[Magveto] 2001. 02. 17.

[Dozsa Istvan]

Zsid. 11,1-7
Mk. 9,2-13

A  mai olvasmányok egy hatalmas  és lenyügözô képsort zúdítanak 
az  olvasóra. Míg a  Zsidókhoz írt  levélben felsorakozik Káin, 
Ábel,  Hénoch,  Noé  és életre  kell  az  Ószövetség,  addig az 
evangéliumban  Péter, Jakab  és János mellett  megjelenik Mózes 
és  Illés   a  Megtestesült  Isten  társaságában.  Káin,  Ábel, 
Hénoch,   Noé,   Mózes   és   Illés;   irigység,  nagylelkűség, 
gerincesség, kitartás, küldetéstudat, istenrefigyelés.
Káin és  Ábel története két részre szakítja az embert: egyfelôl 
ott  az  igaz,  az istenfélô  -  kész Isten  elôtt  tetteinek a 
vállalására;   másfelôl  ott  a  megalkuvás,   az  irigység,  a 
kapzsiság és  az ebbôl születô gyilkosság - nem képes tetteiért 
felelôséget  vállalni.  C. G.  Jung ezt  az  emberi kettôsséget 
"Faust"-tal  és "Mephistó"-val jelöli  Goethere utalva. "Faust" 
és  "Mephisto"   egy  és  ugyanaz  az  ember,  "Káin  és  Ábel" 
prototípusa az emberi léleknek.
Hénoch   az  önmagát  vállalni   tudó  ember.   A  züllésbe  és 
istentelenségben  süllyedô világban,  neki nincs  igazán helye: 
az  Úr elragadja (Zsid 11,5). Az ô képe mitikusan kötôdik Illés 
próféta   képéhez,  akit  szintén  Isten   ragad  magához.  Noé 
feladata  abban áll, hogy  újra nemzze az  önmagát vállalni nem 
akaró  és  túlkapásai  örvényében  elpusztult  emberiséget.  És 
végül   ott  van  Mózes:  a   vatikáni  Sixtusi  kápolna  falán 
sorozatosan  sárga és zöldszínű palástban  jelenik meg. A sárga 
szín  a   megígért  megváltást,  míg  a  zöld  szín  a  reményt 
szimbolizálja.  Mózes küldve  van:  küldetése nem  a megszokott 
elhívatottság.  Nem kolostorba, nem nyugodt családi környezetbe 
hívatott,  hanem népének vezetését bízza  rá a Teremtôje. Isten 
megváltást  ígér - szava rá a biztosíték. Az ember remél abban, 
hogy  Isten hű marad  hozzá: ezt jelzi a  Sixtusi kápolna falán 
Mózes  zöld köpenye. Isten hűséges  Hénochoz, hűséges Illéshez, 
hűséges  Mózeshez,  hűséges  az  emberi  történelemhez, hűséges 
Önmagához.  Igaz, az ember néha  - túlkapásainak, fukarságának, 
irigységének,  félelmeinek az  örvényében -  elveszti reményét, 
elveszti  az önkontrollt, elveszti  az eszét...  Quem Deus vult 
perdere, prius  demetat. Nem marad hűséges Istenéhez, nem marad 
hűséges  önmagához. Ez Káin  esete, "Mephisto  feltôrése". Ez a 
huszadik  század   történelme.  Ez  az  ember  hitetlensége  és 
reménytelensége,  másképpen  nevezve: ez  az  emberi biztonság. 
Babilónia remekműve.
Az  élet   dinamikus,  az  ember  által  létrehozott  szabályok 
statikusak.   Ebbôl   az  ellentétpárból   adódnak  félelmeink. 
Félelmeink  Káin ördögi körét generálják  bennünk és - másokkal 
vívott  "szappanbuborék"  harcokba  bocsátkozván  -  nem bírunk 
helytállni  az önmagunkkal való küzdelemben.  Ahhoz, hogy Mózes 
sárga  és  zöld köntösét  magunkra  ölthessük  a bizonytalanság 
"mélyére" kell  eveznünk (Lk 5,4). Fel kell fedezzük Mephistot, 
a    bennünk    szunnyadó    Káint    és    kell    integráljuk 
személyiségünkben.  Ez  Hénoch, Noé,  Mózes, Péter  útja,  ez a 
keresztény  ember hívatása;  ez "Faust" és  "Mephisto" egysége, 
az önmagát vállalni akaró ember útja személyi érettsége felé.
Krisztus  gyorsan  lehűti  Pétert,  amikor  az nagy  félelmében 
sátrat akar készíteni.
"Azt  mondom nektek,  hogy Illés  már eljött,  de kényük-kedvük 
szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla."(Mk 9,13)
Szakács Ferenc Sándor