[Napi e-vangelium] 2018-03-19
Evangélium365
evangelium at lista.hcbc.hu
2018. Már. 19., H, 00:02:01 CET
2018. március 19. - Hétfő, Szent József, a boldogságos Szűz Mária
jegyese
Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt
Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig
így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban
egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől.
Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy
határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent
neki álmában az Úr angyala, és így szólt: "József, Dávid fia, ne félj
attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a
Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő
váltja meg népét bűneitől!" Amikor József felébredt álmából, úgy
cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a
Elmélkedés:
Szent Józsefet, Mária jegyesét, Jézus nevelőapját ünnepeljük a mai
napon, akiről nagyon keveset tudunk meg az evangéliumokból, csupán
Jézus születésekor szerepel néhány alkalommal. Az evangélista "igaz
embernek" nevezi őt, ami arra utal, hogy vallásos ember volt, aki
igyekezett a maga életében Isten törvényeit megvalósítani. Hitének,
igaz életének egyik tanújele, hogy megérti azokat a látomásokat,
amelyeket álmában kap, és azoknak megfelelően cselekszik. A mai
evangéliumban is egy ilyen álomról, látomásról olvasunk, amelyből
József megtudja Isten küldöttétől, az angyaltól, hogy jegyesének,
Máriának a Szentlélek közreműködésének köszönhetően fog hamarosan
gyermeke születni, és azt az utasítást kapja, hogy vegye feleségül
Máriát. József pedig nem kételkedik abban, hogy az üzenet valóban
Istentől származik, hanem megteszi amit Isten kér tőle.
Az éjszakai látomás során tehát nem csak a születendő gyermek
származásával kapcsolatban kap útmutatást, hanem saját hivatását,
feladatát is felismeri.
Nekünk is figyelnünk kell Isten küldötteire és üzeneteire. Nekünk is
meg kell hallanunk, amikor ismerteti velünk szándékát és nekünk is
készséggel kell azt teljesítenünk. Életünk boldogságát akkor fogjuk
megtalálni, ha a magunk elképzelései helyett Isten akaratát valósítjuk
meg.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket
választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ
kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem
benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak
általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel
tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem
szent akaratodat.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180319.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról