedelmesség ami megváltja a világot, amely által nyilvánvalóvá lesz számunkra Isten irgalmas szeretete, végtelen jósága. Ez Isten dicsősége és a mi üdvösségünk forrása. Mennyei Atyánk megbocsát, gyermekévé fogad és meghív országába. A keresztségben való újjászületésünkkel megkezdődött istengyermeki, örök életünk. Ennek vagyunk mi is részesei, amiről János látomásában írja: Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Ebben a lelkületben énekelhetjük: Irgalmas Istenünk jóságát mindörökké éneklem. From idozsa at hcbc.hu Sun May 13 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Sun, 13 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 14. Message-ID: <200105131545.f4DFj1P31889@communio.hcbc.hu> 2001. május 14. "Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem... Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat..." János evangélista, aki olyan sokat ír evangéliumában a szeretet elsődlegességéről, itt Jézus búcsúbeszédében világosan kimondja, hogy Őt szeretni nem elsősorban érzelmet jelent, hanem azt, hogy igazi figyelemmel meg akarom ismerni, hogy mit tanít Jézus, mit parancsol nekem, és ezt meg is akarom tenni. Ha nem érdekel, hogy mit kíván tőlem Jézus, vagy nem akarom teljesíteni parancsait, akkor magamat csapom be, ha azt állítom, hogy szeretem Őt. "A tanítás, amelyet hallotok nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött...a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek." Isten szentháromságos valóság. Jézus tanítása, az Atya tanítása, Isten tanítása. Jézust szeretni, Istent szeretni csak úgy lehet, ha egészen komolyan vesszük, hogy Ő életünk teremtője, akitől létünk célját és értelmét kapjuk, aki törvényt szab életünknek. A Teremtőt nem lehet úgy szeretni, hogy közben engedetlenek vagyunk neki. Milyen fontos mindez mai szubjektív, egyénieskedésre hajló világunkban. Milyen kevés szó esik arról, hogy Isten törvényeihez, Jézus parancsaihoz kell szabnunk életünket. Pedig ha ezeket nem ismerjük, vagy nem akarjuk követni, mert ellenkeznek terveinkkel, érdekeinkkel, akkor magunkat csapjuk be, ha azt mondjuk: szeretem Istent, szeretem Jézust. From idozsa at hcbc.hu Mon May 14 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Mon, 14 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 15. Message-ID: <200105141545.f4EFj1O02396@communio.hcbc.hu> 2001 május 15. Jn 14, 27-31a "higgyetek" Sokkal többet jelent a tapasztalatunk, mint a hitünk. Amit átélünk, amit megtapasztalunk azt fontosabbnak tartjuk, nagyobbnak fogadjuk el, mint a kinyilatkoztatott igazságokat. Márta el van ájulva Lázár négy napos hullájától, miközben Jézus csak annyit mond, ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét. A halott szaga többet nyom a latba, mint Jézus szava. Ha nagyobb lesz a hit, mint a tapasztalat, ha aktualizálni tudjuk a jelen pillanatban azt, amit az ige mond rólunk, nekünk, akkor csökken a szívünk nyugtalansága, csökken a körülmények kiváltotta szorongás és megszületik a béke, amit a Feltámadott hagyott ránk. Laci atya From idozsa at hcbc.hu Tue May 15 17:45:02 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Tue, 15 May 2001 17:45:02 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 16. Message-ID: <200105151545.f4FFj2c02202@communio.hcbc.hu> 2001. május 16. ApCsel 15,1-6; Jn 15,1-8 "Körül kell metélni őket és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét." ApCsel 15,5b "Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég." Jn 15,6 Az evangélium szavai kissé vészjóslóak. Mondhatnám úgy is: időtállóak. Krisztus a szőlőtőről és a szőlővesszőkről beszél. Egy új logikát ad át: a megváltott ember logikáját. Felszólítása közösségi jellegű: a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától - az egoizmus halála ez. Vagy alkot az ember és akkor "társas lényként" értelmezi önmagát, vagy elmerül az önimádat és túlzott individualizmus kísérteties örvényében. A magára maradt ember nem képes a társas éltre. Elszárad. Ezt mutatja a lelki betegek és neurotikus egyének számának robbanásszerű növekedése. Krisztus nem beszél elvontan: az önmagába bezárt, kommunikációra képtelen, hatalmi vágyában, félelmeiben és sztereótipikus világszemléletében megrekedt ember nem tud "embernek" maradni. Már Aristoteles megfogalmazta, hogy egy olyan egyén, aki nem épül bele a "polis" közösségébe, aki magányosan elhúzódik a társadalomtól és az emberi közösségektől, vagy egy angyal vagy egy ördög. Az egyre individualistább társadalmunk embere a magány borzasztó ölelésében szenved. Becsvágya és karrieréhsége hajszolja. Az "ördög" talán ki is jelenthetné: "az emberi korlátok közül legkedvesebb vétkem a becsvágy". Viktor Hugo, a "Nevető ember"-ben, még hozzáteszi: a becsvágy bennünk él és ellenünk tör. Ez alól nincs kivétel: minden ember egyéni "kísértése" ez. Ha nem képes beépülnie a közösségbe, az ember agresszívvá válik. Akarattal akarja létrehozni ezt, a számára annyira fontos lételemet. "Körül kell metélni őket és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét." (ApCsel 15,5b) De a parancs nem meggyőző. Paranccsal létre lehet hozni totalitárius rendszereket, kivégzőosztagokat, háborúkat, inkvizíciós pereket, de közösséget kevésbé. A kereszténység nem fog sohasem parancsosztogatásokkal embereket megnyerni és lelkeket megmenteni. A parancsosztogatásoknak 1492 utáni tömegirtások (maya, inka és más népek) az eredményei. Mózes törvényét és a megváltott ember logikáját nem lehet paranccsal továbbadni és agresszíven kötelezni. A becsvágy gyakorlására, hatalmimámor ápolására és parancsosztogatásra nem buzdít az evangélium. Jó lenne megtanulni szétválasztani ezt a két dolgot egymástól. A Krisztustól kapott tanítás tisztává tesz (vö. Jn. 15,3), a becsvágy hajszolása pedig tisztátalanná. Az utóbbi gyakran próbálja önmagát az előbbi maszkja alatt feltüntetni. Sajnos, erre a 2000 éves kereszténység számos példát szolgáltat. Az agresszív "hitterjesztés", az egyéni érdekek primitív hajszolása, a "bort iszik és vizet prédikál" effektus, nem a "tiszta tanítás" jellemzői. Az elmagányosodó és reményvesztett emberek társadalmában a közösségépítés a legfontosabb feladattá vált. A levágott, összeszedett és tűzre vetett szőlővessző hiába képzeli magát a szőlőtő részének. Közösséget ő már rég nem tud építeni. De nagyszerűen tud szabályt szabályra halmozni és azokat másokon agresszívan behajtani. Pedig az üzenet egyszerű, mint ahogy a nagy tanítások mindig egyszerűek. "Maradjatok meg szeretetemben", kerüljétek a képmutatást, nézzetek szembe félelmeitekkel és hirdessétek életetekkel a megváltott ember örömét. Szakács Ferenc Sándor From idozsa at hcbc.hu Wed May 16 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Wed, 16 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 17. Message-ID: <200105161545.f4GFj1i30252@communio.hcbc.hu> 2001. május 17. "... mit kísértitek az Istent azzal, hogy az igát akarjátok a tanítványok nyakára tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni?" (ApCSel 15,10b) "Maradjatok meg szeretetemben... öröm legyen tibennetek, és örömötök teljes legyen." (Jn 15,10a; 11b) Érdekes szentírási résszel találjuk magunkat szemben. Az emberek igát tesznek más emberek nyakába. Miért? Általában azért, mert könnyebb másokon "behajtani" azt, amire a "követelő" már rég nem képes. A Szentírás itt egy morális gőzfelhőre hívja fel a figyelmet: a hagyomány téves értelmezése. Mondhatjuk úgy is: a hagyomány kisarkítása egyéni félelmek és érdekek függvényében. Az evangélium kiegészíti ezt a gondolatot: öröm legyen tibennetek. Ha öröm van tibennetek, akkor az örömötök teljes lesz. Akkor nem az lesz a fontos, hogy igát tegyünk mások nyakára, amit sem "mi", sem "atyáink" nem tudunk elviselni. A közösség hiánya krízishelyzetet szül. A krízishelyzet a szabályok egyoldalú és dinamikátlan értelmezését vonja maga után. Kibírhatatlan terhek kerülnek az emberek nyakába. A szenvedésekkel senki nem törődik: fontos behajtani a szabályt és elfeledni az evangéliumi értékeket. Nem kell az evangélium! Nem kell az öröm! Nem kellenek Isten "szeretetről szóló" meséi. Zárjuk csak ki a naivitást az életünkből. Nem érdekel engem a "másik" hisz "én" vagyok a fontos, "én" vagyok az, akinek elvárásai lehetnek a "másikkal" szemben, "én" vagyok az, aki körül a világ fordul egyet: "én" vagyok a politikus; "én" vagyok a pap; "én" vagyok az orvos; "én" vagyok az, akit Isten arra hívott, hogy kizsákmányoljam a többi embert. Individualizáció, defragmentáció, szubjektívizmus és az ezekből következő szétszórtság, döntésképtelenség, állandó feszültség, félelem a magány fojtó ölelésétől. A közösség krízise egyéni krízissé alakul. "Ami megvan a társadalomban, az megvan az egyénben és fordítva" (C. G. Jung). Az egyéni krízist enyhíteni kell: ebből születik az agresszivitás a "másik" irányába. A "másik" hibás az én lelki és szellemi csődömért. Ezért úgy viselkedek "vele", hogy legalább olyan rosszul érezze magát, mint ahogy "én" érzem. A külvilág fele kivetített érzések és állásfoglalások a belső világról tesznek tanúságot. A belső káosz kivetítődik: teremts magadban rendet és akkor körülötted is rend lesz. A belső káosz meghozza a gyümölcseit: "harag", "féltékenység", "irigység", "képmutatás a jobb élet reményében". Mindezek a faktorok - gyakran tudatalatti hatással - egy beteg társadalmi konfigurációt hoznak létre. Az ember elveszíti a bizalmát a "másik" fele, de mivel "társas lény", ez a bizalmatlanság összeroppantja és megfosztja az "örömtől". Engedelmeskedik a normáknak, agresszív rendszereknek, engedelmeskedik végül mindennek, aminek segítségével úgy-ahogy meghatározhatja törékeny "egyéniségét". "Maszkot a maszkra" (Shakespeare). Így kerülnek elviselhetetlen terhek az egyének vállára. Az öröm kihal, a "túlélés" válik a legfontosabbá: megfelelni annak, aminek úgysem felel meg senki... A vallás gyakran menekülés színhelyévé válik. Elharapódzik a kicsinyesség. Úgy ahogy 2000 évvel ezelőtt megtörtént, megtörténik napjainkban is. Ez tény. Ne adjunk sokat az olcsó, egyszerű és tömegmegoldásokra, mert a kereszténység az egyént és nem a tömeget szólítja meg... Szakács Ferenc Sándor From tbabos at mail.datatrans.hu Thu May 17 21:24:18 2001 From: tbabos at mail.datatrans.hu (=?iso-8859-2?Q?Babos_Tam=E1s?=) Date: Thu, 17 May 2001 21:24:18 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 18. Message-ID: <006a01c0df07$b6559100$6fc1e4c3@t> Május 18 ApCel 15,22-31 Jn 15,12-17 "Hallottuk, hogy közülünk néhányan - megbízásunk nélkül tanítva - megzavartak titeket, feldúlták lelketeket." (ApCsel, 15,24) "... és arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt..." (Jn. 15,16) Az ApCsel mai részlete a szűklátókörűség leküzdésére törekszik. Egyes buzgólkodók túlzásba viszik a törvények betartását, és nem látnak a szabályhalmazon túl. Olyan terhet akarnak az új tagok nyakába varrni, amely sem nem logikus, sem nem hasznos. A fölösleges és agresszív követelések "megzavarják" és "feldúlják" a lelkeket. A "törvény" megtartására irányuló törekvések feszültséget szülnek az új generáció körében. A törvény van az emberért és nem az ember a törvényért. Ha a "törvény" szemszögéből nézzük az ügyet, akkor a követelőzőknek igazuk van. Ha az "ember" szemszögéből nézzük az esetet, akkor a szabály elveszti súlyát. A törvény lehet társadalom építő, de ugyanakkor hatalmas félreértések forrásává is válhat. Ha nem szolgálja az egyént, ha nem építi a közösséget, akkor semmi értelme nincs, hisz önmagában nem létezik. Az ApCsel egy időtálló problémát érint. Míg a "törvény" statikus (változatlan), addig az "élet" dinamikus (változó). Ez, minden időben, komoly társadalmi és egyéni nehézségeket szült, és leginkább a gyorsan változó társadalmakra érvényes. Nem lehet leszögezni azt, ami változik: az ősegyház gyorsan rájött és megfelelően értelmezte ezt az örökérvényű igazságot. Jézus ismerte az embert és tudta, hogy "mi lakozik benne" (vö. Jn. 2,25). Tudta, hogy hajlamos a törvényhozásra és a "törvény" kicsinyes betartására. Ezért nem is dobálózik könnyedén szabályokkal. A törvény kell, amíg épít és amíg az emberért van. De érvényét veszti abban a pillanatban, amikor az embernél fontosabbá válik. "Nem az ember van a törvényért, hanem a törvény az emberért." A törvény negatív gyümölcsei: képmutatás, egyéni félelmek és kicsinyes érdekek álcázása, visszaélések, hatalmi törekvések, megalkuvások, árulások, erőszakos hatalmi rendszerek létrejötte, a kreativitás elfojtása, irigység. Krisztus egyszerre elfogadja, de egyúttal vissza is utasítja a törvényt. "Vigyázzatok a farizeusok kalászától". Ne ítélj! Ha nem ítélsz, akkor képes vagy a "törvény" felé kerülni és nem vagy a "törvény" rabszolgája. Ezért is nem találunk az evangéliumokban egyetlen törvénykódexet sem. Egyetlen "parancs" hangzik csak el, amelyet az eltelt 2000 év nem nagyon tudott "betartani": "szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket". Ez nem törvény! Ez nem leírt szabály! Ez nem beskatulyázható kódex, amely minden primitív visszaélésre esélyt ad! Ez egyszerűen életvizió; a kicsinyesség leküzdése; az ember "emberibb emberré" válásának az alappillére. Ez egy olyan "törvény", aminek semmi köze egyetlen törvényhez és egyetlen intézményhez sem. Csakis egy ilyen "törvény" fényében lehet gyümölcsöket, maradandó gyümölcsöket teremni. Szakács Ferenc Sándor From idozsa at hcbc.hu Sat May 19 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Sat, 19 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 20. Message-ID: <200105191545.f4JFj1D08497@communio.hcbc.hu> 2001. május 20. Húsvét 6. vasárnapja "Békességet hagyok rátok..." Hajlamosak vagyunk a szélsőségekre: a túláradó öröm nevetése és a gyászos kétségbeesés közt ingadozunk, vagy éppen a rajongás és gyűlölet végletei szakítanak szét. Krisztus ezek helyett az ő békéjét kínálja nekünk. Ha szívünkben ott az Úr békéje másként látjuk az életünket. Ha békesség van bennünk megláthatjuk a másikban a testvért, ha békesség van bennünk meghalljuk Isten szavát. Ez a béke megalkuvásoktól mentes és örök. Az elmúlt években több rokonom halálos ágyánál álltam. Akik megtartották az Úr tanítását és elfogadták Őt, mertek rá hagyatkozni, azok békében mentek el. Egyetlen kincsünk örök, és lehet mások számára is gyümölcsöző örökség: az Isteni szeretet és béke. LMK From tbabos at mail.datatrans.hu Tue May 22 19:12:18 2001 From: tbabos at mail.datatrans.hu (=?iso-8859-2?Q?Babos_Tam=E1s?=) Date: Tue, 22 May 2001 19:12:18 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 23. Message-ID: <003f01c0e2e5$5e013720$66c1e4c3@t> 2 Kor 12, 1-10 Mt 6, 24-34 "De hogy a kinyilatkoztatások nagyszerűsége önhitté ne tegyen, tövist kaptam a testembe, a sátán angyalát, hogy szüntelenül zaklasson s el ne bízzam magamat." (2 Kor 12, 7) "Senki két úrnak nem szolgálhat: vagy gyűlöli az egyiket és szereti a másikat, vagy egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mamonnak." (Mt 6, 24) A két olvasmány egy érdekes képsort indít el. Az elsőből kiderül, hogy még a "kinyilatkoztatások" is önhitté tehetik az embert. Az elbizakodás a becsvágy éltető gyökere. Az "igazság" birtoklása veszélyes állítás. Az ember felhatalmazva érezheti magát a "tévelygők" feletti uralomra. A túlzott elragadtatások megfosztják az embert a józan ítélőképességétől. A mai ember szereti, ha túldicsérik: sütkérezik a dicséretek kétes özönében. Az egészséges önértékelés megszűnik, az egyetlen viszonyítási pont az "én". Istenkép, vallás, mások fölényének a reális elismerése csak zavaró körülmény, hisz a kritika és a humanista szempontok gátolják az ego terjeszkedését. "Ám óvakodom attól, hogy valaki többre becsüljön annál, amit rajtam lát vagy tőlem hall." (2 Kor 12, 6). Ritkán fordul elő ez az életlogika. Óvakodni saját énje túllicitálásától kevés ember szokott. Hisz a "karrier", "anyagi előnyök" sokszor az emberre kivetített képtől függnek. "Ami magas, az után ne kapaszkodj" - írta már Szt. Tamás. Ha túl magasra törsz, anélkül, hogy képességeiddel felérd "pozíciódat" egy frusztrált emberré válsz, akinek első és legfontosabb feladata az, hogy bebizonyítsa a lehetetlent: saját kompetenciáját. Az olvasmány ledöbbentően fejetetejére állítja a mai értékrendszert: "magammal nem dicsekszem, hacsak gyöngeségeimmel nem.". Pedig a "normál" gondolkodás szerint a gyöngeséget el kell rejteni, szőnyeg alá kell seperni. Milyen buta logikát hirdet ez a Szentírás! A gyöngeségekkel nem lehet dicsekedni, a gyöngeségeket nem lehet elfogadni, a gyöngeségeket meg kell tagadni! De a Szentírás még ezen is tovább lép: "az erő a gyöngeségedben nyilvánul meg". Mindaz, amit elfogadsz korlátnak, nem gyengít, hanem annál inkább erősít téged: életed nem lesz a meg-nem-érdemelt dolgokhoz való ragaszkodások fellegvára. C. G. Jung hangsúlyozza, hogy a legtöbb neurózis, életkrízis és depresszió az önismeret hiányából és a túlzott "kapaszkodási" mániából keletkezik. A pszichikus energiák nagy része egy dolognak a leküzdésére és álcázására fordul: "nem felelek meg a feladatomnak". Ha pedig nem felelek meg a feladatomnak, akkor dicsekedni kell. Be kell bizonyítani szavakkal azt, amit tettekkel úgysem lehet indokolni. Inkompetencia, féltékenység, árulás, harag, rejtett ellenszenv, ki-kitörő agresszió az eredménye az ilyen beállítódásnak. Az evangélium aláhúzza mindezt. Nem lehet két úrnak szolgálni: vagy kompetens az ember és akkor tetteivel bizonyítja feladatkörének a beteljesítését, vagy nem kompetens és akkor dicsekszik "eredményeivel". De mivel érzi, hogy ingoványon áll, aggódik a "holnap" miatt. Teljesen be kell biztosítsa helyzetét: likvidálni a kompetensebbeket, híresztelni az "eredményeket", aggódni a holnap miatt. mert talán valaki csak rájön a valóságra. Két "úr" lakózik az emberben: a becsvágy és az őszinteség. A becsvágy a csődbe juttat, még akkor is, "ha az ember az egész világot megnyeri". Abszolút igazságot híresztel. Az őszinteség önismeretre vezet és kreatívan kezeli az egyén pszichikus tartalékait. Elfogadja korlátait. "Miért aggódtok a holnapért?. Elég a mának a maga baja". Szakács Ferenc Sándor From idozsa at hcbc.hu Wed May 23 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Wed, 23 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 24. Message-ID: <200105231545.f4NFj1s25326@communio.hcbc.hu> Május 24. Jn 16,16-20 "... Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul." Miért van az, hogy a "sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül" máig is inkább hírértékű, mint a keresztények öröme? A híradásokban sokkal többször kerül szóba az egyház berkein belül történő gondok, bajok, mint az egyház és az egyháztagok öröme? Talán a világ irigysége generálja ezt? Lehet ezen morfondírozni, de nem érdemes. Az elkötelezett keresztény maga mögött tudja a sírás idejét, és lelkében az örömnek van már helye. Hát nem fontosabb ez? De egyben mércéje is kereszténységünknek: valóban örömmel vagyok katolikus keresztény? És miben nyilvánul meg örömöm? Seidl Ambrus From tbabos at mail.datatrans.hu Fri May 25 21:15:59 2001 From: tbabos at mail.datatrans.hu (=?iso-8859-2?Q?Babos_Tam=E1s?=) Date: Fri, 25 May 2001 21:15:59 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 26. Message-ID: <005c01c0e550$f3ff19a0$69c1e4c3@t> ApCsel 18, 23-28 Jn 16, 23b-28 "Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot és visszatérek az Atyához" (Jn 16,28) Krisztus érdekesen "búcsúzik" a "világtól". Mintha le akarná rázni magáról a "földi tartózkodást". ".itthagyom a világot". Ha egy kissé körülnézünk a Jn 16-ban, világosan kitűnik, hogy az Emberfia a "halálára" készül. Felfogja magárahagyatottságát. Mondhatnám úgy is, hogy kibékül sorsával. Igaz, hogy még egyszer kifejezi szomorúságát: "Most hisztek? Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok" (Jn 16, 32) Minél inkább öntudatra ébred az ember, annál inkább magányossá válik. A differenciált gondolkodás menthetetlenül "magányossá" teszi az embert. A tények kitisztulnak, a világ bonyolultsága eltűnik, az ember önmagára ébred. Ebből egyenesen következik, hogy a "társai elhagyják", hisz az individualizáció útjára nem egyszerre lépünk. Jézus számára teljesen világos, hogy apostolai el fogják hagyni. Az individualizált és magáramaradt ember érzése tölti el. A magány azonban nem teher, hanem a beavatás kezdete. A társas lény fél a magány érzésétől. Ez természetes. De mégis a magány az, amelyben az egyén felfedezi önmagát és - paradox módon - megtanulja a másokkal való kapcsolatot és kommunikációt értékelni. C. G. Jung pszichológiájában hangsúlyozza, hogy senki sem tud minket megmenteni a magány és az etikai döntés kínszenvedésétől. Úgy látszik, hogy ez az élet egyik legnagyobb vizsgája. Akinek sikerül feldolgoznia magányát, annak nő az önkontrollja és lehetősége nyílik társkapcsolatai átértelmezésére. Akinek ez nem sikerül, az elmerül a szétszórtság, a magánytól való menekülés és az önkontroll-hiány kaotikus útvesztőjében. A magánytól való menekülés hatalmas feszültséget szül a mai világban. Ennek a jelenségnek legkézzelfoghatóbb szindrómái az állandó aktivitás, a figyelem szüntelen izgatása, a csendtől való félelem, a társkapcsolatok tömeges csődje, az interperszonális kommunikáció haldoklása és a telekommunikáció fellendülése, az elektronikus "idő-zavarók" (mobiltelefon, videojátékok) nagyskálájú használata, stb. A szétszórtság növekedése viszont, menthetetlenül, egy izgő-mozgó, összpontosításra képtelen egyéneknek a halmazát szüli meg. A "világot" nem lehet "legyőzni", az értékeket és az egyéni meggyőződéseket nem lehet hosszú távon megtartani. Ez teljesen fölöslegessé válik. Televízió, show-műsorok, virtuális világok, filmek gondoskodnak "szórakoztatásunkról", remekül kimossák az agyunkat és "felmentenek" az egyéni gondolkodás és az egyéni döntések nehézségeitől. Kész nyereség! Krisztus "itthagyja" a világot; mondhatnám úgy is: "elege van az emberi szétszórtságból, döntésképtelenségből, mások parancsainak a teljesítéséből. Manapság azt is rá lehetne mondani: nem volt elég "életrevaló". Nem hazudott, nem lopott és nem csalt eleget az "életrevalóság" maszkja alatt. Elgondolkoztató képeket sugall az evangélium. Nagyon reális és időszerű minden megjegyzése. Nem álszenteskedésre, nem önmagunk megtagadására, nem döntésképtelenségre szólít fel, hanem annál inkább önmagunk vállalására, egyéniségünk kibontakoztatására, értékeink és elveink könnyen-fel-nem-adására. "A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot". Szakács Ferenc Sándor From idozsa at hcbc.hu Sun May 27 17:45:02 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Sun, 27 May 2001 17:45:02 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 28. Message-ID: <200105271545.f4RFj2m07088@communio.hcbc.hu> 2001. május 28-i gondolatok Jn 16, 33-ról. "...de bízzatok, én legyőztem a világot." Ezek a szavak díszítik a Szent Imre templom főkapuját. Kamaszkoromból ezek a szavak maradtak meg, bár akkor még nemigen gondoltam velük. Azóta tudom - tudjuk, hogy csak Jézusban bízva lehet nekivágni az útnak. Bármelyiknek, amelyik előttünk áll. A világot pedig nehéz legyőzni. Hiszen a világhoz tartoznak jórészt szeretteink: barátok, rokonok, munkatársak. Szeretjük Krisztust, de őket sem akarjuk megtagadni - és fáj, ha nem érdekli őket az, ami Krisztust, Egyházat, transcendenst juttat eszükbe. Őket nem legyőzni, megszelidíteni akarjuk. A világot nagyon nehéz legyőzni, hiszen benne élünk."...Nem azt kérem, vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg a gonosztól" (Jn 17,15). A világtól függ földi létünk minősége annyiban, amennyiben ennünk, innunk, ruházkodnunk, templomot építenünk szükséges, családot kell fönntartanunk. Krisztusunk is benne élt - de legyőzte. A világot igen nehéz legyőzni, mert többen vannak, mint mi. Nézz körül és meglátod: pénz, paripa, fegyver (tehetség, életrevalóság, életvidámság) náluk van. Pedig nem csak az övék. Igaz, Gedeon sem gondolta volna, hogy toborzása hiábavaló és 300 ember lesz Istendicsőségének hirdetője. Ezek után mi történik? Az apostolok gondolták volna, hogy a győzelem nem fényes, de hatalmas lesz a Golgotán? Mert Christus vincit! Imádkozzunk, hogy a lehetetlennek tűnő helyzetekben is tudjunk bízni! Bertalan From tbabos at mail.datatrans.hu Mon May 28 15:28:51 2001 From: tbabos at mail.datatrans.hu (=?iso-8859-2?Q?Babos_Tam=E1s?=) Date: Mon, 28 May 2001 15:28:51 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 27. Message-ID: <004b01c0e77a$51c894a0$6bc1e4c3@t> Urunk Mennybemetelének Főünnepe "Mit néztek csodálkozva az égre?" (ApCsel 1,11) Mennybemenetel és Urunk színeváltozása egy és ugyanaz két hasonló történet, mely Jézus Krisztus történetéből elénk áll. Hányszor van ott as szívünk mélyén, hogy szeretnénk túl nézni a fellegeken, de mi inkább Betániába megyünk, lélelkben a tanítványokkal, hogy részesűljünk az áldásból.Az áldás, nerm feledtetteheti velünk, azt a három elviselhetetlenül nehéz napot, a szenvedés idejét, mely mindannyiunk életében megtalálható. Jézus búcsúzik tanítványaitól, azoktól, akik tanúi voltak, és lesznek evilágon. Jó, érezni, hogy Jézus gondoskodik övéiről, szeretettel, jóságosan. Előkészíti lelkileg a Szentlélek eljövetelét, az "ajándékét". Tudunk - e ma várakozzással telten az ajándékfelé fordulni? Eltudjuk -e fogadni, hogy Jézus búcsúzik? Áldás közben eltávozott Tőlük, fölemellkedett az égbe, és Ők: leborulva