From idozsa at hcbc.hu Thu Oct 5 17:45:01 2000 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Thu, 5 Oct 2000 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2000. 10. 06. Message-ID: <200010051545.RAA24196@communio.hcbc.hu> Október 6. péntek "Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot. De Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz a sorsa az ítéleten, mint nektek. És te, Kafarnaum! Ugye az égig emelkedtél? Az alvilágba süllyedsz! Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött." Jézus talán ma mondhatná a következőket: jaj nektek emberek, jaj nektek városiak, jaj nektek magyarok! Nem veszitek észre a bennetek végbement csodákat! Kétségtelen, hogy a csoda és bűnbánatra felszólítás összetartozik. Igenis csoda, Jézus csodája, hogy lehetőséget ad nap, mint nap nekünk a bűnbánatra, hogy újrakezdjünk. Sokszor azok, akik a mi mércénk szerint "nem hívők" előbb tartanak bűnbánatot, előbb ismerik fel saját hibájukat mint mi. Vigyáznunk kell, hogyha állunk nehogy elessünk. Ha túlságosan sokra tartjuk magunkat valóban nem vesszük észre a csodákat. Mai napon járjunk nyitott szemmel, vegyük észre a csodát: az élet szépségét, örömét, a másik ember örömét, az újrakezdés örömét. From idozsa at hcbc.hu Wed Oct 11 17:45:00 2000 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Wed, 11 Oct 2000 17:45:00 +0200 Subject: [Magveto] 2000. 10. 12. Message-ID: <200010111545.RAA21268@communio.hcbc.hu> Lk11,5-13 "Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad gyerekének amikor kenyeret kér?" - Tudjuk, hogy nincs, mégis sokszor felületesen nézzük meg mit is ad nekünk Atyánk. Kőnek itéljük azt ami valójában kenyér. Különösen akkor, ha görcsösen ragaszkodunk saját elképzeléseinkhez terveinkhez, és amelyeket nem kívánságunk szerint teljesít az Isten. Ilyenkor meg kell állnom, hogy végiggondoljam: Kiben van a hiba? Kettőre tudok igazából gondolni, de csak az egyik a helyes. Istenben nem lehet, mert ha rosszat akarna, nem teljesítené az én jó kívánságomat, akkor nem lenne Isten. Maradok én, aki rábíztam magamat és kértem, hogy viselje gondomat. Lehet olyan erőszakosan zörgetni, hogy mégis megkapom azt, amit kértem. De ennek ára van. Lassan kénytelen vagyok belátni, hogy sokkal jobb az, ha Őrá bízom magamat, és elfogadom azt amit ad nekem. Lassan ki merem nyújtani a kezemet a kőnek látszó valami felé, és amikor megfogom, magmhoz ölelem, akkor veszem észre, puha és meleg, mint a friss kenyér. Molnár István From idozsa at hcbc.hu Thu Oct 12 17:45:00 2000 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Thu, 12 Oct 2000 17:45:00 +0200 Subject: [Magveto] 2000. 10. 13. Message-ID: <200010121545.RAA00859@communio.hcbc.hu> 2000. Október 13. Péntek Gal 3,7-14. - Lk 11,15-26. Jézus ellenségei, ellenfelei semmitől sem riadnak vissza, nekik semmi sem jó. És ha már végképp nem tudják rossznak mondani, amit Jézus tesz, akkor az ördöggel való cimborálással vádolják. A mai nem hívő világ szószólói velünk is így tesznek. Ha valamit Egyházunk kifogásol, akkor az a baj, miért szól bele mások dolgába, ha pedig az Egyház nem szól bele, akkor utólag mondják, miért nem ítélte el a rosszat annak idején, miért cimborált a Gonosszal. Az pedig már egyáltalán nem zavarja őket, hogy az Egyház akkor is szólt, nem cimborált a Gonosszal, hiszen magának is üldöztetésben volt része. Szólt, csak elengedték a fülük mellett, és épp azok vádaskodnak, akiknek elődei nemcsak nem szóltak, hanem együttműködtek a Gonosszal. Az Egyház Jézus Krisztus, és Benne mi. Bele kell szólnunk a világ életébe, mert küldetésünk van, hogy elmondjuk az örömhírt, hogy meghívjuk embertársainkat az Életre, hogy világosság és kovász legyünk ebben a világban. Valóban az vagyok? Elemér From idozsa at hcbc.hu Mon Oct 16 17:45:01 2000 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Mon, 16 Oct 2000 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2000. 10. 17. Message-ID: <200010161545.RAA23231@communio.hcbc.hu> Lk 11,37-41 + Gal 4,31b-5,6 "Amikor a farizeus látta, hogy mielőtt evett, nem mosta meg a kezét, megütközött." (Lk 11,38) Érdekes eseményt mutat be számunkra az evangélista. A farizeus meghívja Jézust lakomára. Jézus szokása szerint nem utasítja vissza, hanem el is megy. Ekkor kezdődik a nézet- eltérés. Oka: a farizeus elvárása. Jézus bemegy és kézmosás nélkül asztalhoz ül. Nem tartja be a szabályt. A szabályok vannak az emberért, nem az ember a szabályokért. Nagyon jól tudja: a törvény nem jelent megváltást. Törvényekkel még senkit sem váltottak meg, legkevésbé egy törvényekbe süppedt képmutató társadalmat. "Ha a törvényben keresitek az igazzá válást, elszakadtatok Krisztustól és elvesztettétek kegyelmét" (Gal 5,4). Krisztus "tévedését" azzal tetőzi, hogy kikel a képmutatás ellen. Bűne megbocsáthatatlan, olaj a tűzre. "Ti farizeusok, a pohár és a tál külsejét tisztogatjátok, de belül tele vagytok kapzsisággal és gonoszsággal" (Lk 11,39). Megszólítja a rendszert. A rendszer viszont megszólíthatatlan. Imperszonális. A bosszú már csak idő kérdése. A rendszert nem érdekli ugyanis az igazság, hanem egy dologra összpontosít: a maszkra. Látszatra mindennek jól kell működnie. Nem baj, ha semmi nem működik jól. Lényeg az, hogy ez ne látszódjon. "Maszkot a maszkra" (Shakespeare). A "maszk" semmibe veszi az igazságot és Isten szeretetét (vö Lk 11,42). Ez kell a rendszernek. Krisztus tudja, hogy "ez a sötétség órája". A fényt elárulták. De nem gyűlöli az árulókat és a törtetőket. Egy dolgot mégis kijelent: aki nincs vele, az ellene van. Az árulásnak immár rendszere van. Ennek a rendszernek a szimbóluma a "farizeus". Gyűjt és közben áhítatos. Szereti, ha a tereken köszönnek neki. Könnyen megbotránkozik. Másokon hajtja be azokat a szabályokat, amelyeket ő maga már rég nem tud betartani. Morális gőzfelhője mögül már nem látja "az igazságot és Isten szeretetét". Sőt mi több: Isten nevében csörtet. Antikrisztus. Hatszázhatvanhat. Árulás, erőszak, hazugság, nyüzsgés, gyűlölet, dühöngés, törvényesített embernyúzás. Hóde hé sophia estin - írja János. Íme a bölcsesség. A "farizeus" nem személy és nem ember. Hanem rendszer. Személyüket nem vállaló emberek falkája. Sikerkultusz. Személytelenségi attitűd: valótlanság, léthazugság. Krisztus, kisé elveszítve nyugalmát, kitör ellenük. "Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a rég beomlott sírok: az emberek fölöttük járnak s nem is sejtik"; "Jaj nektek, törvénytudók, mert az emberekre elviselhetetlenül nehéz terheket raktok, de magatok egy ujjal sem mozdítjátok a terhet" (vö Lk 11,44-46). Ilyen körülmények között a személyiség bevetése botrány, sőt: tilos. A felelősség ismeretlen, a moralizálás kötelező. Senki nem vállal semmi egyedit. Az ember a rendszer részévé válik. Nem lesz többé megszólítható. A közösség felbomlik, a szabályok virágkorukat élik és az emberi maszkokat duzzasztják. Krisztus vállalta egyediségét. Készülhet a halálára. "Közben alattomban figyelték, hogy ellessenek valamit, aminek alapján vádat emelhetnek ellene" (Lk 11,54). Pedig csak egy bűne volt. Megoldást ajánlott: a világ megváltoztatását csak a magam megváltoztatása teszi lehetővé... Szakács Ferenc Sándor From idozsa at hcbc.hu Fri Oct 20 09:12:06 2000 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Fri, 20 Oct 2000 08:12:06 +0100 Subject: [Magveto] 2000.10.20. Message-ID: <00e001c03a69$fea3d220$422608c3@datatrans.hu> Lk. 12. 1-7. "óvakodjatok a képmutatástól!" Jézus szavai ma különösen aktuálisak. "Ügyelj a látszatra! Tűnj tökéletesnek, erősnek, akkor te leszel a nyerő!" - Harsogja a világ. Mi pedig nem akarunk lemaradni. Pedig a képmutatás önimádathoz vezet. Nem vesszük észre saját sebezhetőségünket, kicsinységünket. Nem akarunk Isten jóságára hagyatkozni. Jézus örömhíre: az Atya nem hagy magunkra. Nem kell a magunk gyengeségébe kapaszkodnunk és a képmutatás semmitérő vértje mögé bújnunk. Az Ő végtelen szeretete az egész teremtett világra, rám is tetőtől talpig kiterjed: "Nektek viszont minden szál hajatok számon van tartva". A kísértésektől nem vagyunk megóvva, de ha hisszük, hogy Istennek tényleg egész lényünkre gondja van, akkor nincs mitől félnünk, mert tudunk rá hagyatkozni. LMK From idozsa at hcbc.hu Fri Oct 20 09:39:20 2000 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Fri, 20 Oct 2000 08:39:20 +0100 Subject: [Magveto] 2000.10.19. Message-ID: <00e401c03a6a$067eede0$422608c3@datatrans.hu> Ef 1,3-10; Lk 11,47-54 "Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentek be, s a bemenőket is megakadályozzátok." (Lk 11,52) Sajnos sok megkereszteltet megtéveszt az ösztönös tévhit, miszerint a vallásosság csupán Isten titkainak ismeretét, e titkokban való jártasságot jelenti. És még rosszabb az, amikor ez a szemléletmód tömegeket befolyásoló közfelfogássá válik. A Krisztus-követés nem csupán tudás, hanem élet, életforma, életvitel, melynek prófétai ereje van. Isten nem arra rendelt bennünket, hogy "beavatottságunk" kapcsán cáfolhatatlanok legyünk az ideológiában, hanem arra rendelt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte a szeretetben. Vigyázat: nehogy mi is a farizeus, vagy írástudó keresztények kategóriájába kerüljünk, hogy Jézus így ma fölöttünk is ítéletet mondjon. Gyarlóságunk, bűneink dacára kezdjünk mindig újra Krisztus nyomában, és mindennapi törekvéseink közepette ápoljuk a vele való élő kapcsolatot. N.J. From idozsa at hcbc.hu Mon Oct 23 17:45:01 2000 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Mon, 23 Oct 2000 17:45:01 +0200 Subject: [Magveto] 2000. 10. 24. Message-ID: <200010231545.RAA18233@communio.hcbc.hu> Lk 12,38 "... boldogok azok a szolgák ..." Senki sem kérdezte meg a szolgákat, hogy ők valóban boldogok-e? Hisz végezték dolgukat, fáradtak, kialvatlanok, nem érzik hősnek magukat azért, amit tettek. Jézusi feltételezés csupán, hogy boldogok? Biztos nem. Aki már próbált becsületes kötelességteljesítésben elfáradni, az érezte már ezt a boldogságot. Nem kell más, csak hűséges lenni állapotbeli kötelességünkhöz. Boldogság az ára. Seidl Ambrus From kb at mail.datatrans.hu Mon Oct 30 10:23:11 2000 From: kb at mail.datatrans.hu (Babos =?iso-8859-1?Q?Tam=E1s?=) Date: Mon, 30 Oct 2000 10:23:11 +0100 Subject: [Magveto] 2000. 10. 29. Message-ID: <39FD3DFF.841A44D1@mail.datatrans.hu> --------- következő rész --------- Mk 10,46-52 A jerikói vak meggyógyítása (vö. Mt 20,29-34 és Lk 18,35-43) Jézus Jeruzsálem felé közeledik, útja átvezet Jerikón. Err?l a városról eszünkbe juthat a falak leomlása (Józs 6). Ebben a mai történetben milyen falsz?nt meg létezni? - A nyilvánvalóbb a vak gyógyulása: leomlott a fal közte és a külvilág között, látni kezdett. Vajon látott-e valaha is? - A másik fal, amelyikre ma jobban figyelünk, az az, amit a sokaság von a Mester köré: Nem szabad ?t háborgatni! Mt: a