[Napi e-vangelium] 2020. május 23. szombat
Evangélium365
evangelium at lista.hcbc.hu
2020. Május. 22., P, 19:49:18 UTC
E *2020. május 23. – Szombat*
*Evangélium
*
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom
nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek.
Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy
örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az
óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az
Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt
nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket,
mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem.
Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és
visszatérek az Atyához.
*Jn 16,23b-28*
*Elmélkedés*
Jézus búcsúbeszédének befejezését olvassuk a mai evangéliumban. Ezt
mondja a mi Urunk: „Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától,
megadja nektek.” Buzdítás és ígéret fogalmazódik meg ebben a
kijelentésben. Jézus arra buzdít, hogy forduljunk kéréseinkkel bátran
Istenhez, a mi mennyei Atyánkhoz, és tegyük ezt az ő nevében. Kérhetnénk
anyagi javakat is, de Jézus nevében ilyet nem fogunk kérni. Inkább lelki
javakat kérünk az ő nevében és azt, hogy teljesüljön életünk végső
célja, az üdvösségre jutás. Ezeket a kéréseinket Isten szívesen
teljesíti, ezért igaz Jézus ígérete.
Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkra egyaránt igaz, hogy
amikor valamit kérünk, az nem a gyengeség jele. Kérni nem megalázó
dolog, csupán annak felismerése, hogy korlátozottak a lehetőségeink, nem
vagyunk képesek mindent megtenni. Az olyan dolgokban, amihez nem értek,
rászorulok a másik ember segítségére. A lelki ügyekben pedig rászorulok
Isten támogatására, kegyelmére. Minden kérésünk Isten utáni kiáltás,
vágyakozás. Bizalommal fordulhatunk hozzá, mert nem zárkózik el előlünk,
hanem jóságosan elénk siet. Isten jól tudja, hogy mire van szükségünk,
mielőtt még bármit is megfogalmazunk, mégis azt szeretné, hogy
elinduljunk felé, megszólítsuk őt és rátaláljunk az imádságban.
Alázatosan forduljunk hozzá kéréseinkkel!
© Horváth István Sándor
*Imádság*
Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni
téged, a végtelen Istent. A te titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk,
amikor feltárod, kinyilatkoztatod számunkra önmagadat. Nem a
véletlenben, a sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a
feltárt titkokban és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem
ismerhetünk meg mindent, hanem majd az örök életben tárul fel számunkra
mindaz, amire evilágban homály borul. Hisszük, hogy itt a földön veled
és a mennyben benned élhetünk.
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu
Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200523.mp3
*Aktuális:*
Ahogy évtizedek óta mindig, május 23-án ismét benépesült**volna **a
nagymarosi plébániakert a tavaszi Ifjúsági Találkozóra érkező
fiatalokkal. Mivel a koronavírus-járvány miatt tömegrendezvény nem
tartható, ezért a szervezők arra kérnek minden érdeklődőt, hogy ne
menjenek személyesen Nagymarosra, hanem vegyenek részt az *első**online
**Nagymarosi Ifjúsági Találkozón. *
A találkozó programjába bárki bekapcsolódhat, az élő közvetítések
elérhetőségét, valamint az interaktív részvétel egyéb lehetőségeit a
szervezők a találkozó honlapján tették közzé:
http://nagymaros.katolikus.hu/online-kozvetites/
<http://nagymaros.katolikus.hu/online-kozvetites/>
*A találkozó programja - 2020. május 23., szombat:
*
• 9.00 Napindító
• 9.30 Egyházmegyék bejelentkezése: körkapcsolás
• 10.00 Főelőadás – /Fábry Kornél /atya, a Nemzetközi
Eucharisztikus Kongresszus főtitkára
• 10.45 Szentségimádás – /Gáspár István/ atya és a nagymarosi
Laudate Zenekar
• 11.15 Fakultációk:
◦ Keresők – /Kerényi Lajo/s atya
◦ Kérdezz-felelek – /Farkas László/ atya és /Balázs András/ atya
◦ Karantéma: Mihez kezdjünk mostani helyzetünkkel? –/Varga
Kapisztrán/ ferences atya
• 12.00 Magyarok a nagyvilágban: körkapcsolás
• 12.30 Szentmise – /Erdő Péter/ bíboros, prímás,
esztergom-budapesti érsek
------------------------------------------------------------------------
*Feliratkozás a napi e-mail küldésre:*
Küldjön egy üres levelet az
*evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu* címre, a levél tárgyához
ezt írja:
Evangélium feliratkozas
*Napi e-mail küldés lemondása:*
*Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi
evangéliumot eredetileg megrendelte*, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lista.hcbc.hu/pipermail/evangelium/attachments/20200522/b285afdc/attachment.htm>
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról