[Magveto] 2001. 08. 17.

[Dozsa Istvan]

Mt 19, 3-12

"Szabad-e férfinak bármi okból elbocsátania feleségét?" (Mt 19, 3b)
A mai evangéliumi részlet a házasságot teszi mérleg alá: hűség, állhatatosság, szeretet, a másikért való élet. Mindezek a faktorok egyre jobban értéküket vesztik a mai társadalom színpadán. Annyira érthetetlen a modern ember fülének, hogy valósággal zavarja, ha emlegetni hallja őket. A társadalom az isteni törvényre emberi logikával kezd érvelni: lehet-e válólevelet kiállítani vagy sem?! Mert minek a hűség, minek az önfeláldozás, minek a szeretet, ha mindez hátráltatja az embert egoizmusának a kiélésében? Átadni magam a másiknak, életközösségben élni feleségemmel és gyerekeimmel: mindez egyre inkább zavaró körülményként jelentkezik. Mondhatjuk úgy is: nem érték többé. A család összezsugorodott és felbomlott. Helyére lépett a individualizmus, a fragmentáció, a karrierizmus és az experimentáció. Ez utóbbi azt jelenti, hogy minél több élethelyzetet kipróbálni, minél rövidebbre és felületesebbre redukálni az emberek közötti meghitt kapcsolatokat. Ez tény. De a következmények is tényként tárulnak az ember szeme elé: bizalmatlanság, kapzsiság, szétszórtság, frusztráció, önkontroll hiánya, a szexualitás pervertálása (elég ha Amsterdam belvárosára gondolunk).
Az evangéliumban el van rejtve az "ellenszer": egy másik értékrendszer. De ezt az értékrendszert lemosolyogjuk, nem vesszük komolyan. C. G. Jung bölcsen írja: "ami megvan az egyénben, az megvan a társadalomban és fordítva, ami megvan a társadalomban, az megvan az egyénben is". Az evangélium szavai nem "másokra", hanem "ránk" vonatkoznak. Nemcsak a zsidók voltak "keményszívűek", hanem mi keresztények is azok vagyunk. A válólevél a "keményszívűség" jele. Az ördögi kör tovább gyűrűzik: szabadság fémjele alá helyezett "partnerkapcsolat", félárvagyerekek tömege, érzelmi és pszichikai instabilitás születik belőle.
Az evangélium egy állandó témakört érint. Figyeljünk a szavaira.

Szakács Ferenc Sándor