imádták! Rajta, tegyük mi is amit a tanítványok, mert Isten titkát csak az ismeri meg, aki keresi is, alázatosan, leborulva. - ip - From idozsa at hcbc.hu Mon May 28 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Mon, 28 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 29. Message-ID: <200105281545.f4SFj1c07852@communio.hcbc.hu> 2001. május 29. ApCsel 20,17-27 Jn 17,1-11a Pál búcsúbeszéde Milétoszban - és Jézus főpapi imája. Érdekes párhuzam: Mindketten számot vetnek addigi tevékenységükkel. Életükben fordulat következik: hátra és előre tekintenek tehát. Jézus az Atyának mondja: "befejeztem a művet, amelyet rám bíztál" "megismertettem nevedet az emberekkel" "az igéket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik". Pál a presbitereknek mondja: "szolgáltam az Úrnak" "semmi hasznosat el nem hagytam" "mindent hirdettem nektek, tanítottalak titeket" Mindketten előre is tekintenek. Pontosan egyikük sem ismeri a jövőt, de készülnek rá. Nem minden fordulatról tudunk előre az életünkben, de amiről igen, arra különösen érdemes készülni. Az útmutatást megadják a mai szakaszok: 1. Számot kell vetnünk addigi életünkkel. Ehhez akár használhatjuk a fenti vázlatpontokat kérdésekként, pl. "Megismertettem-e Isten nevét az emberekkel?" 2. Tudatosítanunk kell, hogy mi a célunk (Jézus: az Atya megdicsőítése; Pál: tanúságot tenni Isten kegyelmének evangéliumáról), mert ha a fő célt szem előtt tartjuk, bármi történik, el tudjuk hinni, hogy "az istenszeretőknek minden a javára válik". Érdekes még, hogy Jézus és Pál is hangosan, mások előtt ismeri el azokat a jókat, amiket végbevittek. Nem álszerénykednek, hanem vállalják, amit sikerült megvalósítaniuk. Ez nem dicsekvés, hanem istendicsőítés! Figyelemreméltó, hogy Jézus ezt imában teszi, az Atya és a közte lévő kapcsolatba apostolait is engedi belelátni. Ennek egyik fontos következménye, hogy teljes bizonyossággal meggyőződhetnek arról, hogy Jézus imádkozik értük - és értünk. Olyan jó azt átélni, amikor valaki a jelenlétünkben imádkozik értünk! És olyan jó ilyen tapasztalatra módot adni másoknak! Ki lehet próbálni: ha legközelebb valaki kéri, hogy imádkozz érte, ne csak megígérd, hanem ha módod van rá, a jelenlétében mondj egy fohászt, és erősítsétek meg pl. egy közösen mondott Miatyánkkal. Közös készület a jövőre Isten jelenlétében - erre hívja fel figyelmemet ma a Szentírás. Bangó M. Klára nővér From idozsa at hcbc.hu Tue May 29 17:45:02 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Tue, 29 May 2001 17:45:02 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 30. Message-ID: <200105291545.f4TFj2x23759@communio.hcbc.hu> Május 30. ApCsel 20, 28-38 Jn 17, 11b-19 "Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy óvd meg őket a gonosztól" (Jn 17, 15) "Tudom, hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a nyájat" (ApCsel 20, 29) Az olvasmányok soraiban, úgy Krisztus, mint Pál kissé pesszimista hangvétellel szólalnak meg. Mindketten tudják, hogy azokat, akiket szeretnek, nem hagyhatják a legnagyobb biztonságban. A biztonságot veszélyezteti a "gonosz" (Jn 17,15) és a "ragadozó farkasok" (ApCsel 20, 29). Az üzenet tulajdonképpen az, hogy abszolút biztonság nincs; aki az abszolút biztonságban hisz, az hamisan áltatja önmagát. A "gonosz" és a "ragadozó farkas" szimbóluma félreérthetetlen. A világ a jó és a rossz dialektikájának színterévé alakult. Legalábbis Szókrátész óta. Az analitikus gondolkodást legyőzte az azonosság (ellentét) logikája és így a dialektika a törvény felé került. Az ellentétek "farkasokat" és "bárányokat" szülnek. Göethe Faustja csodálatosan leírja ezt a drámai dialektikát: Faust és Mephisztó "harcol" az ember lelkéért. Ez a prototípus már a szentírási Ábel és Káin ellentétben is megmutatkozik. Az élet felgyorsult, az ember előtt feltornyosuló döntések hegyekké alakulnak, az infláció nemcsak gazdasági- és demográfiai-, hanem pszichikus téren is megmutatkozik. Pszichikus infláció. A "farkasok" korszaka virágkorát éri. Aki nem számol ezzel a ténnyel, az semmit sem akar tudni a benne- és körülötte létező igazságokról. Az eszközök túlnövik az embert, akinek a személye a nagy technológiai fejlődésben vagy érintetlen marad, vagy egyre jobban "elembertelenedik". A modern ember, a civilizáció minden külső előnye ellenére, a ragadozó állattól nem sokat különbözik. A tudós hiába halmoz roppant ismereteket, ha közben maga idióta marad. Nem az ismereteket kell halmozni, hanem az éberséget kell emelni. "Vídja" - tanítja a szanszkrit hagyomány. Az ember életét ugyanis nem a dologi tudás, hanem látásának a világossága dönti el. Mélyebbre és távolabbra látni, az egyetemes tájékozódáskézséget birtokolni és egy átlátszó egzisztenciát élni - a kaotikus értékrendszerébe besüllyedt embernek - nem is olyan egyszerű dolog. A "farkas" támadása épp ebben a jelenségben figyelhető meg a legjobban. A csordaszellem, a "homo homini lupus" szindróma, a gerinctelenség, az analógiás logika halála és a dialektika fénykora egy kaotikus társadalmi konfigurációt szül. Pál nagyon jól tudta, hogy miért aggódik. Krisztus nagyon jól tudta, hogy miért imádkozik. A "gonosz" és a "farkas" teret hódított magának. A XX. század keresztény Európájának a történelme nyílt lapokkal hirdeti az aggodalmak valóra válását. A "farkas" és a "gonosz" nem csak "körülöttünk" van, hanem igenis bennünk és velünk él. Az álszenteskedésekkel messzire nem jutunk. Mephistó és Faust viaskodik a dialektikus gondolkodásba süllyedt ember lelkéért, a "farkas" nem kíméli a nyájat. Mennyire tudatosul ez a post-kereszténységet élő - önmagát még mindig kereszténynek valló - európai emberben?! Szakács Ferenc Sándor From idozsa at hcbc.hu Wed May 30 17:45:01 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Wed, 30 May 2001 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 05. 31. Message-ID: <200105301545.f4UFj1v18043@communio.hcbc.hu> Húsvéti idő, 7. hét, csütörtök Jn 17,20-26 Főpapi imájában, Jézus nemcsak tanítványaiért, hanem azokért is imádkozik, akik hinni fognak az ő tanításuknak, vagyis minden keresztényért: "Legyenek mindnyájan egy!" A keresztények egysége, napjainkban, sajnos, nem valóság, csak óhaj. A Szentatya által összehívott és alig pár napja véget ért rendkívüli bíborosi konzisztórium is foglalkozott a kérdéssel és a zárónyilatkozatban ezt olvashatjuk: "4. Krisztus szemlélése az imában elvezet bennünket a Vele való szeretetközösséghez és táplálja az Egyház evangelizáló misszióját is. Minden embernek nagy szüksége van Krisztusra, ezért sürgetőnek érezzük, hogy ne csak beszéljünk Róla, hanem tegyük is Őt láthatóvá, üdvözítő szavának hirdetésével és a hit melletti bátor tanúbizonysággal, a megújított missziós lendületen keresztül. 5. Az evangelizáló küldetés feltétele, ereje és gyümölcse a kommunió, a tanítványok egysége, melyért Krisztus imádkozott. A szakadásoktól, konfliktusoktól súlyosan megjelölt világban és a megosztottság sebeit hordozó egyházban még erősebben jelentkezik a közösségi lelkület ápolásának követelménye: a keresztény közösségen belül, a szeretet, az igazság és a bizalom jegyében az ökumenikus és a vallások közötti párbeszéd folytatásával, a szentatya példaértékű ösztönzése nyomán." gk From idozsa at hcbc.hu Thu May 31 17:45:02 2001 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Thu, 31 May 2001 17:45:02 +0200 Subject: [Magveto] 2001. 06. 01. Message-ID: <200105311545.f4VFj2C02853@communio.hcbc.hu> 2001. június 1 péntek Szent Jusztinusz vértanú ApCsel 25, 13-21 Jézusról, aki meghalt, Pál azt állítja, hogy él. Jn 21, 15-19 Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek! A húsvéti idő utolsó napjai, a Szentlélek eljövetelének megünneplésére készülünk. Péter szeretet vallomása válasz a hármas tagadására. Az a Péter, aki az utolsó vacsorán fogadkozott, most csendesen vallja meg Jézus iránti szeretetét. És ez a szeretet a vértanúságig vezeti Pétert. Húsvét ünnepkörében mi is átéltük Isten szeretetét, a feltámadás örömét. Fakadjon ajkunkról nekünk is szeretet vallomás, erősítsük meg Isten iránti szeretetünket. Elsőpéntek is alkalom arra, hogy rácsodálkozzunk Jézus szeretetére, és erősödjön szeretetünk. Hívjuk, várjuk a Szentlelket. Felidézzük életünk eseményeit, amelyekben felfedezhetjük Isten művét, működését. Jöjj el Szentlélek, világosítsd meg szívünket, erősítsd akaratunkat, bátoríts minket, hogy tanúságot tegyünk Isten szeretetéről! Fulop Akos RM /satya/ sarisapi plebanos