[Magveto] 2000. 10. 17.

[Dozsa Istvan]

Lk 11,37-41 + Gal 4,31b-5,6

"Amikor a farizeus látta, hogy mielőtt evett, nem mosta meg
 a kezét, megütközött." (Lk 11,38)
 
Érdekes eseményt mutat be számunkra az evangélista. A 
farizeus meghívja Jézust lakomára. Jézus szokása szerint nem 
utasítja vissza, hanem el is megy. Ekkor kezdődik a nézet-
eltérés. Oka: a farizeus elvárása. Jézus bemegy és kézmosás 
nélkül asztalhoz ül. Nem tartja be a szabályt. A szabályok 
vannak az emberért, nem az ember a szabályokért. Nagyon jól 
tudja: a törvény nem jelent megváltást. Törvényekkel még 
senkit sem váltottak meg, legkevésbé egy törvényekbe süppedt 
képmutató társadalmat.

"Ha a törvényben keresitek az igazzá válást, elszakadtatok 
Krisztustól és elvesztettétek kegyelmét" (Gal 5,4).

Krisztus "tévedését" azzal tetőzi, hogy kikel a képmutatás 
ellen. Bűne megbocsáthatatlan, olaj a tűzre. "Ti farizeusok, 
a pohár és a tál külsejét tisztogatjátok, de belül tele 
vagytok kapzsisággal és gonoszsággal" (Lk 11,39). 
Megszólítja a rendszert. A rendszer viszont 
megszólíthatatlan. Imperszonális. A bosszú már csak idő 
kérdése. A rendszert nem érdekli ugyanis az igazság, hanem 
egy dologra összpontosít: a maszkra. Látszatra mindennek 
jól kell működnie. Nem baj, ha semmi nem működik jól. 
Lényeg az, hogy ez ne látszódjon. "Maszkot a maszkra" 
(Shakespeare). A "maszk" semmibe veszi az igazságot és 
Isten szeretetét (vö Lk 11,42). Ez kell a rendszernek.

Krisztus tudja, hogy "ez a sötétség órája". A fényt 
elárulták. De nem gyűlöli az árulókat és a törtetőket. Egy 
dolgot mégis kijelent: aki nincs vele, az ellene van.

Az árulásnak immár rendszere van. Ennek a rendszernek a 
szimbóluma a "farizeus". Gyűjt és közben áhítatos. Szereti, 
ha a tereken köszönnek neki. Könnyen megbotránkozik. 
Másokon hajtja be azokat a szabályokat, amelyeket ő maga 
már rég nem tud betartani. Morális gőzfelhője mögül már 
nem látja "az igazságot és Isten szeretetét". Sőt mi több: 
Isten nevében csörtet. Antikrisztus. Hatszázhatvanhat. 
Árulás, erőszak, hazugság, nyüzsgés, gyűlölet, dühöngés, 
törvényesített embernyúzás. Hóde hé sophia estin - írja 
János. Íme a bölcsesség. A "farizeus" nem személy és nem 
ember. Hanem rendszer. Személyüket nem vállaló emberek 
falkája. Sikerkultusz. Személytelenségi attitűd: 
valótlanság, léthazugság.

Krisztus, kisé elveszítve nyugalmát, kitör ellenük. "Jaj 
nektek, mert olyanok vagytok, mint a rég beomlott sírok: az 
emberek fölöttük járnak s nem is sejtik"; "Jaj nektek, 
törvénytudók, mert az emberekre elviselhetetlenül nehéz 
terheket raktok, de magatok egy ujjal sem mozdítjátok a 
terhet" (vö Lk 11,44-46).

Ilyen körülmények között a személyiség bevetése botrány, 
sőt: tilos. A felelősség ismeretlen, a moralizálás kötelező. 
Senki nem vállal semmi egyedit. Az ember a rendszer részévé 
válik. Nem lesz többé megszólítható. A közösség felbomlik, 
a szabályok virágkorukat élik és az emberi maszkokat 
duzzasztják. Krisztus vállalta egyediségét. Készülhet a 
halálára. "Közben alattomban figyelték, hogy ellessenek 
valamit, aminek alapján vádat emelhetnek ellene" (Lk 11,54). 
Pedig csak egy bűne volt. Megoldást ajánlott: a világ 
megváltoztatását csak a magam megváltoztatása teszi 
lehetővé...

Szakács Ferenc Sándor