tömeg; Mk: sokan; Lk: akik elöl mentek - ?k voltak a fontoskodók, a bennfentesek, akik tudni vélték, hol a határ. Tévedtek. Jézus Máténál odahívja a (2) vakot, Márknál odahívatja ?t, Lukácsnál pedig odavezetteti magához. A Márk-evangélium számol be a "falomlásról": Jézus kísér?i hangot váltanak, elutasító, rideg magatartásuk megváltozik, Jézus irgalma a nyomorulttal szemben lágyítani kezdi a szívüket, és a szeretet csírája megszólal bennük: Bízzál! Kelj föl, hív téged! A napokban olvastam valahol, hogy Istennél nem kell el?re bejelentkezni, nála mindig szélesre van tárva a kapu. Mindig elérhet?. Ma azt véssük a szívünkbe, hogy nekünk nem elzárni kell az embereket Jézustól, hanem Hozzá kell ?ket engednünk, hívnunk, s?t vezetnünk. Mert a falak nem építhet?k vissza többé. Bangó M. Klára n?vér From idozsa at hcbc.hu Mon Oct 30 17:45:01 2000 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Mon, 30 Oct 2000 17:45:01 +0100 Subject: [Magveto] 2000. 10. 31. Message-ID: <200010301645.RAA01732@communio.hcbc.hu> Október 31 mindig úgy áll előttem, mint a "Reformáció emléknapja". Annak idejen, a református vallásórán, büszkén beszéltünk a mai napról, hiszen ekkor tűzte volna ki a wittenbergi vártemplom kapujára híres pontjait Luther. Ma szomorúan idézem vissza a korábbi büszkeséget, mert tévesen megalapozottnak ítélem: a tiszteletes azt hangoztatta, hogy mi nem vagyunk "pápistak", mi nem vagyunk bálványimádók stb., mint a katolikusok, csak azt nem mondta meg, hogy akkor lényegeben kik is vagyunk, és mi az amire büszkének kell lenni. Felreértés ne essék: nem akarom összehasonlítani a vallásokat, még kevésbé elmarasztalni egyiket vagy másikat. Az viszont meggyőződésem, hogy ilyen neveléssel aligha sikerul építeni az ökumenizust. Szintén október 31-én írta alá, ezelőtt egy évvel, a Katolikus Egyház és a Luteránus Világszövetség a Megigazulás tanáról szóló közös nyilatkozatot. Vallom, hogy nem az az ökumenizmus útja, ha büszken hirdetem, hogy nem vagyok olyan, mint a másik, de az igen, ha tisztában vagyok Egyházam tanításával, és saját értékeim megbecsülése mellett nyitott vagyok a mások értékeire (lasd "Dominus Iesus"). gk From idozsa at hcbc.hu Tue Oct 31 17:45:01 2000 From: idozsa at hcbc.hu (Dozsa Istvan) Date: Tue, 31 Oct 2000 17:45:01 +0100 Subject: [Magveto] 2000. 11. 01. Message-ID: <200010311645.RAA30981@communio.hcbc.hu> November 1. Mindenszentek ünnepe Olvasmány: Jel 7, 2-4.9-14 Akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetettszámolni. Szentlecke: 1Jn 3, 1-3 Nézzétek mekkora szeretettel van irántunk az Atya! Evangélium: Mt 5, 1-12a A boldogságok az Isten országába vezető utat mutatják. Szenteket ünneplünk, akik eljutottak Isten országába. Szenteket, akiketi smertünk, akikről hallottunk, akikre felnézünk. Szenteket, akiket követni szeretnénk. Mindenszentek ünnepe az öröm napja. Öröm az égben, hiszen számtalanul vannak, akik Isten szeretetében élve életüket most örökre élvezhetik Isten boldogító színelátását. Öröm a földön, mert nyitva áll az út a mennyei haza felé. Fel kell figyelnünk arra is, hogy ez a nap sokszor keveredik a halottak napjával. Sokakban nem világos a két nap különbsége. Éppen ezért fontos, hogy mi tudjunk igazán örvendezve ünnepelni ezen a napon. Való igaz, hogy nagyon mély kapcsolatban áll egymással, és a mindenszentek ünnepének fénye éppen ezért ráragyog a halottak napjára is. Ünnepeljünk hát boldogan, hiszen nyitva áll a kapu, ránk ragyog a szentek fényessége, bátorít, hogy hittel, reménnyel, szeretettel járjuk életünk útját, az Isten útját, aki hazavár bennünket Országába. Fülöp Ákos